Az újszövetségi Szentírás szerint, amikor Nagy Heródes júdeai király idejében Betlehemben megszületett Jézus, bölcsek érkeztek a kisdedet keresve napkeletről Jeruzsálembe. Bár a három bölcset szokták háromkirályoknak is nevezni,
valójában nem uralkodók, hanem valószínűleg asztrológusok voltak.
Napkeletről, tehát a korabeli földrajzi terminológia szerint a Jordántól keletre fekvő és Mezopotámiáig elterülő vidékről érkeztek. Egyes feltételezések szerint a háromkirályok a babiloni Marduk templom tudós csillagászai és papjai lehettek.
Az őskeresztény hagyomány egyértelműen arra utal, hogy a mágusok kelet felől érkeztek, Júdeától keletre pedig Babilon feküdt, a korabeli csillagászat központja. A mágusok igen tájékozottak voltak az ókori Kelet különféle hagyományaiban, ezért tudhattak Dániel és Bileám próféták jövendöléséről, a Messiás eljöveteléről.
Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, kérdezősködni kezdtek, hogy hol lehet vajon a zsidók újszülött királya, mert látták a csillagát napkeleten, és azért jöttek, hogy hódoljanak neki.
Amikor ezt meghallotta a hatalmát féltő Heródes, összehívta a főpapokat és az írástudókat, akiktől aziránt tudakozódott, hogy hol kell megszületnie a Messiásnak.
A főpapok megmondták a királynak, hogy Mikeás próféta jövendölése szerint Betlehemben.
Ekkor Heródes titokban magához hívatta az ekkor még Jeruzsálemben időző bölcseket, és megtudakolta tőlük, mikor tűnt fel a csillag.
Azzal a meghagyással küldte el őket Betlehembe, hogy találják meg a gyermeket, majd jelentsék, hol van, hogy ő is hódolhasson neki. A bölcsek útnak is indultak Betlehembe. A bibliai hagyomány szerint
a csillag megállt a barlang felett, amelyben az újszülött Jézus feküdt a jászolban.
A bölcsek bementek hozzá, hódoltak előtte, majd átadták az ajándékaikat: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban égi utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek haza. Heródes ugyanis nem hódolni akart a kisdednek, hanem meg akarta öletni.
A tudósok közt vitatott e bibliai történet hitelessége. Sok kutató azt gondolja, hogy a betlehemi csillag, illetve a háromkirályok története csupán egy olyan vallásos allegória, ami arra utal, hogy Jézus sorsa meg volt írva a csillagokban.
Az, hogy a négy evangélista közül csak Máté ír a napkeleti bölcsekről, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a történetnek nem lehet valós alapja, hiszen több olyan mozzanata van az újszövetségi Szentírásnak, amelyeket nem mind a négy evangélista írt meg.
Ha feltételezzük, hogy Máté beszámolója hiteles, akkor viszont felmerül a kérdés, hogy ki is lehetett ez a három bölcs.
Máté azt sem írja meg konkrétan, hogy hányan voltak, nők vagy férfiak voltak-e, és még a nevüket sem említi meg.
Csak a hagyomány tudja úgy, hogy három bölcs érkezett Betlehembe, és talán amiatt, mert három ajándékot, az aranyat, a tömjént és a mirhát említi meg az evangélium.
Az arany Jézus királyságának jelképe, a tömjén az istenségnek kijáró hódolat jele, a mirha pedig a halotti kenet tartozéka, a Megváltó eljövendő szenvedésére utal. De persze a három ajándék nem jelenti azt feltétlenül, hogy az valóban három személytől származik.
A keleti hagyomány még 12 bölcset említ, és a korai keresztény művészet is különböző számú bölcset ábrázol.
A Vatikáni Múzeumban őrzött Szent Péter és Marcellinus temetőjét ábrázoló festményen még csak ketten vannak, a Lateráni Múzeum festményén már hárman, míg a Kircher Múzeum tulajdonában lévő egyik képen pedig nyolcan. Más képek négy bölcset ábrázolnak.
De nemcsak a számuk, hanem a napkeleti bölcsek valós nevei is ismeretlenek. A keresztény egyházi tradíciókban különböző nevek szerepelnek, a nyugati katolikus hagyományban ők Gáspár, Menyhért és Boldizsár; Perzsia, India, valamint Babilónia királyai.
Ezzel szemben Szíriában a maronita keresztények Larvandad, Hormisidas, Gushnasaph néven, az örmények pedig Kagba, Badadakharida és Badadilma név alatt ismerik a bölcseket.
A Kr.u. 4. században Heléna, Nagy Konstantin császár keresztény hitre tért anyja elkezdte felkutatni a Szentföldön
a Jézus életével összefüggésbe hozott relikviákat.
A Kr.u. 326-ban tett szentföldi látogatása során a hagyomány szerint megtalálta többek között a háromkirályok ereklyéit is, amelyek Konstantinápolyba kerültek.
A Kr. u. 5. században a relikviákat Itáliába vitték, és Milánóban egy templomban helyezték el ezeket.
Amikor 1164-ben Barbarossa Frigyes német-római császár elfoglalta Milánót, az uralkodó a relikviákat Rainald von Dassel kölni érseknek adományozta.
Az ereklyék így kerültek a kölni dómba, és azóta is ott őrzik őket a magas főoltár mögött, egy díszes szarkofágban. Ez az aranyból készített ereklyetartó a legnagyobb a nyugati világban.
John Hildsheim karmelita szerzetes a 14. században a Historia Trium Regnum című legendagyűjteményében írta meg részletesen a bölcsek históriáját, „ A Háromkirályok története" címmel. Hildsheim elbeszélése három részre tagolódik, az első „A Csillag", a második „A Gyermek", a harmadik a" Hogy kerültek Kölnbe?" fejezetcímeket viseli.
A legendárium elbeszélésében az Indiai Királyságban volt egy határvidéki magas domb, amit a Győzelem dombjának hívtak, és amelyen egy őrtorony állt. Ha ellenség közeledett, az őrszemek tüzet gyújtottak, hogy így figyelmeztessék a lakosságot a veszélyre.
Hildsheim elbeszélése szerint itt látták meg először a betlehemi csillagot, India határán,
ahol az őrtorony állt. Amikor Balaam, a mezopotámiai jós megjövendölte a betlehemi csillag eljövetelét, ami Krisztus születését jelzi, minden nagyúr látni vágyta a csillagot.
Ajándékot adtak az őröknek azt parancsolván, hogyha bármiféle új csillagot fedeznének fel, azonnal értesítsék őket és a népet is.
Hildesheim elbeszélése szerint a bölcsek külön indultak útnak, és Jeruzsálemben találkoztak, onnan mentek együtt Betlehembe.
Majd miután lerótták kegyeletüket a kis Jézusnál, együtt tértek vissza Indiába, ahol templomot építettek Jézus tiszteletére.
Megbeszélték, hogy itt évente egyszer találkoznak, és meghagyták azt is, hogy e hely legyen a végső nyughelyük.
Barbarossa (Rőtszakállú) Frigyest 1155-ben német-római császárrá választották, akinek az uralma ellen fellázadt Milánó. A császár erősen szorongatott helyzetében Rainald kölni érsekhez fordul segítségért.
Az érsek a seregével visszafoglalta Milánót, és 1164-ben az uralkodónak tett szolgálataiért megkapta az ereklyéket, amelyeket ünnepélyes felvonulással Kölnbe vitt. A három napkeleti bölcs ereklyéit a Szent Péter-dómban helyeztette el, amelyek azóta is ott vannak.
Hogy vajon az ereklyetartóban valóban a három bölcs relikviái vannak-e, nem tudni pontosan.
A maradványok természettudományos vizsgálata alapján megállapították, hogy egy fiatal, egy középkorú és egy öregember csontjai vannak az ereklyetartóban.
Ravennában egy 6. századi mozaik ábrázolja a három királyt: egy fiatal, egy középkorú és egy idős embert.
Hildesheim beszámolója korábbi, 5. és 6. századi legendákon alapszik.
Számos legenda fennmaradt a bölcsekről, továbbá különböző helyi történetek a korai középkorból Perzsiából, Indiából, sőt még Kínából is.
Brent Landau az Újtestamentum tudósa lefordított egy 8. századi szír kéziratot, amelynek a tartalmáról úgy vélik, hogy a keletkezésénél sokkal korábbi hagyományokban gyökerezik. A különböző, más-más helyről származó legendákban a bölcseknek még a nevük sem egyezik meg, ahogy a történetüket is különbözőféleképpen beszélték el.
Bob Brier a Long Island-i Egyetem kutatója a korszerű tudomány módszereivel nyomozott a három bölcs eredete után.
Az itáliai Ravenna városában a Szent Apollinaris-székesegyházban látható egy mozaik a napkeleti bölcsekről, és Theodora bizánci császárnő köpönyegének szegélyén szintén feltűnnek a mozaikon, hímzett figuraként.
A három bölcs a ruházatuk alapján keletről jöhetett, ahogyan a Biblia is írja,
és összehasonlítva a Persepolis városból származó domborművekkel, pártusok lehettek,
legalább is erre utal a hegyes kalapjuk, valamint a nadrágjuk.
Brier azt állítja, ez a pártus kapcsolat és a „magoi"elnevezés, ahogyan hívják őket, arra utal, hogy a zorosztriánus perzsa vallás követői lehettek. Ugyanakkor vitatható ez az állítás, mert fejfedőjüket lelógó frígiai sapkának is nézhetjük,
a nadrágjukat pedig sok iráni eredetű nép, például a szkíták is viselték.
Mindenesetre valóban keletről jöhettek, - ezt írja a Biblia - és a ruhájuk az évszázadokkal későbbi ábrázolásokon szintén ezt mutatja.
A mágusok szarkofágjában Krisztus születésének idejéből származó érméket találtak, továbbá a 2-3. századi szíriai szövéssel megegyező festett bíbor textil darabokat. Mivel a csontok hozzáférhetősége kegyeleti, illetve szakrális okokból korlátozott, Brier a róluk készült fotókat vizsgálta.
A koponyacsontokat (cranus) összekötő varratok (sutures) arról árulkodnak,
hogy a maradványok egy fiatal, egy középkorú és egy idős emberhez tartoztak.
Tehát a kölni koponyamaradványok jól passzolnak a ravennai székesegyház mozaikjához.
A szarkofágban lelt ruhák azonban még régebbiek. A háromkirályok a zarándokok, az utasok, az úton járók, a vándorok, valamint a vendégfogadósok és a zarándokok védőszentjei.