Szurikátaikrekkel gazdagodott a debreceni állatkert
![szurikáta](https://cdn.origo.hu/2023/12/OTPakF758zyYc2Wr6ShCc_R2YVDB4jIhmhV5VN1LMlI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIzMjA0ZmE5N2NjYjRiOTliZjZhMmVlZmNkOTRlNjZl.webp)
Nagy Gergely Sándor közleménye szerint a 2018-as születésű jövevényeket a rutinszerű karanténidőszakot követően örömmel befogadták társaik, így a közelgő újranyitást követően a teljes létszámú és - reményeik szerint - a közeljövőben utódokkal is gyarapodó csapattal találkozhatnak majd a látogatók.
A szurikáta, más néven négyujjú manguszta (Suricata suricatta) Afrika déli részének szavannás vagy sivatagos területein élő kisragadozó. A táplálékát képező rovarok, kisebb emlősök vagy madárfiókák, esetleg gumós gyökerek után jellemzően nappal kutat, míg az éjszakákat az erős lábaival kiásott üregekben tölti - magyarázta a szakember.
Hozzátette: a szurikáták csapatban élnek, egy-egy üregrendszert akár 30 egyed is lakhat. Mivel élőhelyükön számos ragadozó leselkedik a szurikátákra, a csapat legalább egy tagja hátsó lábaira egyenesedve folyamatosan kémleli a környező tájat és az eget, veszély esetén pedig jellegzetes, ugatásszerű hangjelzéssel figyelmezteti társait.
A szurikáták nagyon népszerűek Debrecenben,
ezért az állatkertben évek óta látványetetéseket tartanak, amit tovább folytatnak, amint ismét megnyithatja kapuját az intézmény - jelezte Nagy Gergely Sándor.
(Forrás: MTI)