I. Nagy Szulejmán szultán az 1552. évi hadjáratot a királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség 1551-es egyesítési kísérletének megtorlására indította. A törökök várostromokkal igyekeztek kialakítani és kitágítani az oszmán uralom alatti hódoltsági területet.
Ez a folyamat nagy vonalaiban az 1568. évi második drinápolyi béke idejére lezárult, és a megegyezés által rögzült. Bár a Hódoltság határai később is tágultak, így például 1596-ban, amikor az oszmánok végül bevették Eger várát a tizenöt éves háború (1591–1606) során.
Eger 1552. évi ostroma szeptember 9-én kezdődött és október 17-én vonult el a vár alól Kara Ahmed és Szokoli Mehmed a seregével, Ali budai pasa csak másnap, október 18-án követte őket a csapataival
.
A magyar várvédők vezetői október 19-én küldtek levelet a nádornak: „[...] Az ostrom alatt Isten segélyével hűségünket és buzgalmunkat Ő felsége legkegyelmesebb urunk s annyira sujtott szegény országunk védelmére, a velünk levő katonák nem csekély küzdelmével, az ő vérök s a mienk ontásával, továbbá az ellenségben okozott kártétellel, a mennyire lehetett, kimutatni igyekeztünk. [...] Eger várából, október 19-én, az Urnak 1552-ik esztendejében. Dobó István, Mekchey István, Pethő Gáspár, Gergely deák, Zolthay István.
A számok kérdése mai napig vitatott: a várvédők számát 2000 és 5000 ezer, míg az oszmán sereg számát 40 ezer és 200 ezer között becsülik, bár az előbbi alatt a szakirodalom a kifejezetten harcoló alakulat létszámát érti. Mint számos esetben, itt sem feltétlenül a túlerő nagyságában mérhető csak a hősiesség kérdése.
A kora újkori Magyar Királyságban számos példa van a hősies és erős nőkre, ennek egyik, a hazai kollektív emlékezetben is megmaradt példája az egri nők hősies küzdelme az oszmánokkal.
Tinódi Lantos Sebestyén (1510 k. –1556) históriás énekében is segítenek a nők, de itt a harc még férfimunka, az „asszonyokat" szinte csak megemlíti:
„Megcsendeszöle ostrom az törésön,
De földbástyát mindenfelől erőssen
Víják, ostromlják terekek vakmerőn.
1495 Dobó futamék bástyába hertelen,
Ott minden népét erőssen bisztattya,
Az köveket asszonnépvel hordattya,
Fáratt népnek csöbörrel borát hordattya,
Viadalhoz azzal jobban támasztja.
1500 Gyorsak, vitéz asszonyok hagyigálnak,
Vitéz Petővel nyugott népek jutának,
Aranyas zászlóját Ali basának
Ott bényerék, budai herélt basának."
Hieronymus Ortelius német krónikaíró részletesebben ír a nők harcáról az ostrom alatt: „Erre Mahomet kegyetlenül megostromoltatta és lövette a várost, de kegyetlen dühe és tombolása mit sem használt, mert nem csak a férfiak, hanem a nők is olyan bátor szívvel támadták az ellenséget, hogy úgy védekeztek, mint az oroszlánok. Amikor többek között egy nő a lányával férje (akit mellette lőttek le) mellett volt a várfalon, nem akarta a holttestet eltemetni, amíg meg nem bosszulta annak halálát. Erre fogta annak pajzsát és fegyverét, a férje helyére állt, rendkívüli dolgokat tett, nem akart onnan tágítani, amíg három törököt le nem vágott és meg nem ölt. Csak ezután fogta férje holttestét, vitte a templomba és temette el. Egy másik nő egy követ vitt a fején, azzal a szándékkal, hogy az ellenség közé hajítsa. Azonban fejét ellőtték; ekkor lánya felvette a véres követ a földről, hasonlóképpen meg akarta bosszulni anyja halálát. Két törököt agyon sújtott vele és a dobással még két másikat megsebesített. És jóllehet több más követ vivő asszonyt is megsebesített az ellenség, nem rettentek meg emiatt, és nem riasztotta vissza őket, hanem nyugodtan a törökök közé hajították azokat. Úgy, hogy a férfiak és nők ilyen bátor ellenállásának köszönhetően (akik szövetségre léptek és kitartottak) a törökök arra kényszerültek, hogy a várost elhagyják és dolgavégezetlenül útra keljenek."
Bár Ortelius krónika kiadásainak újabb filológiai vizsgálata felvet kételyeket, miként Tinódi számadatai az oszmán seregről is túlzónak tűnhetnek, mégis közös üzenetük, hogy férfiak és nők együtt védték a várat az oszmánokkal szemben, Ortelius pedig konkréttá is teszi a tanulságot: szövetségre léptek.
(Forrás: Magyarságkutató Intézet: https://mki.gov.hu/)