Marván élete egy-egy üzleti lépést leszámítva csendesen zajlott, egészen addig, amíg Ahron Bregman, egy izraeli származású történész, újságíró meg nem nevezte őt a Moszad szuperkémjeként egy 1999-ben kiadott könyvben.
Marván ostoba detektívtörténetnek minősítette a kiadványt, de amikor az egyiptomi sajtó is írt róla, találkozót kért Bregmantól. Helyszínnek a Dorchester Hotelt javasolta, de Bregman megijedt, hiszen ebben a szállodában próbálták meg meggyilkolni az izraeli nagykövetet 1982-ben. Végül az Intercontinentalban jött létre a találkozó.
Rettenetesen féltem, mert Marván legendás kém volt. Azt hittem, meg akar majd ölni.
A találkozó végül ellenkező érzésekkel zárult.
Megismertem Marván humanizmusát, emberi mivoltát. A történelmi események innentől fogva lényegtelenek voltak számomra.
A két férfi között különös módon barátság alakult ki. Bregman most már sajnálta, hogy addig nyomozott az izraeli James Bond után, amíg végül ki nem derítette, kiről volt szó.
A legprimitívebb újságírói ösztön indított arra, hogy a nyomába eredjek a témának. A tevékenységem egy eleve bonyolult helyzetet még rosszabbá tett. Ellen kellett volna állnom ennek a sürgető érzésnek, ami bennem volt.
A beszélgetéseikben kiderült, Marvánt egész életében nyomasztotta, hogy senkinek, még a feleségének vagy a fiának sem mondhatta el, ami vele történt. Ezért szinte örömmel fogadta, hogy Bregman végre leleplezte – hiszen így legalább vele, aki kiadta őt a világnak, tudott beszélgetni ezekről az évekről.
Nagyon jó kapcsolatai voltak, mindenhol ismerték és felületes szinten barátkoztak is vele. A valóságban azonban végtelenül magányos volt és ironikus, hogy az egyetlen, akinek kiönthette a szívét, az volt, aki tulajdonképpen elárulta őt.
Az ügynök leleplezése olaj volt a tűzre Izraelben, ahol évtizedek óta vitáztak a titkosszolgálatok tagjai, hogy tulajdonképpen mit is kellene gondolni az egyiptomi üzletemberről és a szerepéről.
Eli Zeira, a katonai hírszerzés akkori vezetője szerint Marván azért adott kétszer téves figyelmeztetést az egyiptomi támadásról, mert ezt az utasítást kapta Szadattól. Eszerint ki kellett fárasztani az izraelieket, el kellett altatni őket, hogy amikor a valódi támadás lesz, ne higgyenek a figyelmeztetésnek.
Már az is nagyon furcsa, hogy egy egyiptomi kormánytag fényes nappal bemegy az izraeli nagykövetségre Londonban, miközben egyértelmű, hogy több tucat ország figyeli egymás nagykövetségeit. Hogyhogy nem bukott le?
Zeira szerint Marvánt a klasszikus szovjet módszerekkel, a KGB Akadémián tanított módon „használta" az egyiptomi hírszerzés. Az általa küldött információk 95 százaléka valódi és pontos volt, de a lényeg épp a maradék 5 százalékban keresendő.
Tehát sokáig megbízható volt, így elnyerhette az izraeliek bizalmát. Amikor azonban tévesen riasztotta Izraelt, ezek tudatos, szándékos lépések voltak, és el is érték a céljukat: Izrael nem vette komolyan a jelzést a kifárasztásos taktika következtében, így a zsidó állam 12 ezer embert vesztett és majdnem katasztrofális vereséget szenvedett a jóm kippúri háborúban. Uri Bar-Joszef a könyvében, amelyből a Netflix filmje is készült, azt írja, ez valóban így történt, tehát Marvánnak kettős ügynöknek kellett lennie.
Zvi Zamir, a Moszad akkori vezetője ezzel szemben azt mondja, Zeira önvédelemből, a saját súlyos mulasztásának eltitkolása okán nevezi kettős ügynöknek az „Angyalt". Ugyanis Zeira volt az egyik fontos vezető, aki azt állította, hogy nem kell komolyan venni a legutolsó riasztást. Így tulajdonképpen ő az egyik felelős az óriási izraeli veszteségekért és hogy Egyiptom, Szíriával közösen, majdnem legyőzte Izraelt az 1973-as háborúban.
A két vezető vitája úgy elfajult, hogy 2007-ben beperelték egymást. A perben Bregmannak tanúskodnia kellett, és a bíró, nem utolsósorban a történész tanúvallomása nyomán, úgy döntött, hogy Marván Izraelhez volt lojális, vagyis nem volt kettős ügynök. A zárt tárgyalás információi azonban kiszivárogtak.
Amikor az interneten megjelentek a részletek, Marván kétségbe esve telefonált a történésznek. Találkozót beszéltek meg Marván elegáns londoni lakásán. Mire Bregmann odaért, az egyiptomi üzletember, a szuperkém kizuhant a saját teraszáról, az ötödik emeletről és meghalt. 63 éves volt.
Marván halála nagy port kavart a per óta elcsendesedett izraeli hírszerző közösségben. A legtöbben azt gondolták, hogy az egyiptomi kormány ezzel állt bosszút azért, mert Izraelnek egészen a kairói kormány legfelső köreibe sikerült férkőznie az 1970-es években. A dísztemetés, amit Mubarak elnök rendeztetett Marvánnak, nem volt más, csak színjáték.
Bregmann viszont úgy vélekedett, hogy az amúgy is rossz egészségi állapotú kém attól tartott, a számos egyiptomi és izraeli ellensége közül valaki előbb-utóbb merényletet követ majd el ellene. Ezért inkább kiugrott az ablakon, de úgy, hogy senki se tudja biztosan, mi történt. Így a családját megkímélte az öngyilkosság szégyenétől.
Nem szabad elfelejteni, ő mesterkém volt, aki úgy tudta összekuszálni a szálakat, mint még senki. Marván még halálában is rejtélyes maradt.
Bregman, a kém leleplezője azt mondja, tragikus, borzasztó hibát követett el, amikor megnevezte Marvánt mint izraeli szuperügynököt. Erről a vergődéséről szól A kém, aki lezuhant a magasból (The Spy Who Fell to Earth) című könyve, amelyből dokumentumfilm is készült:
A történetben érintettek véleménye máig nem egységes. Slomó Gazit tábornok, aki az izraeli katonai hírszerzést vezette 1974 és 1978 között, azt mondja,
Elképesztő károkat okozott nekünk Marván. Ha ő nincs, egy héttel korábban készültségbe helyezzük a hadseregünket, és megkezdjük a mozgósítást. De azt mondták nekünk, ha Marván nem jelentette, hogy ezt most komolyan kell venni, akkor nincs miért aggódnunk.
Bregman saját következtetése hasonló, de ő magyarázattal is szolgál arra, miért lehetett valóban kettős ügynök az „Angyal."
Szerintem soha nem volt igazi, hivatásos kettős ügynök. Sosem készült erre, nem az egyiptomiak utasítására tette, amit tett. Azt hiszem, az történhetett, hogy egy kritikus pillanatban feltette magának a kérdést: ki is vagyok valójában? És ekkor a saját népe iránti lojalitásból fakadóan döntött, és félrevezette Izraelt.
Hogy a helyzet ne legyen ennyire egyszerű, kénytelenek vagyunk idézni az egyiptomi katonai hírszerzés izraeli divíziójának volt vezetője, Liva Mohamed Rasad 2022-es nyilatkozatát. A vezérőrnagy 1966 és 1978 között vezette az Izrael elleni hírszerző műveleteket. Rasad arról beszélt az egyiptomi televízió egyik hosszú interjújában, hogy az egyiptomi elhárítás tisztában volt azzal, hogy van egy magas rangú kém valamelyik arab országban.
Szinte minden vezetőt és kormánytagok gyanúsnak tartottunk a szomszédos országokban is. Huszein jordán királyt is megfigyeltük, de gyűjtöttünk információt a szírekről is. Természetesen befelé is figyeltünk, és soha, egyetlen egy alkalommal sem kerültek elő még csak halvány jelek sem arra vonatkozóan, hogy a kém egyiptomi lenne.
A vezérőrnagy szerint Marván egyszerűen a pénzért kémkedett, és nem azért nem adta meg a támadás pontos időpontját az izraeli titkosszolgálatnak, mert az egyiptomi elhárítás parancsait teljesítette volna, hanem mert nem tudta azt.
Marván nem volt ott Ahmed Iszmail Ali egyiptomi védelmi miniszter és Musztafa Talasz szír hadügyminiszter damaszkuszi találkozóján. Ezt az utolsó pillanatban tartották, és itt a szíriai kormány kérésére a tervezettnél korábbi támadás mellett döntöttek. Marván az előző, a már elavult forgatókönyv időpontját adta tovább a Moszadnak, mert nem tudta, hogy van új. Nem mi, az egyiptomi titkosszolgálat trükközött és használta a szuperkémet a saját céljaira, hanem ő, az ügynök tévedett. Vagyis nem lehetett kettős ügynök.
A 45 perces interjút itt tekinthetik meg.