Fékcsikorgás, valaki üvölt, gépfegyverek ropognak. Lehetne egy regény kezdőmondata is, de nem az. Ez a véres valóság, amelyet történetesen rögzített egy kamera. Az Aldo Moro miniszterelnök elrablását bemutató felvételt a merénylettel évtizedek óta foglalkozó, kereszténydemokrata olasz politikus, Gero Grassi tette közzé 7 évvel ezelőtt a világhálón:
Filmbe illő, brutális merénylet
1978. március 16-án egy nagy fekete autó állta el az útját a miniszterelnöki konvojnak. Azonnal fekete ruhás zubbonyosok ugrottak a Democrazia Cristiana, azaz a Kereszténydemokrata Párt elnökének autója mellé és rálőttek a politikus kíséretére. Reggel volt, csúcsforgalom, verőfényes napsütés. Öt rendőrt a helyszínen agyonlőttek, a miniszterelnököt pedig fegyverrel arra kényszerítették, hogy menjen velük. A felvételen szemből négy támadó jól kivehető, és amikor elfordul a kamera, látható, hogy a konvoj másik oldalát is tűz alá vették.
A hatóságok arra jutottak, hogy 12 ember követte el az emberrablást. Aldo Moro nem halt meg azonnal. Előtte 55 napig fogságban tartották, majd május 9-én megölték.
A hatvanas-hetvenes évek egyik legjelentősebb és legnagyobb formátumú politikusával, a többszörös kormányfői tisztséget viselő Aldo Moróval az 1970-ben Milanóban megalakult Vörös Brigádok (Brigatte Rosse: BR) nevű szélsőbaloldali terrorszervezet végzett.
A Vörös Brigádokat Renato Curcio és felesége, Margherita Cagol, valamint Alberto Franceschini alapította. Nyíltan büszke kommunistának vallották magukat, annyira „vad” kommunistának, hogy még az Olasz Kommunista Párttal is szemben álltak. A miniszterelnököt azért végeztek ki, mert nem értettek egyet a jobboldali politikájával. A merénylet előtt az ország két meghatározó pártja, az Olasz Kereszténydemokrata Párt és az Olasz Kommunista Párt kompormisszumot akart kötni, ami a BR-nek nem tetszett. Radikális lépésükkel viszont nem érték el a céljukat, sőt. A merénylet akkora felháborodást váltott ki a nemzetközi politikai térben, hogy 1987-re a Vörös Brigádot gyakorlatilag felszámolták, ugyanakkor a kommunista ideológia hívei túlélték a szervezetet.
Gyilkos olasz költő
A nyolcvanas években tért haza Olaszországba a radikálisan szélsőbaloldali Nanni Balestrini.
Az olasz költőt azzal vádolták az ügyészek nyomozati bizonyítékok alapján, hogy több más gyilkosság mellett köze volt az Aldo Moro elleni merénylethez is, úgyhogy ő inkább Franciaországba szökött a letartóztatás elől. Egészen addig a franciák között élt, amíg a per tartott.
Bár a börtönbüntetés elől gyáván elmenekült a kommunista író, sosem tagadta, hogy szimpatizált a nézeteikkel, és közel állt a Potere Operaio (Munkáserő) nevű szervezethez.
Illegális nyugat-német kommunisták aljas cselekedetei
Nem a BR volt az egyetlen, amely veszélyes volt a jobboldali, konzervatív eszméket vallókra, így a vezető politikusokra is. A hatvanas években gombamód szaporodtak el a harcoló kommunista sejtek, amelyet az 1968-ban Európán végigsöprő szélsőbaloldali diákmozgalmakból nőttek ki. Ugyanebben az évben jött létre a magát neomarxistának tartó, a kapitalizmus megdöntéséért fegyveres harcot hirdető Baader-Meinhof-csoport Nyugat-Németországban, ami két évvel később már a Vörös Hadsereg Frakció (Rote-Armee-Fraktion, RAF) nevet viselte.
Ezek az illegális kommunisták magukat városi gerillának tartották és elutasították az imperializmust.
Különösen az Egyesült Államokat gyűlölték. Megtámadták a Németországban működő amerikai katonai létesítményeket az amerikaiak vietnámi háborús szerepvállalása miatt, de a hazájukban is inkább a kommunista uralmat látták volna szívesen. A szélsőbaloldali városi gerillák politikusok mellett rendszerint a kapitalizmus emblematikus figuráit, nagyvállalati vezetőket és bankárokat támadtak meg. Könyörtelenségüket mutatja, hogy a célpontokon túl a kiválasztott személy kíséretének tagjait és rendőröket is azonnal lelőttek, ha az útjukban álltak. A terrorszervezet vezetőit ugyan a hetvenes években elfogták, de ezzel a RAF nem szűnt meg. Helyükbe léptek a második generációba tartozó vezetők, akik véres és látványos akcióikkal igyekeztek elődeiket kiszabadítani. Mivel nem jártak sikerrel, a bebörtönzött RAF tagok öngyilkosok lettek.
Miután a második nemzedék irányítói is rácsok mögé kerültek, az új nemzedék tagjai több támadást is végrehajtottak a nyolcvanas években.
Az első tervük az volt, hogy autóbombát robbantanak a NATO Oberammergauban lévő kiképző iskolájánál, de a hatóságok megtalálták a szerkezetet még az előtt, hogy felrobbant volna. Kisebb robbantások után 1985. február 1-én az egyik terrorista megölte a hadipari gyáros Zimmermannt. 1986. július 9-én a kocsijával együtt felrobbantották Karl Heinz Beckurts német fizikust a csillagháborús projektben végzett munkája miatt. 1989. november 11-én a Deutsche Bank elnökét, Alfred Herrhausent vették célba, ő sem élte túl a támadást.
1991. április 4-én pedig a kelet-német állami vagyonkezelő hivatal vezetőjét, Detlev Karsten Rohweddert ölték meg.
Emellett az ő kontójukra írható az 1991. december 23-i Ferihegyi úti robbantás is, amelyet Izraelbe kivándorló orosz zsidók csoportja ellen követtek el Magyarországon.
A támadásban több utas és két magyar rendőr is megsérült.
A kilencvenes évek elején még folytatták a támadássorozatot, de a rendőröknek ebben az évtizedben már sikerült több RAF-tagot lelőni, vagy elfogni. Ugyanakkor vannak olyanok, akik megszöktek és máig nem találják őket. Az ellenük indított hajtóvadászat viszont sosem szűnt meg. Idén márciusban rábukkantak két terroristára a német hatóságok, és el is fogták őket.
A szélsőbaloldali fegyveres csoportok kezdetben kapcsolatban álltak a szovjetekkel, Moszkvából is kaptak pénzt, de az 1998 áprilisáig működő RAF-ot a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi mellett még a palesztin szélsőségesek is támogatták anyagilag.
Köztünk, szabadlábon
Amíg a német terroristák rács mögött vannak, az Aldo Moro-gyilkosságban részt vevő és még életben lévő terroristák közül szinte mindenki szabadlábon van már.
Még az a Mario Moretti is kiszabadult a rácsok mögül 1997-ben, akit hatszoros életfogytiglanra ítélték, és sohasem bánta meg, amit tett. A gyilkosságtól sem elrettenő aljas szélsőbaloldali terroristák tehát köztünk járnak, és semmi sem garantálja, hogy egyszer nem ismétlik meg azt, amit korábban már megtettek.