Különleges tekercset találtak Jézus gyerekkoráról

Jézus a keresztény egyház központi alakja, és a világtörténelem egyik legnagyobb hatású személyisége

Fotó: Pinterest

A Názáreti Jézusnak, a kereszténység legfőbb, és a világtörténelem talán legközismertebb alakjának annak ellenére, hogy valós személy volt, alig ismert a fiatalkori élettörténete. Jézus tanítását és szenvedéstörténetét mind a négy kanonizált evangélium részletesen megörökíti, ám a gyermek Jézus életéről csak rövid utalások találhatók az újszövetségi Szentírásban. A Kr. u. 382-ben megtartott római zsinattal kezdődött a kanonizációs zsinatok időszaka, ami az 5. század elején, Kr. u. 414-ben a karthágói zsinattal fejeződött be. A kanonizációs szinódiumok a négy evangélista szerinti Szentírás kivételével a Jézus életéről és tanításáról szóló összes többi írást, az úgynevezett apokrif evangéliumokat eretnek írásnak minősítve kirekesztették a szent iratok közül. Erre a sorsra jutott a Tamás evangéliumaiként ismert apokrif is, amelynek a közelmúltban egy eddig ismeretlen új töredékei kerültek elő, Jézus gyermekkorára vonatkozó feljegyzésekkel.

A kanonizációs zsinatok eretnek írásokká nyilvánították a korai apokrif evangéliumokat

A jelenlegi újszövetségi Szentírás számtalan korábbi, zömükben a Kr. u. 2. és 3. században keletkezett bibliai tárgyú szöveg több évszázadig tartó válogatásának eredménye, amit a kanonizációs zsinatok véglegesítettek. A korai kereszténység üldözött, vagy alig megtűrt vallásnak számított a római impériumban. Az első keresztény közösséget Jézus tanítványai, az apostolok alapították meg Jeruzsálemben, a keresztény hagyomány szerint közvetlenül a Megváltó feltámadása és mennybemenetele után. Claudius császár uralkodása idején, Kr. u. 47-ben már Rómában is megjelent az első keresztény közösség, és az ekkor kialakuló ősegyháznak Péter apostol lett a feje, Róma első püspökeként. 

A Római Birodalom vallási kérdésekben általában türelmet hirdetett
Fotó: Youtube

A Római Birodalom általában türelmet tanúsított az impérium különböző vallásaival szemben, és ennek megfelelően az 1. század idején még úgy tekintettek a kereszténységre Róma császárai, mint valamiféle különálló zsidó szektára. A keresztény közösségekkel szembeni adminisztratív fellépésnek sem vallási, teológiai, hanem politikai okai voltak, ugyanis a keresztények nem voltak hajlandóak elismerni a császárok isteni felsőségét, ezért pedig felforgatóknak tartották őket Róma imperátorai. Az első intézményesített keresztényüldözések az 1. század második felében kezdődtek el Néró, illetve Domitianus uralkodása alatt, és egészen a 4. század elejéig kitartottak Diocletianus császár utolsó, és a legnagyobbként számon tartott keresztényüldözéséig. 

Keresztények kivégzése a Circus Maximus-ban, Néró uralkodása idején 
Fotó: Wikimedia Commons

Amikor Kr. u. 313-ban I. (Nagy) Constantinus császár és társuralkodója, Licinius kiadták közös rendeletüket, a mediolanumi (milánói) ediktumot a keresztények szabad vallásgyakorlásáról, 

az addig illegális és a katakombák világába szorított új vallás rohamos terjedésnek indult a birodalom területén. 

A niceai zsinaton maga Constantinus császár elnökölt
Fotó: Wikimedia Commons/Fresco in Capella Sistina, Vatican

Ezt a folyamatot I. Theodosius császár 382-ben kiadott dekrétuma tetőzte be, amely a kereszténységet tette meg Róma kizárólagos államvallásának. A 4. század elejétől, különösen az első egyetemes szinódustól, a 324-ben megtartott niceai zsinattól elkerülhetetlenné vált a keresztény vallás Jézus tanításain alapuló hittételeinek, és a különböző keresztény irányzatoknak az egységessé tétele. Ezzel vette kezdetét a kanonizáció, az a folyamat, aminek az volt a célja, hogy az első század végétől keletkezett és Jézus életéről, illetve tanításáról szóló nagyszámú irat közül kiválogassa az egyedül hitelesként és Isten által sugalmazottként elfogadott írásokat. 

Nagy Konstantin uralkodása alatt viharos gyorsasággal terjedt a kereszténység, hogy a 4. század végére Róma kizárólagos államvallásává váljék
Fotó:  Radiomax

A 382-ben elkezdett és 414-ben befejeződött kanonizációs zsinatok Máté, Márk, Lukács és János írásait minősítették egyedüli szent iratoknak, az összes többi, Jézus korában, illetve az azt követő évszázadokban keletkezett mintegy 280 korai írást pedig eretnek iratnak minősítve, elrendelték ezek megsemmisítését. Ez az oka, hogy csak nagyon kevés úgynevezett apokrif írás maradt fenn, amelyek pedig érdekes információkkal szolgálnak a korai kereszténységről.

Évtizedek óta felfedezetlenül hevert a becses irattöredék az egyetemi archívumban

Az ismert apokrifok közé tartozik a Tamás evangéliumainak nevezett irattöredékek gyűjteménye. (Tamás Jézus egyik apostola volt, a szerk.) Összesen öt ilyen fennmaradt irat létezik, amelyeket Tamás gyermekségének evangéliuma, Tamásnak, a Vitázónak a könyve, Tamás evangéliuma, Tamás apostol cselekedetei, valamint Tamás apokalipszise néven ismer a szakirodalom. A Tamás gyermeksége evangéliumaként nyilvántartott apokrif egyik papirusztöredéke évtizedek óta észrevétlenül rejtőzött a hamburgi Carl von Ossietzky Állami és Egyetemi Könyvtárban, P. Hamb. Graec.1011 nyilvántartási szám alatt.

Tamás apostol Velázquez festményén
Fotó: Wikimedia Commons/Diego Velázquez

 Dr. Berkes Lajos, a Humboldt-Universität zu Berlin (HU) Kereszténységi és Ókortudományi Intézetének kutatója és Gabriel Nocchi Macedo professzor, a belgiumi Liège Egyetem munkatársa szerint az archívumban most fellelt irattöredék a Tamás gyermeksége evangéliumának legkorábbi, eddig nem ismert darabja. Eddig ennek a szövegnek a legkorábbi verziója egy középkori, 11. századi kódexhez tartozott, 

de a most fellelt papirusztöredék még az ókorban, valószínűleg valamikor a 4. és 5. század között íródott.

 Ez  időben pedig nyilvánvalóan sokkal közelebb áll ahhoz az eredeti könyvhöz, a Tamás gyermeksége evangéliumához amit eredetileg valószínűleg a 2. században írtak. Mint ilyen, a papirusz új betekintést nyújt azokba az apokrif történetekbe, amelyek Jézus korai életét mint egy már gyermekként is csodákat tévő alakét próbálták meg ábrázolni. 

Jézus életéről és tanításáról számos apokrif keletkezett főleg a 2. és a 3. században
Fotó: Wikimedia Commons

De abban is segít, hogy megértsük, hogyan közvetítették ezeket a történeteket az évszázadok során – hangsúlyozzák a szakemberek. „A töredék rendkívül érdekes a kutatás számára" - mondta dr. Berkes. „Egyrészt azért, mert a 4–5. századra tudtuk datálni, így ez a legkorábbi ismert másolat. Másrészt pedig azért, mert ezzel új betekintést nyerhettünk a szöveg közvetítésébe”- fűzte hozzá a berlini Humboldt Egyetem professzora. "A mű e késő antik görög példányára vonatkozó megállapításaink megerősítik azt a jelenlegi értékelést, hogy a Tamás szerinti gyermekkori evangélium eredetileg görögül íródott" - tette hozzá dr. Nocchi Macedo. 

Jézus második gyermekkori csodájáról beszél a töredék

A fellelt papiruszra írt szövegtöredék mérete körülbelül 11 x 5 centiméter és 13 görög sort tartalmaz, soronként körülbelül 10 betűvel. A töredék azért maradt sokáig észrevétlen, mert a tudósok nem tartották relevánsnak. „Azt hihették, hogy egy  mindennapi közönséges dokumentum része, például egy magánlevélé vagy hasonlóé, mert olyan ügyetlennek tűnik a kézírás” – magyarázta Berkes. „Először a Jézus szót vettük észre a szövegben. Aztán számos más digitalizált papiruszhoz hasonlítva betűről betűre megfejtettük, és hamar rájöttünk, hogy ez egy nem mindennapi dokumentum” – fűzte hozzá a professzor. 

A Hamburgi egyetemi könyvtár archívumából előkerült késő antik papirusztöredék Jézus egy gyermekkori csodatételével kapcsolatos
Fotó: Staats- und Universitätsbibliothek Hamburg

„Az apokrif evangélium már ismert kézirataival való összehasonlításból tudjuk, hogy a mi szövegünk a legkorábbi. Az eredeti szöveget követi, amely a kutatás jelenlegi állása szerint a Kr. u. 2. században íródott” – magyarázza dr. Berkes Lajos. 

Konkrétan egy „a verebek életre keltése” néven ismert , Jézus gyermekkorához kapcsolódó történethez fűződik, 

és valószínűleg írásgyakorlatként készült a 4. század végén vagy az 5. század elején egy kolostorban – ez magyarázza a rossz kézírást. Maga a történet Krisztus „második csodáját” magyarázza, amikor a gyermek Jézus egy folyópart melletti erődben játszott, ahol agyagból verebeket tapasztott. Amikor apja, József megdorgálta, hogy szombaton ilyesmit csinált, a gyermek összecsapta a kezét, és életre keltette a sárfigurákat. A papirusztöredék szövegében megjelenő „kukorékolás” és „ág” szavak használatának elemzésével és összehasonlításával sikerült megállapítania a kutatóknak, hogy az írás Tamás apokrif evangéliumának része. A teljes tanulmány a Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik szakfolyóiratban olvasható el.