Roosevelt elnökké választása új irányt szabott Amerikának és a világtörténelemnek

Franklin D. Roosevelt, New York állam kormányzója, a Demokrata Párt jelöltjeként szállt versenybe az 1932-es amerikai elnökválasztáson a Fehér Ház megszerzésért. Noha több demokrata párti politikus is aggódott amiatt, hogy az elnökjelölt rokkantsága hátrányt fog jelenteni republikánus ellenfelével szemben a végső megmérettetés során, de e félelmek alaptalannak bizonyultak; Roosevelt ugyanis a november 6-án lezajlott választást addig még nem látott óriási fölénnyel nyerte meg kihívója, Herbert Hoover hivatalban lévő elnökkel szemben. „Fogadom, hogy új irányvonalat adok az amerikai népnek…”- nyilatkozta megválasztása után, és ígéretét be is tartotta az amerikai történelemben példátlan módon egymás után négyszer, négy ciklusra megválasztott elnök, aki nem csak Amerikának, hanem a 20. század történetének is új menetet adott.

Amikor Roosevelt 1933. március 4-én elfoglalta a Fehér Házban az Ovális Irodát, az Egyesült Államok történelmének egyik legnagyobb krízisét élte át. Az 1929. októberi tőzsdekrach, illetve az ennek nyomán kibontakozó nagy gazdasági világválság alapjaiban rengette meg az amerikai társadalmat. Az elnökké történt megválasztásakor 50 éves Roosevelt rendkívül gyakorlott politikusnak számított. A jómódú középosztálybeli családból származó, holland és francia felmenőkkel rendelkező Roosevelt a Harvardon, valamint a Columbia Egyetemen végezte felsőfokú tanulmányait, és 1908-tól egy neves New York-i ügyvédi iroda tagjaként ügyvédi praxis folytatásába kezdett. Az ügyvédi munkánál azonban sokkal jobban inspirálta a politika világa. 

Roosevelt az Ovális Irodában, 1935-ben
Fotó: Wikimedia Commons/Library of Congress

1901-ben ötödik unokatestvérét, Theodore Rooseveltet választották meg az Egyesült Államok 26. elnökének, 

és ez adta meg a végső lökést az ifjabb Roosevelt számára ahhoz, hogy megkezdje közéleti karrierjének felépítését. Unokabátyja csodálata ellenére, aki a Republikánus Párt színeiben lett az Egyesült Államok elnöke, Franklin D. Roosevelt – apjához hasonlóan – a Demokrata Párt tagjaként kezdett el politizálni. Első nagy sikerét 1910-ben aratta, amikor mindössze 28 évesen New York-i szenátorrá választották. Az 1912-es elnökválasztási kampányban a demokraták elnökjelölő konvencióján tevékenyen kiállt Thomas Woodrow Wilson mellett, aki nem kis részt Roosevelt támogatásának köszönhetően legyőzte ellenfelét, William H. Taft hivatalban lévő elnököt.

A "békecsinálók" (balról jobbra) a versailles-i béketárgyalásokon: David Lloyd George brit, Vittorio Emanuele Orlando olasz, Georges Clemenceau francia miniszterelnök, és Thomas Woodrow Wilson amerikai elnök
Fotó: Wikimedia Commons

 Az a körülmény, hogy a demokrata Wilsont támogatta, elidegenítette néhány rokonától, de a rendkívül népszerű republikánus ex-elnök ”unokabácsival”, Theodor Roosevelttel továbbra is felhőtlen maradt a kapcsolata. Az 1912-es választásokon Franklin D. Rooseveltet újraválasztották New York-i szenátornak, de az új elnök sem feledkezett meg támogatójáról, akit 1913 márciusában a Haditengerészeti Minisztérium helyettes államtitkárává nevezett ki. Roosevelt így 31 éves korában egy fontos poszton vált a Wilson-adminisztráció tagjává. Az első világháború kitörése után a haditengerészethez mindig is különleges vonzalmat érző Roosevelt megkérte az elnököt, bocsássa el hivatalából, hogy tengerésztisztként beléphessen a hadiflottába, de Wilson elutasította kérését.

Hirtelen jött súlyos betegség vetett véget majdnem Roosevelt karrierjének

1920-ban a második ciklusát kitöltő Wilson elnök, aki meg akarta őrizni politikai örökségét, arra tett javaslatot, hogy Rooseveltet indítsák el elnökjelöltként a választáson, de a népszerűségéből sokat vesztett elnök ez irányú törekvését nem koronázta siker. A demokraták elnökjelölő konvencióján a jelöltséget elnyert James M. Cox viszont Rooseveltet kérte fel alelnök-jelöltjének. Az ekkor 38 éves, rendkívül jó megjelenésű és kiválóan kommunikáló Roosevelt a kampányban mint megfontolt és mérsékelt wilsoniánus lépett fel, ám a demokraták elvesztették az 1920-as választásokat, és a republikánusok jelöltje, Warren G. Harding költözhetett be a Fehér Házba. Roosevelt az 1920-as kampányban tett szert országos ismertségre és népszerűségre, amit bő egy évtizeddel később, az 1932-es választási kampánya során kitűnően ki is tudott használni.

Roosevelt mint a Wilson-adminisztráció haditengerészeti helyettes-államtitkára
Fotó: Wikimedia Commons/Library of Congres/Werner Co

 1921-ben azonban egy olyan váratlan dolog történt Roosevelttel ami miatt úgy tűnt, hogy lemondhat az ígéretesen felívelő politikai karrierjéről. 1921 augusztusában, amikor a családjával Campobello szigetén nyaraltak, Roosevelt hirtelen belázasodott, teste zsibbadni kezdett, és rövid időn belül deréktól lefelé teljesen megbénult. 

Mint kiderült, a jövendőbeli elnököt a járványos gyermekbénulás kórokozója fertőzte meg, ami miatt élete végéig tolókocsiba szorult. 

Felesége, Eleanor Roosevelt és egyik barátja, Louis Howe azonban e váratlanul jött súlyos helyzet ellenére elhatározták, hogy segíteni fogják a politikai életbe való visszatérést. A 1922-es választásokon el is indult, de a rokkantsága miatt kisiklott a visszatérési kísérlete. A rendkívüli akaraterejű Roosevelt arra kényszerítette magát, hogy a kerekesszékből kiszállva, nagy fájdalmai ellenére megtanuljon kisebb távolságokat megtenni botra, vagy egy kísérőjére támaszkodva. 

Roosevelt VI. György király és felesége Eleanor (a kép bal szélén) tásaságában. Az elnök nyilvános eseményeken rokkantsága ellenére is állt
Fotó: Wikimedia Commons

Roosevelt eleinte kerülte, hogy nyilvános szereplésein tolókocsiban lássák, de betegsége hamarosan széles körben ismertté vált. Ennek dacára nyilvános szereplésein többnyire egyenesen állva beszélt, a kísérőjébe kapaszkodva.

Roosevelt tolókocsiban ülve szállt ringbe a Fehér Ház megszerzéséért

1928-ban Al Smith felkérte, hogy a Demokrata Párt színeiben induljon el New York állam kormányzói székéért. Roosevelt eleinte vonakodott ettől, ám végül eleget tett a felkérésnek, és ha hajszálnyi előnnyel is, de sikerült legyőznie republikánus riválisát, Albert Ottinger főügyészt. 

A kormányzói szék elnyerése nyitotta meg számára a Fehér Házhoz vezető utat. 

1929. januári hivatalba lépése után számos olyan intézkedést hozott kormányzóként, amivel sikerült gátat vetnie a kibontakozó mezőgazdasági válságnak. Az 1929 októberében kitört és az egész világot megrengető New York-i tőzsdekrachról azonnal felismerte, hogy nem egy gyorsan tovatűnő válsággal állnak szemben, mint ahogyan azt a hivatalban lévő elnök, Herbert Hoover hirdette. Hogy elébe menjen a kibontakozó válság egyre súlyosabb szociális következményeinek, számos foglalkoztatási bizottságot állított fel, és ő volt az első kormányzó, aki nyilvánosan is támogatta a munkanélküliek segélyezését.

Roosevelt beiktatása az első elnöki ciklusára, 1933 március 4-én
Fotó: Wikimedia Commons/USCapitol - Franklin D. Roosevelt's First Inauguration

 Előre mutató intézkedéseinek, illetve a republikánus adminisztráció válságkezeléssel szembeni tehetetlenségének köszönhetően másodszor is megválasztották New York állam kormányzójának, méghozzá masszív fölénnyel. Az 1932-es elnökválasztásra már tudatosan készült, és a kampánystábja élére elkötelezett hívét, az őt betegsége óta következetesen támogató Louis Howe-t nevezte ki. 

Kormányzóvá történt újraválasztása megerősítette a demokraták reményét, hogy Roosevelt képes lesz elhódítani a Fehér Házat 

a gazdasági világválságtól megrendült, és a mélybe zuhant népszerűségű republikánus Hoover-adminisztrációtól. A Demokrata Párt Chicagóba összehívott elnökjelölő gyűlésén a szavazatok kétharmadát kellett megszereznie Rooseveltnek ahhoz, hogy hivatalosan is a demokraták elnökjelöltjévé váljon. Az első szavazáson a voksok több mint a felét megkapta ugyan, de nem tudta megszerezni a szükséges kétharmadot. Csak a negyedik fordulóban, azután hogy az egyik jelölt, John N. Garner is mellé állt, sikerült elérnie a kétharmados többséget, így Franklin D. Roosevelt lett a Demokrata Párt hivatalos elnökjelöltje.

Rooseveltet négyszer is elnökké választották, a háború pedig világhatalommá tette Amerikát

Az 1932. november 8-án megtartott elnökválasztáson Roosevelt a szavazatok 57%-át, és hat kivételével az összes többi államot is megnyerte. Ez a fényes győzelem alapozta meg az úgynevezett New Deal-koalíciót, amely jelentőségét tekintve messze túlmutatott az 1932-es elnökválasztáson. Abraham Lincoln megválasztása óta, vagyis 1860 és 1931 között a demokraták csak ritkán tudták átvenni a törvényhozás mindkét házát, a 18 lezajlott elnökválasztásból pedig mindössze négyet nyertek meg.

Roosevelt elnökségei alapvető változásokat idéztek elő Amerika bel- és külpolitikájában
Fotó: Wikimedia Commons

 Roosevelt New Deal-koalíciója azonban megváltoztatta, mi több tartósan megváltoztatta a republikánusok és a demokraták közti addig masszívan a republikánusok javára jelentkező arányt; az 1932 és 1979 között lezajlott 12 választásból 8-at nyertek meg a demokraták, jellemzően a képviselőházban és a szenátusban is megszerezve a többséget. (Az 1979 és 2020 között megtartott 11 választáson a republikánusok 6-szor, a demokraták pedig 5-ször szerezték meg az elnökséget.) Roosevelt első elnöki ciklusában reformok egész sorozatát bevezetve, 

valamint az az állami beavatkozás kiterjesztésével lépésről-lépésre haladva sikeresen felszámolta a gazdasági világválság legsúlyosabb következményeit. 

A költségvetési kiadások jelentős megnyirbálása ugyan egyes társadalmi csoportoknak komoly érdeksérelmeket okozott, ám a konszolidáció összességében eredményesnek bizonyult. Roosevelt az 1938-as választásokat - annak ellenére, hogy a munkanélküliek száma még mindig magas, 8 millió fő volt –, még az 1932-es választáshoz képest is kimagasló eredménnyel, a szavazatok 60,8 százalékának megszerzésével nyerte meg, kettő kivételével pedig az összes államot is

Roosevelt elnök 1941-ben
Fotó: Wikimedia Commons/Margaret Suckley - Franklin Delano Roosevelt Library,

. Az 1930-as évek második felében kibontakozó gazdasági fellendülés, az életszínvonal általános emelkedése még tovább növelték az elnök tekintélyét és népszerűségét, aki- szakítva a George Washington elnöksége óta minden elnök által követett szokásjoggal-, az 1940-es választásokon harmadszor is bejelentette indulását. (Ekkor még nem foglalták törvénybe az elnöki ciklus limitáltságát. Azóta, hogy George Washington a második elnöki ciklusának lejárta után 1796-ban bejelentette, hogy többé nem indul az elnökségért, az összes utána következő elnök ezt a szokásjogot követte egészen Rooseveltig.) 

E hagyomány megtörését jelentette Roosevelt indulása az 1940-es választásokon, amihez ismét megkapta a demokrata konvenció kétharmados jelölését.

 Az elnöknek ekkor már olyan nagy volt az országos tekintélye, hogy a demokrata pártvezetés úgy gondolta, egyedül csak Roosevelt képes legyőzni a republikánusok népszerű jelöltjét, Wendell Wilkie-t. Roosevelt a szavazatok 54,7 százalékának begyűjtésével kezdhette meg a harmadik ciklusát, amelynek idejére esett Pearl Harbor és az Egyesült Államok hadba lépése is.

Roosevelt a jaltai konferencián 1945. februárjában, Churchill és Sztálin társaságában
Fotó: Wikimedia Commons

 Az Egyesült Államok a második világháború éveiben, Roosevelt harmadik elnöksége alatt kezdett katonai és gazdasági globális világhatalommá előlépni. Ezért nem véletlen, hogy - a háborús helyzetre is figyelemmel-, Roosevelt negyedszer is indult és megnyerte az 1944. november 6-i elnökválasztást. Hivatalba lépése után, az 1945 februárjában megtartott jaltai konferencián rakták le a második világháború utáni kétpólusú világrend alapjait, ami csaknem fél évszázadig, egészen 1991-ig a Szovjetunió felbomlásáig kitartott, és ami közvetett módon még napjainkban is hatással van a világpolitika alkulására. Roosevelt azonban ezt már nem élte meg, mert még a náci Németország és Japán kapitulációja előtt, 1945. április 12-én, 63 éves korában agyvérzésben meghalt.