Negyvennél is több felesége volt a mormon egyház megalapítójának

A mormon egyház alapítója, Joseph Smith portréja 1842-ből
Fotó: Wikimedia Commons
Vágólapra másolva!
A mormonizmus alapjául szolgáló tanok egy amerikai férfitól erednek, aki látomásoktól vezérelve, angyali sugallatra alapított új egyházat. A követői által prófétaként tisztelt Joseph Smith történetében azonban a mai napig sok az ellentmondás.
Vágólapra másolva!

A férfi egészen fiatal, mindössze tizenöt éves volt, amikor saját bevallása szerint az első látomását átélte. Állítólag már szülei és nagyszülei is tapasztaltak szokatlan álmokat vagy jelenéseket, a fiú élményei tehát nem érték meglepetésként a családot. Smith elmélyülten imádkozott a természetben, mikor isteni személy, az Atya és a Fiú (Jézus Krisztus) meglátogatta és megosztották vele, hogy a Földön az összes eddig létrejött vallási felekezet hamis.

Moróni angyal meglátogatja Joseph Smith-t
Moróni angyal meglátogatja Joseph Smith-t
Fotó: Wikimedia Commons

Az aranylemezek nyomában

Smith átlagos földművelő családba született az Egyesült Államokban a 19. század elején. Gyermekkorában szörnyű csontvelőgyulladást kellett elszenvednie, és ebből csak hosszú évek alatt tudott felépülni. Egy ilyen halálközeli élmény hatására rengetegen ösztönösen fordulnak a vallás felé – így tett a fiú is. A hit rejtelmeit pedig nem csupán megérteni, de átélni is szerette volna. Az első látomását követő másik jelentős esemény évekkel később, 1823-ban történt meg vele. Ekkor elmondása szerint már csak egy Moróni nevű angyal jelent meg neki. Az égi küldött állítólag elárulta Smith-nek, hogy a háza közelében titkosírással ellátott aranylemezek vannak elrejtve a föld alatt, valamint látókövek is, amelyekkel azok olvashatóvá válnak. 

Joseph Smith, a mormon egyház alapítója indiánoknak prédikál
Fotó: Wikimedia Commons/William Armitage

Smith kisvártatva elindult felkutatni a mesés kincset, amelyre ugyan sikeresen rálelt, de az angyal megakadályozta abban, hogy magához vegye. A sikertelen kísérlet után hosszú idő telt el, de a táblák megszerzésére irányuló minden erőfeszítés kudarcot vallott. Úgy tűnt, Smith képtelen teljesíteni a felsőbb hatalom akaratát. 

1827-ben még egy utolsó próbát tett, és ekkor végre megszerezte a kincset. 

Moróni ismét szólította a fiatal férfit, és megtiltotta neki, hogy bárkinek is megmutassa a birtokába jutott tárgyakat, a rajtuk található különös írást viszont le kellett fordítania és megosztania az emberekkel. 

Új tanok a kalapból

Smith nekilátott a nemes feladat végrehajtásának. A fordítás folyamata több tekintetben is rendkívül furcsán zajlott. A férfinak ugyanis nem volt szüksége az aranylemezekre, hogy megértse a táblákra írt szöveget. Egy látókő segítségével függöny mögött vagy egy kalapba belehajolva dolgozott, és az előtte megjelenő sorokat diktálta le az aktuális munkatársának. Környezete lassan szkeptikussá vált az egész történetet illetően, különösen azután, hogy az elkészült kézirat első száz oldala elveszett, és Moróni állítólag dühében elvette a lemezeket. Az angyal később visszajuttatta a kincset, Smith pedig folytathatta a munkát. A Mormon könyvének nevezett írás végül 1829-re készült el. 

Az aranylemezek Smith leírása alapján elkészített másolata
Fotó: Wikipédia / John Foxe / CC BY-SA 3.0

Miután beteljesítette a felsőbb hatalom akaratát, a jámbor fordító visszaszolgáltatta a tárgyakat Moróninak, ami lényegében annyit jelentett, hogy egy barlangban hagyta őket. Miután a különleges alkotás hivatalosan is megjelent nyomtatásban, elkezdődhetett az erre épülő egyház megszervezése. A frissen megszülető közösségnek kezdetben hányattatott sorsa volt. A helyi lakosok és a hatóságok ellenszenve egyaránt üldözte őket, ezért államról államra vándoroltak az USA-ban.

Ennek egyik oka a mormonizmust követők számára engedélyezett többnejűség volt, Smith például több mint negyven feleséggel büszkélkedhetett. 

Az egyház alapítóját végül 1844-ben érte a halál egy lövöldözésben, gyülekezete azonban a mai napig létezik és követik a Smith által lediktált tanokat. 

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.



 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!