A legenda szerint Salzburgba nem lehet rosszkor érkezni, mert a város mindig szép, és mindig azt az érzést kelti, hogy most a legszebb.
Az óváros kis utcái például, mindenképpen megérdemelnek egy rövid sétát. Ezek az utcák az esztétikai szépségen túl azért is nagyon látványosak, mert a szigorú műemlékvédelmi előírásoknak köszönhetően, minden történelmi és művészeti korszakból megmaradtak épületek, köztéri szobrok és paloták.
A városi barangolások ideális kiindulópontja lehet még a Mirabell kert. A többnyire amerikai turisták által látogatott, kackiás barokk sövénykertben, míg mi európaiak újraéljük a késő XVII századi pompát, bujaságot, kellemet, életörömöt és jólétet, az amerikai turisták a Muzsika hangjai című musical forgatási helyszíneinek okán időznek el hosszasan.
Salzburg legnagyobb nevezetessége természetesen Mozart, aki rengeteg időt töltött szülővárosában. Ennél többet csak abban a bizonyos keményfából ácsolt zötykölődő konflisban, amely egész életén át tartó utazásán elkísérte. Ha Salzburgban tartózkodott jószerivel csak mulatott. Míg Bach a bécsi Zimmermann féle kávéházban boldogította a helyi arany ifjakat, addig Mozart- jó nyolcvan évvel később- a salzburgi Makart téren mulatozott legközelebbi barátaival. Mozart lakóházának többi részében egyébként tánciskola üzemelt akkortájt az ügyetlen úri ifjak, és sznob előkelőségek számára, akik soha nem nézték jó szemmel, Mozarték duhajkodását a szomszédban. A csendőrségnek rendre ki kellett vonulnia a Makartplatz 8 szám alá csendháborítás miatt.
A lakóház 1944-ben egy bombatámadás miatt szinte teljesen megsemmisült. Kalandos úton ugyan, de sikerült megőrizni az épületet, és 1995-ben megnyitni a nagyközönség számára, mint múzeumot.
A salzburgi várat (Hohensalzburg) 1077-ben építették, és jelenleg is kiváló állapotban van. A közel 900 éves fennállása óta egyszer sem sikerült bevennie egyetlen ellenségnek sem. Nyaranta művészakadémia üzemel a vár környékén, ahová a világ minden tájáról érkeznek az alkotók. Egyébként egész évben látogatható, s talán a legkényelmesebben a Festungsgasse-ból induló siklóval mehetünk fel. A sikló ára 9 euró, a belépőé pedig 10 euró körül mozog. Salzburg kártyával viszont ingyenes.
A város az idei Mozart évben a szokásosnál is több programmal tiszteleg a nagy zeneszerző előtt. A Viva Mozart! Például a világ egyik leggazdagabb, és legérdekesebb Mozart életéről és koráról szóló interaktív kiállítása. A látogatók barokk tánclépéseket tanulhatnak, a férfiak elmerülhetnek a női legyezők használatának titkaiban (melyik tartás mit jelentett), a komolyzene rajongói pedig megtekinthetik a Mozart első szerzeményének kéziratát.
Az egész éves kiállítás 2007. január 7-ig tart nyitva. Mozart legjelentősebb születésnapi kiállítása a salzburgi Carolino Augusteum múzeum új helyszínén, az érseki rezidencia új épületében, ultramodern miliőben tekinthető meg.