Magyarok kalandjai Dél-kelet Ázsiában

Mit csinálhat az ember lánya, ha hirtelen sok ideje lesz, mert megszűnik a feje fölött a munkahelye és mindössze szerény összeg lapul a zsebében? Többféle válasz adódik, amelyek közül csupán az egyik lehetőség: elutazni a világ másik végére. Én is ezt választottam. Kapóra jött, hogy egyik legjobb barátnőm az elmúlt egy évben azt tervezte, hogy szeptemberben Dél-kelet Ázsiába utazik négy hónapra. Nem kellett kétszer mondani, hogy velük tartsak közel két hónapra, ebből bő két hét Burma, 1 hét Bangkok, 10 nap Kambodza és bő két hét Vietnám. Úti élmények: első rész.

Addig persze számos elintéznivaló akadt, de mindenekelőtt össze kellett valahogy szedni, mi is kell az utazáshoz. Ezúttal nem volt elég a szokásos cucc, amivel a szüleimet szoktam egy hétvégére meglátogatni. Az indulás közeledtével ráadásul annyira izgultam, hogy biztosra vettem: elfelejtek valamit. A legjobb megoldás ilyenkor az intéznivalók és az információk rendszerezése és a jól bevált lista készítése:

- Belőni azt a napi átlagos összeget, amiből megélek a fent említett országokban

- Elérhetővé tenni ezt az összeget Dél-kelet Ázsiában

- Vízumot intézni Burmába, Thaiföldre, Kambodzsába, Vietnámba, valamint a visszaútra Dubajba

- Utasbiztosítást keríteni magamnak

- Repülőjegyet foglalni a lehető legolcsóbban

- Beszerezni a szükséges védőoltásokat és gyógyszereket az útra

- Valamint megvenni minden olyan dolgot, amire kint szükségem lehet: szúnyoghálót, kontaktlencsét, vízhatlan tasakokat, nadrág alá rejthető utazótáskát, lakatokat, stb.

- Végül megpróbálni nem agyonaggódni magam azon, hogy valamit elfelejtek, márcsak azért is, mert valamit úgyis elfelejtek, akkor meg minek ezen aggódni.

Mivel csak euró-alapú bankkártyám volt és Dél-kelet Ázsiában a dollár a legelfogadottabb fizetőeszköz, logikusnak tűnt megspórolni az átváltás költségeit azzal, hogy nyitok egy dolláralapú számlát a hozzá tartozó bankkártyával együtt. Ráadásul az új folyószámlához, egy a korábbinál kategóriákkal kedvezőbb utasbiztosítás is jár, így két legyet ütök egy csapásra.

Az oltásoknál jól jött, hogy tavasszal Marokkóban jártam, így mint kiderült, most gyakorlatilag nincs is szükségem új oltásra. Nem gondoltam, hogy a védőoltás ilyen jó befektetés.

Gyógyszerre azonban egy kisebb vagyont költöttem, miután végiggondolom a rám leselkedő betegségeket. Végül úgy döntöttem, hogy malária ellen nem szedek semmit, mert az ANTSZ-nél nem tudnak olyan készítményt ajánlani, ami 50 százaléknál nagyobb arányban garantálja a védelmet, ráadásul még káros mellékhatásai is vannak. Inkább a szúnyogirtó és a szúnyogháló.

A vietnámi és a thaiföldi vízum beszerzés nem okozott gondot, hiszen mindkét országnak van nagykövetsége Magyarországon, a kambodzsai vízumot a repülőtéren könnyen beszerezhetem, a nagy kérdés a burmai vízum.

Ott kezdődik, hogy Burma, mint ország nem is létezik, miután most Myanmarnak hívják. Az országban a katonaság tartja vasmarokkal a kezében a hatalmat. Turistákat sem engednének a határaikon belülre, ha nem lenne szükségük a pénzükre a rezsim és a katonaság fenntartásához. Így aztán jól megnézik, kit engednek be, és hogy hol költi el a pénzét az illető. Utólag, Bangkokból nézve szerencsénk volt. Az egész világot felkavaró tüntetések már távozásunk után kezdődtek, de az elégedetlenség így is kézzel fogható volt az utcákon.

Burmai vízumot szerezni a berlini és a belgrádi nagykövetségeken lehet, ahova postán lehet eljuttatni az útlevelet és a vízumra szánt készpénzt is. Szóval nem egy életbiztosítás. A másik módszer, hogy az ember megbíz egy helyi utazási irodát az ügyei intézésére. Ez egyrészt sokba kerül (40 dollár ügyintézés + 20 dollár vízum), másrészt olyan dolgokat kérdeznek meg a delikvenstől, amihez nem szokott az ember hasonló procedúra alkalmával (hová megy, mit csinál, hol fog aludni, mindezt meddig teszi, stb.). Végül azt sem rejtik véka alá, hogy a vízumot bizony csak akkor adjak meg, ha rögvest foglalok szobát az egyik kormány által fenntartott szálláson.

Ez egyfelől drágább mulatság, másfelől ki akar közvetlenül támogatni egy katonai diktatúrát. Utóbbi azt az erkölcsi kérdést is felveti, hogy menjünk-e egyáltalán egy olyan országba, ahol bármennyire is törekszünk rá, nem tudjuk megkerülni, hogy néhány dollárunk (nem is kevés) a katonaság kasszájában landoljon. Erről még lesz szó bőven. Ha valaki képtelen rászánni magát, hogy útlevelét postán adja fel, az internetes vízumszerzést célszerű választania, de mivel az ügyintézés 18 napig tart, a vízum megérkezéséig nem kevés izgalom várt ránk.

Emellett viszonylag könnyűnek tűnt belőni és megtalálni a legkedvezőbb repülőjegyet. Célszerű, ha nem csak egy légitársaság járatára nézünk retúr jegyeket, hanem kombináljuk a légicégeket. Az általunk kiválasztott időpontban az ukrán Aerosvitnél 84 500 forintért sikerült jegyet szereznünk illetékkel együtt Bangkokba, visszafelé pedig Kuala Lumpurból a lényegesen kellemesebb Emirates járatával megyünk Dubajon át Bécsbe.

Az utazáson napi 20 dolláros költséggel számolunk, de a biztonság kedvéért 30 dollárt különítünk el, ha pedig marad valamennyi, nem esünk kétségbe. A minimálisan szükséges felszerelés (ruhák, útikönyvek, fényképező, mp3 lejátszó) bepakolása után nem maradt más hátra mint az indulás.