Magyarok kalandjai Dél-kelet Ázsiában

Mit csinálhat az ember lánya, ha hirtelen sok ideje lesz, mert megszűnik a feje fölött a munkahelye és mindössze szerény összeg lapul a zsebében? Többféle válasz adódik, amelyek közül csupán az egyik lehetőség: elutazni a világ másik végére. Én is ezt választottam. Kapóra jött, hogy egyik legjobb barátnőm az elmúlt egy évben azt tervezte, hogy szeptemberben Dél-kelet Ázsiába utazik négy hónapra. Nem kellett kétszer mondani, hogy velük tartsak közel két hónapra, ebből bő két hét Burma, 1 hét Bangkok, 10 nap Kambodza és bő két hét Vietnám. Úti élmények: első rész.

9.15-kor szállt fel az Aerosvit járata Ferihegy betonjáról, s kétórás kijevi megállót követően már mentünk is tovább Bangkok felé. Thaiföld fővárosában helyi idő szerint hajnali 3.30-kor landoltunk. Leszállás után jött az első feladat: a csomagok begyűjtése. Ahhoz ugyanis, hogy az Air Asia fapados járatával Rangun felé vehessük az irányt előbb ki kellett lépnünk a tranzitból, majd újra be kell csekkolnunk. Csakhogy, ha kilépünk a tranzitból, akkor lepecsételik az egyetlen belépésre jogosító thai vízumunkat, amiből otthon azért csak egyet vettünk, mert a nagykövetség szerint odafelé nem lesz szükségünk vízumra, így elég csak egyet venni, amit a visszaúton fel tudunk használni, amikor néhány napot Bankokban töltünk. Hiába magyaráztuk a reptéren a hivatalnoknak kézzel-lábbal egy órán keresztül, hogy csak azokért a csomagokért megyünk, amelyeket 2 méterrel maga mögött lát, és hiába mutogattuk vadul a Rangúnba induló járatra szóló jegyet. A hivatalnok megmutatta, ki az úr a háznál. Ránk nézett, majd nyugodt tekintettel pecsételt egy "used" (használt) feliratot a vízumra. Igyekeztünk nyugodt tekintettel cifrázni a káromkodásokat magunkban. Szerinte feleslegesen aggódunk, mert visszafele a belépésnél vehetünk vízumot.

Bő egy órás út után helyi idő szerint 8-kor landoltunk a burmai főváros, Rangún elegáns, de meglepően pici repülőterén. Én ezt csak körülbelül 10 perccel a leszállás után vagyok képes megállapítani, ugyanis ennyi idő kellett ahhoz, hogy elpárologjon a szemüvegemről az a masszív páraréteg, ami abban a pillanatban csapódott le rá, amikor kileptem a gépből. Ugyanilyen gyorsan izzadok le a másodperc töredéke alatt, így ettől a pillanattól kezdve ez a ragacsos állapot a sztenderd 3 héten át.

A reptéren az utazási iroda képviselője várt bennünket, hogy legombolja a 60 dollárt és kezünkbe nyomja a vízumot, majd az ellenőrzést kikerülve lazán magához int minket. Reméljük, az ország elhagyása is ilyen könnyű lesz!

A kocsiban ülve meghatározzuk a következő órák legfontosabb feladatait: pénzváltás, a Rangun utáni következő úticélhoz, a Kalawba tartó buszjegy lefoglalása és némi étel magunkhoz vétele. 40 perc zötyögés után ki az autóból és irány a helyi piac. Mindig ott történnek az érdekes dolgok.

Itt kezdjük el az ismerkedést a helyi ízekkel. Én speciel nem tudtam, hogy itt terem a világon a legfinomabb ananász. Ahogy azt sem, hogy ez a gyümölcs nem fán, hanem a földön terem. Mármint, hogy fa nélkül egyből ki a földből. A sört is leteszteljük gyorsan, kortyolgatása közben látjuk az egyetlen láthatóan új és hatalmas, bőrüléses kocsit az országban, ami egyértelműen nem a kormányé. Amúgy mindenki mar 10éeve is leszakadtnak számító autóval jár. Ők a gazdagok. A kicsit gazdagok pick-up sofőrök. Erre akkor jövünk rá, hogy ez itt mekkora különbség, amikor véletlenül pick-upot mondok egy taxira, és a sofőr arcára kiül a mély megbántottság, majd kikéri magának a megbélyegzést. A még szegényebbek tuk-tuk sofőrök, a legszegényebbeknek semmijük sincs és az utcán alszanak. Bárhol. Rengetegen vannak.

A csatorna a rothadó betonépületek és a járda között van elvezetve, néha letakarjak egy-egy betonlappal, ami néhol mar beszakadt. Nem merünk rálépni, de mellé sem, mert a fold tele van pirosas foltokkal. Olyan, mintha vér lenne, és számos alkalommal láttuk mar a helyi férfiakat, ahogy kiköpdösik a szájukból. Ezek a férfiak, és fiuk egy speciális ázsiai gyümölcsöt, a bételt rágják, amitől szétrohad az összes foguk, és más, egyébként nem látható szerveiknek sem használ. A mozgóárusok a bételfa levelét fehér, gumiszerű ragaccsal kenik be, aminek a közepére összevágott bételdiót pakolnak, majd ügyes mozdulatokkal - a legrutinosabbak félkézzel 2 másodperc alatt - összecsomagolják. A férfiak többsége aztán ezt rágja egész nap. Amikor már jól összerágták, kiköpik. Ez az a vérnek tűnő piros cucc az utcákon, amivel tele van a város.

Néhány bételfolt között megállunk egy helyi kifőzdénél. A járókelők mosolyogva körbeállnak bennünket, ahogy ülünk a ragacsos, fröccsöntött gyereksámlikon. Mindenki éhes és mindenki mosolyog. A leves valami tökféle a saját levében, ami egy számomra eddig ismeretlen zöld növénnyel van összefőzve. Nekem ízlik, bar én itthon sem vagyok nagy húsevő. A második fogás rizs valamilyen fűszer-keverékkel meghintve és ismeretlen eredetű párolt zöldségekkel összekeverve. Ez is ízlik. Egy itteni adag az otthoni körülbelül harmadának felel meg.

A terv szerint most csak átszállunk Rangúnban és az ország felfedezését Kalawban kezdjük. Az ide tartó buszért 17000 kyatet fizetünk (1 dollár = 1300 kyat). Persze a busztársaság utaslistáján nem szerepel a nevünk, ami nem okoz nekik túl nagy gondot, fogjak a jegyünket, áthúzzák a helyjegyünk számát, más számokat írnak rá, majd a papírjukra felírják az adatainkat. Én a jobb első ülést kapom meg egy 70 körüli pasas mellett, aki fel percen belül cserél helyet a feleségével. A 20 órás út végére annyira összebarátkozunk, hogy a feje a vállamon, a térde pedig az ölemben hever, és nem merek megmozdulni, nehogy felébredjen.

Gyorsan rájövünk, hogy az ilyen buszutakban az a jó, hogy van légkondicionáló (amit csak akkor kapcsolnak be, amikor egyébként is hűvös van), és tv, ami folyamatosan megy. Vagy egy legalább 3 és fél órás filmet, vagy karaoke műsort mutatnak üvöltve - éjszaka is. Azt hittem, a romantikus musicelnel semmi sem lehet rosszabb, de akkor meg nem láttam az itteni vígjátékokat és drámákat. Mindent visz. A karaoke pedig különösen akkor jó, ha nagyon ismert számokat vetítenek, mert akkor az egész busz együtt énekel. Legalábbis a mögöttem ülő biztosan...