Magyarok kalandjai Dél-kelet Ázsiában

Mit csinálhat az ember lánya, ha hirtelen sok ideje lesz, mert megszűnik a feje fölött a munkahelye és mindössze szerény összeg lapul a zsebében? Többféle válasz adódik, amelyek közül csupán az egyik lehetőség: elutazni a világ másik végére. Én is ezt választottam. Kapóra jött, hogy egyik legjobb barátnőm az elmúlt egy évben azt tervezte, hogy szeptemberben Dél-kelet Ázsiába utazik négy hónapra. Nem kellett kétszer mondani, hogy velük tartsak közel két hónapra, ebből bő két hét Burma, 1 hét Bangkok, 10 nap Kambodza és bő két hét Vietnám. Úti élmények: első rész.

A buszunk hajnali 5-re érkezett meg Kalawba, ami egy istenháta mögötti kis város Ranguntól 600 kilométerre. A szállásunkat már otthonról lefoglaltuk interneten keresztül a drága jó Lonel Planet segítségével. Főként a nevére alapoztunk: Golden Lilly Guest House-nak hívják. Annyira borzasztó, hogy mar fáj. Úgy látom, többek is e mellett a szállás mellett döntöttek, mivel itt van a legtöbb turista. Nem tudom, ok is annyira megbánták-e, mint mi.

Egy fürdőszobás, kétágyas szobáért 10 dollárt fizetünk egy éjszakára, amiben benne foglaltatik a reggeli is. A szoba nem is lenne rossz, viszont a mögötte nyíló fürdőszoba meglehetősen kiábrándító. Már csak hab a tortan, hogy a fürdőszobának kifelé, az épület mögé is van kijárata, ahol most éppen munkások téblábolnak, mert a szállásra új szintet húznak fel.

Sebaj! Annyira fáradtak vagyunk, hogy nem keresünk új szállást, hanem ledőlünk aludni. Dél körül ébredünk, és elhúzunk ebédelni, egyúttal megismerni a varos főbb pontjait. A pincér, és úgy tűnik a fő dirigens két 6 év körüli kissrác. Kegyetlenül ráparancsolnak egy férfira, amikor az asztalon hagyja a szemetet. Egyébként készségesek. Rántott tökfélét eszünk rántott tofuval és fűszeres szósszal. Eszméletlenül jól csúszik, így repetázunk. A legváratlanabb jelenség mindenféle értelemben mégis a tea. Egyrészt azért mert nem a világ egyik legszegényebb országában várna az ember, hogy elé tesznek egy egész kancsónyit csak úgy, hogy jól erezd magad, ingyen. Minden asztalon latunk ilyet, úgy tűnik, e nélkül nem nyitnak éttermet.

Másrészt egy tálkában lefelé fordítva háromkortynyi, fületlen csészécskék áznak a vízben. Ez a pohár. Mindenki ezt használja. Elöblítik a kezükkel mielőtt teázni kezdenek, és visszateszik, amikor végeznek. Ebből nem kérünk, köszönjük, viszont két tisztát igen. Persze valószínűleg a kihozott poharakat is ugyanabban a vízben mossák, pontosabban öblítik el, mint amiben minden egyebet: a folyóvízben. Nem gondolunk rá, különben is, épp ideje hozzászoktatni a gyomrunkat a helyi érdekeltségű bacilusokhoz, hogy megtanulhassanak hatásosan védekezni ellenük. A helyieknek majd` kiesik a fogsoruk a szájukból, úgy vigyorognak. Nem sok külföldit láthatnak beülni ebbe a kifőzdébe, mert képtelenek levenni rólunk a szemüket. Kemény 1200 kyatet fizetünk, vagyis nem egészen egy dollárt.

Miután ebbe a városba a legtöbb ember azért jön, hogy innen többnapos túrákat tegyen a környéken, Kalaw tele van túravezetőkkel. Betérünk néhányhoz a lehetőségek után kutatva. Egy háromnapos túra terve körvonalazódik az Inle tó felé. A tarifa napi 7 és 10 dollár között mozog. Nagyon húznánk a 7 dolláros fele, mert a drágább kettőnknek összesen mar 20 dollárt jelentene, de annyira rutintalannak tűnik az olcsóbb szervező, és annyira profinak a drágább, hogy úgy döntünk, nagyvonalúak leszünk.

A terv szerint másnap reggel indulunk Kalawbol. Az első éjszakát egy La Mine nevű faluban töltjük, a másodikat Thei Thinben egy monostorban, majd harmadik nap megérkezünk Indeinbe, az Inle to partjára, ahonnan csónakkal megyünk át NyuangShweba, ahol megszállunk. Az út során TaungGyok, PaOk es Interek által lakott falvakon megyünk keresztül. Így a háromnapos túra költségei: 7 dollár/fő/nap + 14 ezer Kyate/csónak Indeintől NyuangShweig + ezer Kyate/csomag, amit előreküldenek nekünk NyuangShweba, hogy ne kelljen mindent cipelnünk. Miután mindent ügyesen elintéztünk, nem maradt más hátra, mint hogy bóklásszunk egyet a piacon.