Ez talán az útvonal legveszélyesebb szakasza, pedig Mauritánia Afrika egyik legszebb látnivalóit kínálja annak a csekély számú turistának, aki erre merészkedik. A vidéket holdbéli tájhoz hasonlító homokos fennsíkok uralják, itt található a világ egyik leghosszabb, de mindenképpen legporosabb vasútvonala és az ősi szaharai építészet kiválóságai is megtekinthetők itt.
Bár az ország legszebb látnivalói a Nyugat-Szahara részeire esnek, az utazóknak nem árt óvatosnak lenniük, ugyanis az Algériával és Mali északi részével határos vidékeken nagy területeken aknamezők húzódnak. A múlt év karácsonyán négy francia turistát öltek meg helyi fegyveresek, és a terroristák fenyegetései miatt idén törölték a Dakar ralit is.
Ha mégis Mauritániát választanánk úticélul, legjobban tesszük, ha december és április között utazunk, ugyanis az általában száraz és forró éghajlat ebben az időszakban a legelviselhetőbb, főként az Atlanti-óceán partvidékén. Ilyenkor a hőmérséklet 30 Celsius fok körül van, de természetesen az ország beleseje felé haladva a tenger hűsítő hatása csökken.
Az idelátogató turistának kötelező látnivalót jelent a Banc D'Arguin Nemzeti Park, ahol a világ egyik legnagyobb madárvándorlása figyelhető meg. Az Európából Dél-Afrikába tartó madarak tízezrei állnak meg itt néhány napra, hogy táplálkozzanak. A tengerparton lévő park kiterjedése 200 kilométer, s a legjobb időszak a madarak megfigyelése a december-január közötti.
Szintén kihagyhatatlan látnivaló az Unesco Világörökséghez tartozó Ouadane sivatagi városa, amely sokak szerint a legszebb a hasonló települések közül a Szaharában. Az Adrar fennsík szélén lévő várost 1147-ben alapították a berberek és négyszáz éven keresztül fontos megállója volt az erre haladó, sót, datolyát és aranyat szállító karavánoknak. A városban jelentős oktatási intézmények is működtek, s a mai napig nem kevesebb, mint 3 ezer ősi kéziratot őriznek a település 23 könyvtárában.
A fővárosba, Nouakchottba Párizsból indulnak menetrendszerinti járatok, de a marokkói Casablancából, Algírból, vagy Dakarból és Bamakóból is közlekednek ide járatok heti több alkalommal is. Mauritániában általában olcsóbbak a repülőjegyek Afrika többi országához képest, így, ha tovább szeretnénk innen utazni, érdemes a helyszínen jegyet vásárolni. A kalandvágyók jöhetnek Dakarból taxival (12 órás út), vagy komppal is. Egyéni utazóknak érdemes az észak-déli út mentén található vendégházakban társakat keresniük, így nemcsak biztonságosabb, de olcsóbb is az út, a határtól a fővárosig 20-40 dollár között mozog az ár személyenként.