A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1

Országok, ahová jobb nem utazni

Vágólapra másolva!
Az alább felsorolt helyszínek egyike sem kifejezetten turistaparadicsom, de mégis akadnak olyan bátor vállalkozók, akik ellátogatnak ezekre a helyekre. A politikai bizonytalanság, a fegyveres konfliktusok, vagy a terrorizmus ugyanakkor ma már olyan országokban is a mindennapi élet részévé váltak, mint Indonézia, vagy a legutóbbi hetekben Kenya, ahol pedig a turizmus az egyik legfontosabb bevételi forrás.
Vágólapra másolva!

A hetvenes években a turisták és az üzleti utazók legnagyobb félelme egy repülőgép-eltérítés, vagy egy túszejtés volt, hiszen - különösen az évtized elején - számtalan ilyen esemény történt, amelyek a híradásoknak köszönhetően nagy nyilvánosságot kaptak. Ma már az utazók sokkal inkább a terrorizmustól, a hotelek vagy szórakozóhelyek elleni robbantásos merényletektől, vagy a hirtelen lángra kapó fegyveres lázadásoktól tartanak, ahogy ez legutóbb Kabulban, vagy Kenyában is történt - írja az Msnbc Travel.

Az afgán fővárosban egy luxusszállodát támadtak meg fegyveresek, s a lövöldözésben hat ember vesztette életét, Kenyában pedig a decemberi választások nyomán kirobbant fegyveres zavargások terjedtek ki egyre nagyobb területre és az összecsapások már több száz halálos áldozatot követeltek. Természetesen nemcsak a két említett ország szerepel a világ legveszélyesebb helyei között, hiszen Pakisztán, vagy az Iránhoz tartozó Hormuzi-szoros, ahol szinte folyamatosan tartó konfliktushelyzetek teszik veszélyessé és értelmetlenné az utazást.

A veszélyes országok listáját ezért mindig az aktuális hírek alakítják, ezért Afganisztán vagy Irak már-már természetszerűleg szerepel a kiemelt országok között, de az olyan helyek mint Haiti, Szomália, vagy a Kongói Demokratikus Köztársaság, bár kevésbé gyakori szereplői a híreknek, a folyamatosan romló biztonsági helyzet miatt kapnak helyet az ilyen összeállításokban.

A legpontosabb lista összeállításához olyan neves biztonsági tanácsadócégek véleményét kérték ki, mint az amerikai iJet, vagy a londoni központú Control Risks. Ezek a cégek a világ minden pontján működtetnek irodákat, ahol cégeknek, állami intézményeknek, vagy például jótékonysági szervezeteknek adnak biztonsági tanácsokat. Ügyfeleik között gyógyszercégek, gáz- és olajipari vállalatok, bankok és telekommunikációs cégek is vannak.

Forrás: [origo]
Pakisztánban kitűnő túraútvonalak lennének

A rangsor összeállításához az iJet például hat különböző szempontot vesz figyelembe, a bűnözési szintet, a terrorizmust, a geopolitikai helyzetet, vagy például az emberrablások gyakoriságát, a biztonsági szervek munkáját, vagy a helyi lakosság pillanatnyi politikai állapotát. Ezek alapján minden ország egy besorolást kap egytől ötig, ahol az egyes jelenti a legalacsonyabb kockázatot, az ötös a legmagasabbat. A Control Risks egy ettől eltérő rendszer alapján állítja fel rangsorát, amely a terrorizmus, az utazási kockázatok és az általános biztonsági helyzet alapján osztályoz. A két cég adatainak összevetésével az Msnbc Travel hét országot emelt ki, amelyek utazás szempontjából kifejezetten veszélyesek, három másik pedig "csak" veszélyesnek minősült.

Destabilizáló erők

Bár a destabilizációhoz és a társadalom összeomlásához vezető okok más-más országokban eltérőek, általános tendenciák mindegyik helyen megfigyelhetők. Ezekben az országokban gyakorlatilag nem beszélhetünk gazdaságról az erős kormányzati működés pedig mindenhonnan hiányzik. A káoszból való kilábalás szempontjából fontos, hogy egy adott országban milyen külföldi érdekeltségek vannak. Ebből a szempontból jelentős különbség van például Kenya és Zimbabwe között, hiszen az előbbi helyen több külföldi szállodalánc és egyéb vállalat működik, ami előmozdítja a konfliktus megoldását, míg Zimbabwéról ugyanez nem mondható el.

James Smither, a Control Risks egyik igazgatója az újságnak elmondta, hogy bár listájuk egy részén afrikai államok találhatók, feltűnő, hogy a kontinens sok pontján javult a biztonsági helyzet az elmúlt néhány évben, az embereknek ugyanis elegük van a folyamatos bizonytalanságból. Természetesen a legtöbb országban ez még kevés, erős intézményekre, hatékony bíróságra, független médiára és erősödő civil szervezetekre van szükség - tette hozzá. Hasonlóan stabilizáló hatásuk van a helyi, vagy nemzetközi cégek infrastrukturális beruházásainak, amelyek munkahelyeket is teremtenek és az oktatást is elősegítik.

Attól függetlenül, hogy merrefelé utazunk és az utazás célja legyen akár pihenés, vagy üzleti út, célszerű minden esetben tisztában lennünk a ránk leselkedő veszélyekkel. Venezuela például korábban nem számított különösebben veszélyes helynek, de a fővárosban, Caracasban és más városokban az utcai bűnözés annyira elterjedt az utóbbi néhány évben, hogy manapság nem tanácsos egyedül az utcán sétálni, a külföldi érdekeltségek pedig sokszor a rivális csoportok összecsapásainak célpontjai is egyben.

Forrás: EPA
A Kilimandzsáró: mostanában inkább Tanzániából érdemes

A régió másik veszélyes országának számító Haitiben például a rendőrségen belüli korrupció valamint az ehhez kapcsolódó drogkereskedelem teszi veszélyessé a külföldiek számára az utazást. Elsősorban a főváros, Port-au-Prince tekinthető kiemelten kockázatos helynek, de a kisebb településeken is gyakoriak a bűnbandák összecsapásai és a fosztogatás.

Ezeken a bizonytalan helyeken egyik pillanatról a másikra változhat a helyzet, ahogy az nemrégiben Kenyában is történt a decemberi választásokat követően. Egészen eddig az időpontig Kenya követendő példának tűnt, hiszen a különböző statisztikákból kiderült, hogy az ország az elmúlt néhány évben jelentősen növelte az idegenforgalomból származó bevételeit. A turisták pedig csak olyan országba hajlandók utazni, ahol biztonságban érzik magukat.

Ezt az állapotot változtatta meg egy csapásra a decemberi választások nyomán kitört polgárháborús helyzet, amelynek hatására több állam - köztük Magyarország is - felszólította polgárait, hogy ha tehetik, ne utazzanak az afrikai országba. A kenyai hatóságok persze nem győzik nyugtatgatni a küldő országokat, hogy a közel 600 halálos áldozatot követelő zavargások kizárólag olyan területeket érintenek, amelyek távol esnek a turisták kedvelt célpontjaitól.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!