Az 1849-ben zajló szabadságharc tavaszi hadjáratának egyik csatája az isaszegi csata volt. Az április 6-án megvívott ütközet során a létszámhátrányban lévő, kb. 47 ezer fős, Görgey által vezetett magyar seregek a Windisch-Grätz vezette 55 ezres császári-királyi sereget győzték le.
Isaszeg méltó emléket állít az egykori hősöknek. Már a község címeréből (zöld-sárga alapon kivont karddal lépdelő huszár) is következtethetünk az itt egykoron zajló eseményekre. A község felett álló Szobor-hegyen áll a Honvéd-emlékmű, innen nem messze az úgynevezett Katona-pallagon rendezett hadisírokat találhatunk. Minden évben a csata évfordulóján a többnapos Történelmi Napok elnevezésű rendezvénysorozattal emlékeznek meg a helybéliek az itt folyó harcokról. Ugyancsak a csatában elesetteknek állít emléket az innen 7 kilométerre lévő gödöllői temetőben emelt emlékmű (a csata áldozatainak egy részét itt temették el).