Kína lesz az üzleti utazások legnagyobb piaca

Vágólapra másolva!
Kína 2015-re az Egyesült Államokat is megelőzve az üzleti utak első számú világpiaca lesz - állítja a Global Business Travel Association (GBTA) iparági szövetség.
Vágólapra másolva!

Kína világgazdasági szerepének növekedésével, a külföldi partnerségek, befektetések arányának bővülésével idén minden eddiginél többet, mintegy 202 milliárd dollárt költenek majd üzleti utakra a kínai magánszemélyek és vállalatok, 17 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - becsli a GBTA. Jövőre még ennél is nagyobb, 21 százalékos éves növekedés várható, vagyis az üzleti utak összértéke 245 milliárd dollára növekszik majd.

A növekedés hátterében túlnyomórészt nem az utak értékének emelkedése, hanem a kereslet fellendülése áll - jegyzi meg a szövetség. Az üzleti utak számát és értékét tekintve Kína - gazdasági teljesítményével párhuzamosan - az elmúlt évtizedben töretlen növekedést produkált, piacát mára csak az Egyesült Államok előzi meg, amelynek lakosai tavaly 250 milliárd dollárt költöttek üzleti utazásra.

A globális listán az első kettőtől jelentősen elmaradva, 65 milliárd dollárral jelenleg Japán a harmadik, 38 milliárd dollárral az Egyesült Királyság a negyedik. Az iparági becslések szerint a jelenlegi növekedési trendek alapján Kína az évtized közepén előzheti meg az USA-t, s válhat így a világ legnagyobb üzletiút-piacává.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!