Mosolyogva járnak az aknamezőn

Azt gondolnánk, nincs a világnak olyan fővárosa, amelyik ne volna nyüzsgő és zsúfolt. Laosz fővárosa, Vientiane azonban kilóg a sorból: mindenütt kellemes sétányok, zöld parkok, andalgó párok, vidám fiatalok, indiai, francia és helyi éttermek, színes látnivalók. Ha ilyen a nagyvárosi élet Laoszban, milyen lehet a vidéki nyugalom?

Vacsora után hazafelé igyekeztünk, amikor az egész utcát elfoglaló, imádkozó tömegbe botlottunk. Különleges látványt nyújtottak, hisz mindahányan össze voltak kötve egymással - a felettük kifeszített madzaghálóra csatlakoztatták rá magukat, ami valószínűleg egészen az imát vezető szerzetes erőközpontjáig ért el. Bizsergető érzés volt látni őket...

Csoportos ima az utcán, ameddig a szem ellát (Kattintson a képre a galériáért!)

Másnap ellátogattunk a közeli Buddha-parkba, amelyet egy thai származású sámán-spiritiszta-szobrász álmodott meg, egyesítve benne a hindu és buddhista hitvilágot. Maga a park kis területet foglal el, és már-már zsúfoltnak hat a rengeteg szobortól, ugyanakkor egyfajta romantikus hangulatot áraszt.

Mintha valami ősi, rituális világba lépne be az ember, ahol napközben szobrok fogadják, amelyek azonban éjjel, a hold fényénél életre kelnek, és mitikus táncot lejtve egyesülnek az ősistenséggel. Ennél jóval földhözragadtabb látványt nyújt a vientiane-i függőleges leszállópálya. A név a köznép ajkán született, ugyanis a diadalív abból a cementből készült, amelyet leszállópálya építésére kaptak az amerikaiaktól.

A város legfőbb látványossága talán a Pha That Luang sztúpa. Története egészen a 3. századig nyúlik vissza, ma ez a legfontosabb buddhista jelképük, és egyúttal szuverenitásukat is kifejezi. Az egyik laoszi papírpénzen is ez a sztúpa szerepel. Érdekessége az építészeti stílusában keresendő, amely rengeteg a laoszi kultúrát és identitást jelképező elemet foglal magában. Olyasmit jelent ez a laosziaknak, mint nekünk a Szent Korona.

A Pha That Luang sztúpa, Laosz legfontosabb szimbóluma (Kattintson a képre a galériáért!)

Vang Vieng, a turistagettó

A fővárostól körülbelül 100 kilométerre északra fekvő Vang Viengre a legtalálóbb kifejezés talán az, hogy turistagettó. Van a városnak olyan pontja, ahol három étterem hat síkképernyős tévéjén egyszerre a Jóbarátok három különböző epizódját vetítik. És ami a legszebb: nézik is sokan.

Persze nekünk nem ezért maradt emlékezetes a hely, hanem mert mesebeli a táj a város körül. A lapos völgyeket a környékre oly jellemző mészkősziklatornyok övezik. A Tham Phu Kham-barlangot szemeltük ki magunknak felfedezésre, mert a barlang előtt található a Kék-lagúna nevezetű mélykék színű folyó, melynek partján kókusztejet szürcsölgető, vidám emberek strandolnak.

A Nam Song-folyó Vang Viengben (Kattintson a képre a galériáért!)

A Tham Phu Kham felé vezető út sem volt akármilyen, de felmászni a barlanghoz felért egy kínzással. Ingatag korláttal szegélyezett, csúszós lépcsőkön kellett felküzdeni magunkat a végtelenségig. Azt hittem, sosem lesz vége a lépcsősornak, aztán hirtelen megpillanthattuk a bejáratot.

Óriási cseppkövek és mészkőből formálódott különféle alakzatok népesítették be a félhomályos barlangot, amely jóval nagyobb volt annál, mint amit a bejárata sejtetett. Beljebb ereszkedve találtuk meg az igazi csodát, a fekvő Buddha-szobrot, amelyre egy felette lévő lyukon keresztül zúdult a napfény. Később utánaolvastunk: ezt a helyet a laoszi buddhista hívők szentként tisztelik. Nem csoda, hiszen valóban földöntúli látvány, ahogy a fény a hegy gyomrába árad.

A fekvő Buddha a Tham Phu Kham-barlangban (Kattintson a képre a galériáért!)

A Kék-lagúna és a Tham Phu Kham-barlang felé vezető úton felfedeztünk egy tanyát, ahol a tulaj az éttermet, a konyhát és a lakórészt egyaránt önfenntartó rendszerre állította át. Ott jártunkkor épp a biogázzal működő konyhában sürögtek-forogtak, főzték a finomságokat az éttermi vendégeknek.

Bob, a tulaj, kérésünkre körbevezetett minket, és büszkén mutogatta a készülő pottyantós vécét, ami rá lesz kötve a biogáztartályra. E föld alatti tározóban állandó hőmérséklet van, így a kupola alakú tetejében felhalmozódik a benne gyűjtött trágyából felszabaduló hasznos gáz. Ezt egy csövön a konyhába vezetik, ott pedig a tűzhelyen elégetik. Miután a hátramaradt ürülékből és egyéb szerves hulladékokból kinyerték a fűtőértéket, az utána megmaradó anyagot trágyázásra használják.

A föld alatti tartály és a biogázt gyűjtő rendszer bővítése Bob tanyáján (Kattintson a képre a galériáért!)

Az utazás a legjobb iskola

Vang Viengből Luang Prabangba milliónyi hegyen kellett átkelnünk, miközben az idő hidegebb és esősebb lett. Ezzel tulajdonképpen szerencsénk volt, hiszen tűző napsütésben még nehezebb lett volna hegynek felfelé biciklizni, és talán még napszúrást is kapunk. Küzdelmünkhöz nagyon jó útitárs csatlakozott hozzánk a dán Victor személyében.

Victor a középiskola befejezése után ausztrál marhafarmokra szegődött el kétkezi munkásnak, majd körbestoppolta a kontinenst, végül pedig elhatározta, hogy kerékpárral utazik haza Dániába, az egyetemkezdésre. Ha sikerül végigcsinálnia, amit a fejébe vett, alig 20 évesen egy életre elegendő élménnyel és tapasztalattal fogja elkezdeni az egyetemet. Ez a fajta utazás, amilyenre mi is vállalkoztunk, a legjobb iskola.

A táj Vang Vieng felé (Kattintson a képre a galériáért!)

A hegyek-völgyek között, ezen a nehéz terepen a hmong kisebbség él. Néhányan közülük tudnak angolul, így volt szerencsénk beszélgetni velük. Egyik alkalommal szállással és sok jó tanáccsal is elláttak minket a következő útszakaszra. Ezek a találkozások utunk fénypontjai. Fantasztikus érzés megtapasztalni, hogyan élnek az emberek egy teljesen távoli vidéken - ez esetben a dzsungellel borított dombok között. Az itteni emberek egyszerűek és magától értetődően vidámak. Valahányszor elkerekeztünk valaki mellett az úton, mindig lelkesen ránk köszönt: Szábájdi!

Életkép egy hmong faluból (Kattintson a képre a galériáért!)

A kígyó legyőzte a skorpiót

Luang Prabangról az a hír járta, hogy a legjobb hely a világon, meg hogy a családosok Vang Viengje. Valóban varázslatos hely, igazi francia hangulatú városka laoszi bájjal, kommunista zászlókkal és laoszi hőséggel. Az egyik fő találkozóhely Luang Prabangban a food street, ahol esténként a büféasztalszerűen berendezett kiséttermek kitelepülnek az utcára, és fix áron annyit vehetünk bármiből, amennyi csak a tányérunkra fér. Igazi kulináris élvezet, a gasztroturisták Mekkája.

A food street, a turisták kedvence Luang Prabang éjszakai piacán (Kattintson a képre a galériáért!)

Látnivaló is akad bőven, igazán hangulatos, amint a délutáni séta közben az ember ráakad egy-egy megbúvó szépségre, templomra, patinás házra. Sok helyen a flangáló szerzetesek és száradó narancsszínű ruháik teszik igazán életszagúvá a templomokat és környéküket. Máshol az épületek ékszerekként ragyognak a napfényben, és az ember nem tud betelni a látványukkal.

Luang Prabang másik nagy esti nevezetessége az esti bazár. Eleinte azt hittem, hogy igazi piacról van szó, amit a nagy hőség miatt tartanak inkább éjszaka. Előre örültem, hogy helyi termelőktől vehetem meg a friss gyümölcsöt, kenyeret másnapra, de csalódnom kellett, ugyanis az esti bazárban kizárólag turistáknak szánt szuveníreket, tradicionális laoszi ruhákat, lámpásokat árusítanak.

Találtunk egy igazi különlegességet, bár nem vettünk belőle, sőt meg sem kóstoltuk, bármennyre is kínálta az eladó az ingyenes kupicát a kígyówhiskyből. Az üvegben harci pózba merevedett kígyó- és skorpiótetem úszott alkoholban, mint kiderült, a kígyó győzte le a skorpiót. Reumára, lumbágóra és a végtagok erős izzadására javallott, napi kétszer, evés előtt.

Kígyówhisky, kiváló reumára, napi kétszer étkezés előtt egy kupicával (Kattintson a képre a galériáért!)

Luang Prabang környékén is érdemes körülnézni, a központban várakozó jumbók (óriási riksák) sofőrjei némi fizetség ellenében örömmel elviszik a turistákat a kiszemelt látnivalóhoz. A mi választásunk a Tat Kuand Si-vízesésre esett, és nem bántuk meg. A vízesés lépcsőzetesen zuhan alá, több természetes úszómedencét alkotva.

A fákról vízbe ugráló nyugati turisták tömege itt sem maradt el, és még minket is elkapott a vágy, hogy a víz fölé nyúló fáról a vízbe lendüljünk, egy kötelet szorongatva, mint Tarzan, Nem tűnik nehéz mutatványnak, de amikor az ember ott áll a fán, alatta pedig olyan távolinak tűnik a víz, akkor azért elég félelmetes.

A Tat Kuang Si-vízesés Luang Prabang mellett (Kattintson a képre a galériáért!)

A vízesés mellett elterülő erdőben miniállatkertet alakítottak ki tigrisek és medvék számára. A tigrisekhez nem volt szerencsénk, de a medvék igen békésen pihentek vagy játszottak a számukra kialakított medveparadicsomban.

Galambház bombalábakon

Phonsavanh ritka érdekes régészeti lelőhely miatt lett híres, no meg az itt dúló bombázás miatt. A várostól pár kilométerre található a kőedények mezeje, amelyet Stonehenge-szerűen rengeteg nagyméretű kő borít, amelyekben emberi kéz által vájt szabályos mélyedések találhatók, így képezve edény- vagy vázaformát. A tudósok mind a mai napig nem tudják, miért és kik alakították ki ezeket a kőedényeket, de nekünk van egy roppant praktikus elméletünk. Egész egyszerűen az esővizet fogták fel velük, mivel nem volt a környéken más vízforrás. Találó, nem?

Hmong család tradicionális öltözetben a kőedények mezején (Kattintson a képre a galériáért!)

Sokan nem tudnak róla, de a vietnami háború Laoszra is kiterjedt, rengeteg bombát ledobtak itt, amelyek egy része a mai napig nem robbant fel. Átlagosan naponta egy laoszi hal meg még mindig a felrobbanó bombák miatt, de a legveszélyeztetettebbek a gyerekek, akik játék közben rátalálnak a bombákra, és labdáznak velük.

Civil szervezetek foglalkoznak a bombák hatástalanításával, járnak faluról falura, hogy az iskolákban bábelőadás keretében felvilágosítást tartsanak, és kiképezzék a szülőket. A már felrobbant vagy hatástalanított bombák héjait a helyiek sokféleképpen hasznosítják: a fémből szerszámokat, evőeszközöket készítenek, házak lábazataként használják őket, vagy növényeket termesztenek bennük.

Galambház amerikai bombák héjából készített lábakon (Kattintson a képre a galériáért!)

A helyiek úgy élnek együtt ezzel a szomorú helyzettel, hogy közben rendületlenül vidámak, kedvesek, aranyosak és segítőkészek. A táj csodálatos, a dzsungel érintetlen, az utak szinte üresek. Laosz igazi kerékpáros- és motorosparadicsom, de egy hátizsákos utazó is végtelen sok kalandot találhat ebben a gyönyörű országban.