„Purci úr, kicsit savankás ez a bor." Ez a mondat csengett a fülemben az egyik Ötvös Csöpi-filmből, amikor Füred felé vettem az irányt. Mondtam is Anikónak, a vendéglátómnak, aki autóval várt Balatonfüred határában. Ő sokat sejtetően elmosolyodott, hirtelen kitette a bal indexet, és padlógázzal elindult felfelé a dombra. Mandulafák és szőlők mellett haladtunk el, majd leparkoltunk és beléptünk egy parasztház udvarára. Megkerültük az épületet, és ahogy az első teraszra értem, elakadt a lélegzetem: két Balatont láttam! A tavat középen kettéválasztotta a Tihanyi-félsziget, és mi e mértani vonal meghosszabbításában álltunk. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ezen a helyen naplementekor, zenehallgatással és borkortyolgatással egybekötve még a legszőrösszívűbb kőmacsó is bömbölne meghatottságában a látványtól. Mert ami szép, az szép.
Én is érdekesen festhettem, mert egyből a kezembe nyomtak egy pohár hideg Irsait, így Olivérrel kettesben ültünk le bámészkodni. Hamarosan friss, házi lecsót is kaptam. Közben kiderült, hogy a Koczor pincészet kertjében vagyunk. A vesztükre autóval érkező, de borra szomjas sofőrök a pincértől savanyúvizet kérnek inni. Ez a savanyúvíz azonban nem a híres füredi gyógyvizet jelenti, hanem egy speciális fröccsöt: vastag ujjnyi bor sok szódával.
Innen a komolyabb játékosok egyből mehetnek is a Tagore sétányra a borfesztiválra. Mi húztuk az időt. Bár az Európai Unió minden tagállamában dolgoztam vagy jártam már, és belföldön is rengeteget barangoltam, Balatonfüred szemrevételezése eddig valahogy kimaradt az életemből. Kiskoromban ugyan egyszer időztünk a kikötő körzetében egy hajókirándulás szünetében, de akkor a puncs-vanília fagyim maximálisan lekötötte a figyelmemet. Most pótoltam a mulasztásom.
A Jókai-villát szerettem volna először látni. A nagy magyar mesélő nyári mentsvárát három éve teljesen felújították. A házban olyan hangulat fogadott, mintha Jókai Mór csak kiment volna a kertbe imádott és ritka fajtájú rózsái közé kertészkedni vagy parázson gardát sütni, a felesége, Laborfalvi Róza pedig a konyhában irányítaná a vacsorát készítő cselédet. A bejáratnál a Budapestről hozott csomagok sorakoznak, az étkezőben uzsonnához terítenek, az asztalon hamvas barack és fonott kalács, a hálószobában már meg van vetve az ágy. Utóbbi állítólag azért érdekes, mert az idő tájt általában külön szobában aludtak a hitvestársak, nem így Jókai és neje. A dolgozószobában ott áll az asztal, amelyen (többek között) Az arany ember is született.
A kertből kilépve Blaha Lujza villája felé vettük az irányt. A Nemzet Csalogányának igen impozáns nyaraló dukált. Bár a Jókai-villa és a „Csalogány-lak" közel van egymáshoz, az író és a színésznő soha nem voltak szomszédok. Mór a felesége halála után nem jött többet Füredre. Azt is tudjuk, miért:: „mert egyedül, magamban mit csináljak abban a nagy üres várban? ...a Balaton keserűbb már nekem, mint a tenger vize". Eladta a házat, pár évvel korábban, mint ahogy Blaha Lujza a környékre költözött.
Kezdtem elfáradni az élményektől, de az Anna-bálok helyszínét és a Szívkórházat látni szerettem volna, mielőtt beszippant a borkóstolás. Azért érdemes a Blaha Lujza utcán bandukolni a cél felé, mert így az ember megtekintheti az első füredi bordélyházat is. Anno a kaszinózás után a kábult és ölelésre vágyó urak ide jöttek ünnepelni vagy keseregni. Az Anna Grand Hoteltől karnyújtásnyira áll az egykori gyönyörök háza.
Az Anna-bálok helyszínének földszintjén, az oszlopos kerengőben márványtáblák hirdetik, kik voltak anno Füred vendégei. Fantasztikus névsor: Tagore, Krúdy, Ady, Vörösmarty, Eötvös Loránd, Csokonai, Gárdonyi, stb. A Kossuth Lajos-forrásból megkóstoltam a hivatalos savanyúvizet. Aztán a borfesztiválon a nem hivatalosakat is. Nem tudom, más hogy van vele, de én egy idő után elveszem a tömegben, és menekülnöm kell. Ha valaki hasonló problémával küzd, annak javaslom a füredi „cirkuszi kocsmát", a Manézst. Kitűnő nedűket árulnak egy 100 éves mutatványos kocsiból. Ráadásul itt hemzsegnek a strandpapucsos, napbarnított, teljesen lelazult Balaton-imádók. Víg kedélyű, pocakos vagy pocak nélküli, fess vitorlázók ugyanúgy, mint jókedvű, napszítta hajú lányok-asszonyok. A további díszletek: fotelek, függőágy és éjszakai festménykiállítás.
Másnap, felkelés után reggeli kávé és káposztás hasé a Karolina Kávéházban, majd krémes a Bergmann Cukrászdában. Nem tudtunk választani a két hely között, ezért dupláztunk. Végül eljött az ideje, hogy tiszteletemet tegyem a kikötőben. Anikó bevitt a dokkok közé. Egymás mellett sorakoztak a luxusjachtok, klasszikus vagy modern vitorlások és a legolcsóbb lélekvesztők. A hajók között fej nélküli kacsák úszkáltak, pontosabban kutattak a reggeli után, tomporukkal az eget célozva. Csak pár duzzadt szemű hajóskapitányt láttunk a kantinban kávézni és rántottázni. Nagy itt a nyugalom, na.
A móló bejáratánál áll Bujtor István szobra, a nyaralók sorba állnak, hogy készülhessen róluk egy Csöpivel közös fotó. A Tagore sétányon és a korzón mászkálva azon tűnődtem, hogy filmjeinek, a legendás Ötvös Csöpi-sorozatnak az összes karaktere ott sétál körülöttem mai kiadásban: Bögyös Maca, Kardos doktor, Purci úr, Matuska, Mr. P. Smith, és a többiek.
A nosztalgiázás után még elszaladtam a Vaszary-villába. Megtudhattam, hogy létezett egy indiai Frida Kahlo, aki ráadásul félig magyarnak született. Amrita Sher-Gil édesanyja magyar előkelőség volt, édesapja szikh arisztokrata. Az elképesztően tehetséges és fiatalon elhunyt Amrita minden festménye nemzeti kincs Indiában.
Hazafelé a tihanyi révnél egy helyi illetőségű, idősebb úriember elmesélte nekem, hogy a Pogány Madonna szobrocskát a mai napig keresik a nyaralók. Bujtor története annyira életszerű (egy sajkodi ásatáson került elő a római kori kincs), hogy sokan nem is akarják elhinni, hogy kitalált műkincsről van szó.
Én magam sem nyugodtam bele a dologba, kutatni kezdtem. Végül kiderítettem, hogy a Pogány Madonna igenis létezik. 2011-ben találta meg a veol.hu újságírója, Varga Róbert. A szobor akkor Bujtor István fiához került. Viszont a kincsvadászok megnyugtatására közlöm, hogy egy gipszből készült, aranyozott filmkellékről van szó. Az értéke mégis felbecsülhetetlen.