A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Ezt a hidat meg hogy tervezték ilyenre?

Esima Ohasi híd Macue Japán
Vágólapra másolva!
Az Esima Ohasi híd egy autóreklám miatt várt ismertté, ám a látszat ezúttal is csal.
Vágólapra másolva!

Az Esima Ohasi híd egy kétsávos betonhíd, amely Macue városát köti össze Szakaiminatóval Japán legnagyobb szigetén, Honsún. Teljes hosszúsága 1,7 kilométer, amelyből a híd rész 1,44 kilométer, a szélessége pedig 11,3 méter. Ez a legnagyobb merev szerkezetű híd Japánban, és a harmadik legnagyobb a világban.

Az építmény azonban nem ezért érdekes, hanem a meredeknek tűnő le- és felhajtó rész miatt. Megfelelő szögből, ügyesen fényképezve ugyanis úgy látszik, mintha a járművek alig tudnának felkapaszkodni rá.

Az Esima Ohasi híd Macuéban Forrás: Flickr/mstk east

A híd egy nemrég forgatott Daihatsu-reklám miatt vált ismertté, amely pont ezzel a módszerrel készült. A film az autógyár Tanto furgonját népszerűsítette, amely az ilyen „különleges" kihívásnak is képes megfelelni.

Valójában a hídnak nem túl meredek a dőlésszöge: az egyik oldalon 6,1 százalék, a másikon 5,1 százalék. Ezzel bármilyen átlagos jármű simán meg tud birkózni, úgyhogy a hullámvasút, amelyet néhányan rá aggattak, enyhe túlzás – írja az Amusing Planet.

Nem csak a híd miatt érdekes

Macuéba nem csak a furcsa híd miatt érdemes ellátogatni. A 200 ezres város két tó között az Ohasi folyó partján fekszik, emiatt néha vízi városnak is hívják. A 17. század elején épített fekete palota egyike Japán 12 eredeti formában megmaradt várkastélyának. A közeli Izumo-taisa pedig Japán egyik legrégebbi és legszentebb sintó szentélye.

Forrás: Flickr/mstk east
A híd oldalról Forrás: Flickr/mstk east
Éjszakai kivilágításban Forrás: Flickr/mstk east

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!