Úgy néztek rám Kansasben, mint a Madárijesztőre

Csupa olyan véleménnyel találkoztam, hogy Amerika középső részén, az úgynevezett Prériországban nincsen semmi látnivaló. Csak nagy füves puszták, legelésző bölények, elszórtan egy-két város, irgalmatlanul hosszú autópályák és méla unalom. A valóság azonban teljesen más volt az alatt az egy hét alatt, amíg Kansas és Missouri állam vendége voltam. Kalandozás Dorothy és Óz, a nagy varázsló hazájában.

A bevezetőben leírtakra csak ráerősített az amerikai bevándorlási hivatal Detroitban ügyködő munkatársa. Amikor megtudta, hova megyek, nagy szemeket meresztett. – Kansas City? – kérdezett vissza kétszer is, majd így folytatta: – Nem tipikus turistahely. Egyfelől igaza van, mert New York, Los Angeles, vagy éppen Chicago milliószor több látogatót vonz, mint a Kanas és Missouri állam határán elterülő település. Másrészt viszont ez a vidék is megérdemelné a figyelmet. (Arról, hogy a bevándorlási tisztviselők munkája miatt milyen megpróbáltatások érhetik mostanság az Amerikába utazókat, e cikk végén olvashat a keretes részben.)

Óz nyomára bukkantam egy eldugott kisvárosban

Mivel gyermekkorom egyik meghatározó meséje volt L. Frank Baum Óz, a nagy varázsló című műve, az utazás előtt azonnal kutatni kezdtem, milyen lehetőségem lesz a történet írójának életét, valamint a mű kulisszatitkait felkutatni. Feltételeztem, hogy Kansas Cityben lesz egy múzeum, amely bemutatja mindezt, de tévedtem.

A világ egyetlen Óz múzeuma nem Kansas Cityben, hanem tőle 160 kilométerre nyugatra, Wamego városkában található,

egészen pontosan itt.

Egy eldugott kis városkában találtam meg a nagy varázsló múzeumát Forrás: Lantos Gábor

Nem volt tehát kérdés, hogy ha semmi más nem fér bele ebbe a kansasi öt napba, ide akkor is el kell mennem. Gyermeki lelkesedéssel vártam a szombatot, amikor korán reggel autóba ültem, és elindultam Wamego felé. Korábban teszteltem a Kansas Cityben élőket, mit tudnak erről a kisvárosról, de senki sem hallott róla, még az Óz múzeumról sem.

Érdemes talán azzal kezdeni, hogyan került az Óz múzeum Wamegóba. A kérdés már csak azért is jogos, mert a mű szerzője,

L. Frank Baum New York államban született, és Hollywoodban halt meg.

Egyedül a múzeum legidősebb alkalmazottja tudta a választ. Élt a településen egy újságíró, akinek a gyűjteményében rengeteg olyan tárgy akadt, amely az Ózzal volt kapcsolatban.

Az Óz, a nagy varázsló első kiadása Forrás: Lantos Gábor

Ezeket aztán elajándékozta, s így jött létre a kiállítás alapanyaga, amely az évek során egyre csak bővült. Mondanom sem kell, hogy a tárlat a Victor Fleming által rendezett, két Oscar-díjat besöprő 1939-es film köré épül. A múzeum egyik termében folyamatosan megy a vetítés, aki akarja, helyben megnézheti a 17 éves Judy Garland valóban páratlan színészi teljesítményét.

Külföldiek alig fordulnak meg errefelé

A filmre később még visszatérek, egyelőre ott tartunk, hogy másfél órás utazást követően megérkeztem Kansas Cityből Wamegóba. Amikor a pénztárnál a jegyet eladó fiatalember megtudta, hogy külföldi vagyok, nagyjából

úgy nézett rám, mintha a Madárijesztő vagy a Bádogember elevenedett volna meg előtte.

A Madárijesztő azért indult útnak, hogy észt szerezzen magának Forrás: Lantos Gábor

Ezzel a viselkedéssel máshol is találkoztam errefelé. A préri elhagyott kis városkáiban tényleg unikális, ha arra téved egy messziről jött ember. Azért sikerült megvennem a jegyet (8 dollár, az állam lakóinak 6 dollár), és máris a mese világába csöppentem.

A mese hősei, a kiállított figurák nagyon élethűek, és az is egyből feltűnt, milyen sok munkát feccöltek ebbe a múzeumba. A színvonalas kiállítás egyes tárgyai pedig igazán egyediek. Az üveg mögött láthatjuk Baum művének első kiadását,

megelevenedik előttünk az író életének összes fontos momentuma.

A Bádogember érző szívet szeretett volna merev testébe Forrás: Lantos Gábor

Nekem mégis a négy főszereplő élethű mása tetszett a legjobban, amelyeket természetesen az 1939-es film alakjairól mintáztak meg. Mondjuk a Gyáva Oroszlán már kisgyerekként sem nyerte el a tetszésemet, de a Madárijesztő, a Bádogember és Dorothy tényleg úgy jó, ahogy van. Na meg a Gonosz Boszorkány is, de nincs olyan kisgyerek (és felnőtt), aki őt kedvelné.

Érdemes még szót ejteni a mesében ezüst, de a filmben piros cipőről is, amelyet Dorothy viselt. Ezekből a topánkákból nem sokat gyártottak, és mindegyiknek érdekesen alakult a későbbi sorsa. Az első párért egy 1970-es árverésen 15 ezer dollárt kínáltak. Egy másik pár Leonardo di Caprio, illetve Steven Spielberg birtokába került.

A Gyáva Oroszlán pedig a bátorságát akarta megtalálni Forrás: Lantos Gábor

Peches film volt az Óz, a csodák csodája

Térjünk most vissza a filmhez, hiszen erről is megtudhatunk jó néhány érdekességet a múzeumban. A mozi az Óz, a csodák csodája, míg a könyv magyar verziója az Óz, a nagy varázsló címen vált ismertté. A film balszerencséjét az okozta, hogy

éppen abban az évben került a mozikba, amikor a kor és minden idők egyik legnagyobb klasszikusa, az Elfújta a szél.

No már most, e két alkotás több ponton keresztezte egymást.

Mind Cukor György (George Cukor), mind Victor Fleming érintett volt az Óz rendezésében. Ám a rendezést egy harmadik, Mervyn LeRoy kezdte. Cukor később érkezett, és ő volt az, aki annyit mondott Judy Garland-nek, hogy „be yourself”, azaz add önmagad. A szakemberek szerint innentől kezdve lett zseniális a filmben az addig igencsak elfogódott lány. Cukor hamarosan otthagyta a filmet, és elment a Selznick stúdió produkciójához, az Elfújta a szélhez, ezért Fleming fejezte be az Óz-t.

A Gonosz boszorkány, a szárnyas majmok és az őr Forrás: Lantos Gábor

A Margaret Mitchell regényéből készült filmklasszikus 10 Oscar-díjat is besöpört, szegény Óznak kettő maradt, a legjobb eredeti filmzene és a legjobb eredeti filmdal kategóriájában, amely a Judy Garland által előadott Over the Rainbow volt. Judy Garland 17 évesen nyújtott alakítása szintén megérdemelte volna az Oscart, de ő Vivien Leigh (Scarlett O’Hara) mellett nem tudott labdába rúgni. S ha már a balszerencsét emlegettem, az Óz a bemutatás évében egyáltalán nem aratott zajos sikert. Sokan ezt annak tulajdonították, hogy a második világháború és az Elfújta a szél sikere elfújta ezt az alkotást.

Aztán az ötvenes évek végén – szinte már váratlanul – elindult hódító útjára a négy mesehős. Ekkor egy karácsonyi napon vetítette le Amerikában a tévé a filmet.

Több millióan bámulták megkövülten az akkor már majdnem 20 éves alkotást.

A fogadtatás annyira elsöprő volt, hogy onnantól kezdve minden karácsonykor kötelezően kellett ismételni Victor Fleming filmjét. Magyarországra 1960-ban jutott el, ekkor készült az első szinkron, amelyet további három újraszinkronizálás követett. Akinek kedve van eredeti nyelven megnézni a filmet, itt megtalálja.

Mindig a sárga úton… Forrás: Lantos Gábor

Totót még Judy Garland sem vihette haza

Abban a két órában, amíg a múzeumban voltam, számtalan kisgyerek és szülő látogatta meg a helyet. Hogy ez a kiállítás mégsem világhírű, annak valószínűleg az az oka, hogy nagyon eldugott helyen van.

Wamego nem a világ, de még csak nem is Kansas közepe.

Ám ami ebben az esetben hátrány, az előny is egyben, hiszen egy milliós nagyvárosban egyáltalán nem biztos, hogy ennyire meg tudná őrizni a kedvességét és csendességét a világ egyetlen Óz múzeuma.

Akik pedig a látogatás után megéheznek, menjenek el a közvetlenül mellette álló Totó Taco’sba, azaz a regény kutyahőséről elnevezett mexikói talponállóba. Mivel gyakorlatilag Wamego egyetlen étterméről van szó, máshol nem is igazán lehet normális ételhez jutni. S ha már szóba került Totó, róla is érdemes megemlíteni, hogy

több hónapon át képezték ki, míg alkalmasnak bizonyult Totó szerepének eljátszására.

A film elkészülése után a Metro-Goldwyn-Mayer stúdió számos más produkciójában is szerepet kapott. Judy Garland állítólag nagyon szerette volna a kiskutyát megtartani, ám erre még neki sem volt lehetősége.

Wamegóban ez az egyetlen étterem Forrás: Lantos Gábor

Holland szélmalom és kis Alma

Wamego az Óz múzeum mellett tartogat más látnivalót is. Mivel a település alapító atyái között az 1800-as évek közepén holland bevándorlók is voltak, a helyi parkban felállítottak egy szélmalmot. Egy házzal odébb, Wamegótól 13 kilométerre, délre pedig elérkezhetünk Almába. Nem a Nagy Almába, az továbbra is New York, hanem abba a Wamegónál is jóval kisebb faluba, amely az Alma nevet viseli.

A legutóbbi népszámlás szerint mindössze 832-en élnek itt, és valamennyien roppant büszkék arra az ősi kőfalra, amely a falu határában fut. A fal – halljanak csodát – már több mint két évszázados.

Amerikában ez olyan nagy dolog, mint nálunk egy Árpád kori templom.

Ám ezen felül Almában semmi nincs, ami megállásra késztetné az utazót, ezért én is hamarosan visszaautóztam Kansas Citybe. Egy felejthetetlen élménnyel, amelyet az Óz múzeum meglátogatása adott számomra.

Wamego másik látványossága a holland szélmalom Forrás: Lantos Gábor

Lehet egy kérdéssel több? Az USA-ba utazás nehézségei

Nem véletlenül jutott eszembe Egri János egykori legendás tévés vetélkedőjének a címe. 2001. szeptember 11. óta minden Egyesült Államokba utazó tisztában lehet vele, hogy az országba való belépés előtt az amerikai bevándorlási hivatal munkatársai kérdésekkel lepik el. (Persze a merénylet előtt is faggatóztak, de az kismiska volt ehhez képest.) Arra azonban, ami mostanában az európai reptereken zajlik, érdemes jó előre felkészülni.

Ismerőseim szerint egyes határőrök már tettek olyan megjegyzést, hogy ha valaki nem beszél angolul, ne induljon el Amerikába. A mondat sok szempontból felháborító és értelmezhetetlen. A dolog lehetett persze egyedi eset is, de tény, hogy a minimális nyelvtudás sokat segíthet a beutazási vegzatúra túlélésében.

A repülőgépem Amszterdamból indult Detroitba, azaz a Michigan állambeli város volt az első pont, ahol beléptem az USA területére. A hollandiai repülőtéren annak rendje és módja szerint kiírták, hogy a detroiti gép az E4-es kaputól indul. Mikor odaérkeztem, egyetlen repülőt sem találtam, viszont annál több bevándorlási tisztet, akik már itt, a gép indulása előtt kérdések özönével árasztották el az utazókat.

Aki gyanús volt, azt különösen részletes vizsgálat alá vetették. Aki átment a „vizsgán", annak a kezébe nyomtak egy cédulát, rajta a valódi kapuszámmal, az E8-assal. Oda már csak az mehetett, aki túl volt az E4-esnél feltett kérdéshalmon, és az útlevelére rátettek egy pici zöld matricát. Olyan utas tehát nem szállhatott fel az óriásgépre, akinek nem volt meg ez a zöld jelzése.

Jelenleg a magyar állampolgárok vagy érvényes vízummal vagy a „könnyített" beutazást lehetővé tevő ESTA-val utazhatnak az Államokba. Korábban már a repülőgépen osztogattak kitöltendő nyomtatványokat, de mára ebből semmi sem maradt. Azaz sem a belépési dokumentumot, sem a vámáru-nyilatkozatot nem kell kitölteni.

Detroitba érkezve azonnal különválasztották a vízummal érkezőket és az ESTA-val utazókat. A mintegy félórás araszolást követően jöhetett a vizsga második felvonása. A bevándorlási szakember előbb ugyanazokat a kérdéseket tette fel, mint amszterdami kollégája (hova utazom és miért, hol fogok lakni, ki fizette az utat), majd következett az ujjlenyomatvétel (mind a két kéz összes ujja), valamint a fotózás.

Mikor mindezzel megvoltunk, belekerülhetett a pecsét az útlevelembe, és kitárult előttem az USA kapuja. Rossz úgy átélni ezeket a perceket, hogy tudod: bármit mondasz, ők hivatalból azt feltételezik, hogy hazudsz.

További fontos tudnivaló még, hogy akik úgy utaznak Amerika valamelyik városába, hogy az első belépő ponttól továbbrepülnek (ahogy én is, hiszen Detroitból először Chicagóba, majd onnan Kansasbe repültem), azoknak is le kell emelniük a csomagjaikat a szalagról, és átvinni a vámosok orra előtt a kapun. Amikor ez megtörtént, meg kell keresni azt a szalagot, ahonnan az immáron belföldi utasnak számító turisták táskáit kezelik, s ott kell újra felrakni a táskánkat a szalagra.

Ez azért nagyon fontos dolog, mert Budapesten hiába adjuk fel a csomagot egészen a végállomásig, ha az Egyesült Államokba való érkezés után továbbrepülünk, akkor már belföldi utasnak számítunk, és ezt a procedúrát semmiképpen sem kerülhetjük el. Hazafelé azonban már más lesz a helyzet, mert akkor az indulási ponttól egészen a hazaérkezésig utazik a csomag, már amennyiben nem veszik el.

A második részben felfedezzük Kansas City állatkertjét és Amelia Earhart szülőházát Atchinsonban.