Felszállt a gép az aggódó légiutas-kísérők nélkül

Norwegian Boeing 787 Dreamliner
This picture taken on January 8, 2014 shows Norwegian airline's Boeing DY7002 arriving from New York at Oslo airport. Norwegian airline has experienced much trouble related to their new Dreamliner aircrafts delivered by Boeing. AFP PHOTO /NTB scanpix / Cornelius Poppe / NORWAY OUT
Vágólapra másolva!
A Norwegian személyzete összeveszett a pilótával New Yorkban egy hóvihar miatt.
Vágólapra másolva!

A Norwegian Air Boeing 787-8 Dreamliner típusú gépe New York JFK repülőteréről indult volna Stockholmba a fedélzetén 196 utassal. A légiutas-kísérők azonban rendkívül idegesek voltak az időjárási körülmények miatt. Úgy vélték, a hóvihar és a rossz látási viszonyok veszélyt jelentenek, ami miatt más járatokat is töröltek.

Aggodalmuk azonban nem tudta meghatni a kapitányt és az első tisztet, akik úgy döntöttek, útnak indulnak. A svéd Dagbladet napilap által közölt vizsgálati jelentés szerint a pilóták gorombák, agresszívak voltak, és kapkodtak, a kapitány pedig nem tudott úrrá lenni a dühén, és ordibált – írja az RT.com.

Nem vállalták a kockázatot

A vita hatására a kilenc légiutas-kísérő közül négy úgy döntött, hogy leszáll a gépről. A pilóták ennek ellenére elindultak, majd hat és fél órás repülés után rendben letették a repülőt a svéd főváros Arlanda repülőterén. A január 26-án történt esetről most láttak napvilágot a vizsgálat első eredményei.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Poppe, Cornelius

A norvég légügyi hatóság szerint tilos csökkentett számú személyzettel repülni, mert például egy evakuáció esetén szükség van a segítségükre. A Norwegian illetékese szerint azonban az adott utaslétszámra öt fő a minimumkövetelmény. A légiutas-kísérők, akiket a vizsgálat lezárultáig felfüggesztettek állásukból, szerinte komoly vétséget követtek el, mert a fedélzeten a kapitánynak van joga meghozni a döntéseket. Márpedig abban az időben nyitva volt a New York-i repülőtér, és mások is repültek.

Szavazzon!

Ön szerint kinek volt igaza?

Máshol is volt már veszekedés

Ilyen viták más társaságoknál is előfordulnak. A közelmúltban az Air India pilótafülkéjében tört ki verekedés, amikor a kapitány összebalhézott a repülőmérnökkel (erről itt olvashat). Olyan is volt már, hogy az utasok leszálltak, mert a pilótafülkéből hangos veszekedés hallatszott ki (erről itt írtunk).

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!