A költözés részletei előtt érdemes pár szót szólni magáról a városról és annak környezetéről. Kirunában többször megfordultam, az élményzuhatag pedig télen is, nyáron is egyformán nagy hatással volt rám.
Először 2004 nyarán látogattam oda, amikor Stockholmból vonattal érkeztem meg Kirunába. A tizenhat és fél órás menetidő egy lerobbant mozdony miatt közel húsz órásra hízott. Ha nem így történik, akkor soha nem lett volna alkalmam hajnali egy és négy óra között megfigyelni egy svéd rét élővilágát – akkor ott ugyanis még mindig nem ment le a nap.
Míg a pótmozdonyra vártunk, áhítattal néztem a madarakat, a hol szakadó, hol csak csepegő esőt, s a kókuszgolyót majszoló útitársaimat. Egy ilyen elképesztően hosszú vonatúton az étkezőkocsi leginkább keresett terméke, a gofri, a hot-dog és a kókuszgolyó.
Mondhatná az olvasó, hogy Kiruna nyáron nem kihívás, de ez sem teljesen igaz. Kérdezzük meg azokat, akik olyan szerencsések, hogy be tudnak, vagy tudtak nevezni a Fjallraven Classic elnevezésű 110 kilométeres teljesítménytúrára.
A szakmabeliek ezt tartják a világ legszebb teljesítménytúrájának.
A bökkenő csak az, hogy a szervezők elsősorban a természet védelmét tartják szemük előtt, s csak második szempont, hogy a túra utáni bevételét számolják. Éppen ezért az indulók létszámát évente 3000-ben maximálják.
Ellenben valamennyi célba érkező aranyérmet kap, mert itt mindenkit győztesnek tekintenek. Milyen igazuk van, hiszen ez a közel háromezer hely tíz perc alatt szokott betelni az internetes nevezés alkalmával, így aki bejut, az tényleg győztesnek érezheti magát.
Az utazók számára azonban Kiruna télen tartogatja a kihívásokat. Ide már nem ér el a norvég partokat melegítő Golf-áramlat hatása, éppen ezért a településen nem ritka a mínusz 30-40 fokos hőmérséklet. Bármennyire is nehezen hihető, de ebben a farkasordító hidegben is lehet értelmes tevékenységet végezni.
Például jéghotelt építeni. A Kirunától pár kilométerre fekvő ősi lappföldi településen, Jukkasjarviban épül meg évről-évre a kontinens legnagyobb és leghíresebb jéghotelje. December elejére kifaragják, májusban beleolvad a közeli folyóba. Számomra az volt a legnagyobb büszkeség, hogy 2013-ban egy Kanadában élő magyar jégszobrász lány, Sziksz Eszter készíthette el az egyik szobáját. Sem előtte, sem azóta nem hívtak meg honfitárs jégművészt szobafaragásra a svédek.
Sokan nem is sejtik, hogy Kiruna alatt milyen elképesztő mennyiségű vasérc van. Évszázadokkal Kiruna 1900-as megalapítása előtt a lapp (számi) törzsek tisztában voltak azzal, hogy a közelben lévő két hegy „vasból" van. A két hegy neve szinte megjegyezhetetlen, mégis leírom, hátha kíváncsi rá valaki: Luossavaraa és Kiirunavaara.
Amikor végre nagyipari módon is elindult a kitermelés, villámsebesen várost kellett építeni a bánya mellé, hogy az ott dolgozóknak legyen hol aludniuk, élniük. Így született meg Kiruna. De nem csak a települést kellett megalkotni, hanem a vasutat ki kellett vezetni a norvégiai Narvik városáig. Narvik kikötője fontos szerepet tölt be az áruszállításban, s az sem volt véletlen, hogy a második világháborúban
Hitler különös figyelmet szentelt az akkor már világhírű svéd acéltermékeknek.
Egy 2012-ben megjelent könyv arról írt, hogy a svédek a nácikat segítették a II. világháborúban. Mégpedig azzal, hogy a narviki ütközet idején a németek használhatták a svédek által épített vasutat. Espem Eidum narviki újságíró műve mindenesetre hatalmas visszhangot váltott ki.
Az 1940 áprilisában lezajlott narviki csata a második világháború második évének egyik legjelentősebb ütközete volt. Nem véletlen, hogy a Kirunához közeli norvég város körül számtalan világháborús emlékművet talál az utazó. Ezek megtekintése, a Kiruna-Narvik vonatút megtétele mind-mind olyan érv, amely amellett szól, hogy egyszer mindenképpen látogassunk el Európa e különös és vad vidékére.
Jöjjön akkor most ennek az írásnak az apropója, vagyis Kiruna elköltöztetése. A várost a XX. század elején alapította Hjalmar Lundbohm bányaigazgató. Kiruna nemzetközi ismertsége a vasércbányászatból származik. Amivel nem számoltak, hogy a település alatti talajréteg gyenge.
A vasércbányászat során keletkező bányaüregek pedig az évtizedek alatt elérték a belvárost. Mivel a vasércet a jövőben is szeretnék kiaknázni, muszáj volt valamit tenni. Így született meg a példátlannak tűnő ötlet a város teljes elköltöztetésére.
A dolgot persze nem kapkodják el – egy ilyen beruházás során azt hiszem, nem is lehet. Bár a kivitelező svéd cég már megvan, a munkálatok 2018-nál előbb biztosan nem kezdik el. Pedig a tendert már három éve, 2013-ban kiírták. (Gondolati szinten először 2004-ben foglalkoztak ezzel a kérdéssel.) S mivel a jelenlegi városközpont alatt a föld rengeteg vasércet rejt, nem is lehetett más megoldást találni. Erről természetesen a lakosságot is megkérdezték. Az ott élők tudták, ha nemet mondanak,
a város a helyén marad, de a munkájuk elvesztik.
Válaszuk nem volt kétséges.
Hogy mennyire nagyszabású a művelet, arra jellemző, hogy a jelenlegi városközpontot 3 kilométerrel keletebbre fogják megépíteni. Természetesen Kiruna csodálatos fatemplomát nem rombolják le, hanem darabokra szedik, majd az új helyszínen ismét összerakják. Ennek a műveletnek külön felelőse lesz az egész projekten belül. A templomon kívül még 19 olyan épülete van ennek a városnak, amelyet hasonló módszerrel költöztetnek el.
Arra is nagyon figyelnek, hogy az új városban a házak a jelenleginél jóval közelebb épüljenek meg egymáshoz. Kiruna mostani településszerkezete meglehetősen laza. Az évenként gyakran megismétlődő hófúvások egy zártabb szerkezetű városban kevésbé nehezítik meg a lakók életét. A környezet védelme pedig egy ilyen gigantikus vállalkozás esetében sem utolsó szempont Svédországban; az elbontott anyagokból létrehoznak egy hulladékudvart, s az új város megépítésekor innen lehet majd válogatni.
Mindenesetre aki 2018 után GPS-szel autózik Kirunába, az ne felejtse el frissíteni előtte a térképét.