Kaliforniában végre rátaláltam az igazi kísértetvárosra

Szép bútorok között éltek akkoriban

Kalifornia olyan, mint Alice Csodaországa. Bármerre indul el az ember, előbb-utóbb valami lenyűgöző, érdekes látvány fogadja. Például egy igazi kísértetváros az aranyláz idejéből, esetleg égig érő fák erdeje vagy üveggyöngyökkel teli tengerpart. És akkor a tufatornyokról meg az oroszlánfókákról még nem is beszéltem. 

Amikor tavaly ősszel végigvezettem a 66-os úton, megállapítottam, hogy Amerikában kétféle kísértetváros van. Az egyiket nagy csinnadrattával reklámozzák, és leginkább vásári bazárra hasonlít, a másikban viszont az égvilágon semmi sincs, csak pár betört ablakú, elhagyatott ház. Idén nyáron viszont végre találkoztam egy minden szegletében tökéletes kísértetvárossal.

Ilyen egy igazi kísértetváros szerintem Forrás: Kisgyörgy Éva

A kísértetváros átka máig hat

A Bodie State Historic Park az aranyláz idejéből (az 1800-as évek második feléből) fennmaradt település boltokkal, templommal, lakásokkal, belső berendezéssel, bútorokkal. Bár ez csak egy része az egykor virágzó városnak, a száznál is több épület alapján

reális képet kaphattam arról, milyen lehetett itt az élet.

Az egész területet remekül kialakították, tele van ösvényekkel, ismertetőtáblákkal, de egyáltalán nem üzletiesedett el. Egy kis büfén kívül egy árva kereskedelmi egységet sem találtam.

Házak az aranyláz idejéből Forrás: Kisgyörgy Éva

Fontos azt is megjegyezni, hogy nem újítottak fel semmit, nem nyúltak a berendezésekhez.

Lezárták a szobákat úgy, ahogy voltak,

a szanaszét hagyott személyes holmikkal, a székekből és ágyakból kiálló rugókkal, mert azt akarják, hogy így maradjon meg az utókornak.

Az autót egy félreeső parkolóban kellett letennem, aztán elindulhattam körbejárni a települést. Rajtam kívül talán három tucat látogató lehetett ott aznap, ami egyáltalán nem volt zavaró. A hatalmas terepen szinte elvesztek a turisták, sehol nem volt tumultus.

Bodie házai között nem sok turista járt most Forrás: Kisgyörgy Éva

A korabeli leírások szerint Bodie meglehetősen kalandos és izgalmas városka lehetett. Az aranylázban égő felfedezők mellett kínaiak, mexikóiak is szép számmal berendezkedtek itt, no meg számos törvényen kívüli nehézfiú.

Zenés szalonok, piroslámpás házak, fogadóirodák működtek a főutcán,

és Bodie elsősorban ezekről híresült el, nem pedig arról, hogy bárki meggazdagodott volna az aranyból.

Meglepően sok minden hátramaradt a lakásokban, de erre van logikus magyarázat. Akkoriban nem voltak költöztetőcégek, a családok csak a legszükségesebb holmijukat pakolták fel, amikor több pusztító tűzvész és a bányák bezárása után elköltöztek.

Még a levetett ruhájuk is ott maradt az ágyon Forrás: Kisgyörgy Éva

Néhány házba besétálhatnak a látogatók, akár le is ülhetnek az ütött-kopott ebédlőasztal mellé. A legtöbb épületbe viszont üvegajtókon és üvegablakokon keresztül kukucskálhatunk be, és csak tisztes távolból bámulhatjuk a porral belepett szobabelsőket, üzleteket.

Bodie nem is lehetne kísértetváros igazi kísértetek nélkül.

Időről időre felröppenek különös történetek ablakon kibámuló kínai nőről vagy épp a temetőben hallatszó gyerekkacajról. Én sajnos semmi ilyennel nem találkoztam, így nem tudom hitelesíteni a mendemondát.

Egy 2000-ben készült televíziós dokumentumfilm bevezette a „Bodie átka” hiedelmet a köztudatba. Eszerint már az aranyláz idején átok sújtotta azokat, akik a településen lopásba keveredtek. A látogatókban a mai napig nyomot hagy, amikor a tájékoztatóanyagokban erről olvasnak.

Szép bútorok között éltek akkoriban Forrás: Kisgyörgy Éva

Az itt dolgozók azt mesélték, nem ritka, hogy jelöletlen dobozokban visszaküldenek apróbb eltulajdonított tárgyakat. Időnként még az is előfordul, hogy levelet mellékelnek hozzá, elmesélve, milyen szerencsétlenség érte őket, miután Bodie-ból hazavittek egy szöget emlékbe.

Megkövült óriások a tóban, üveggyöngyök a parton

A Bodie Történelmi Park csak rövid autóútra van egy másik nevezetességtől, a Mono-tótól. Ez önmagában is gyönyörű, de igazán híres a szürreális tufatornyokról lett, amelyek az egyik partján magasodnak. Ezek annak köszönhetik a létezésüket, hogy a Mono-tó majdnem

háromszor nagyobb koncentrációban tartalmaz sót, mint a tenger vize.

Halak ugyan nem élnek meg benne, cserébe viszont ott, ahol a sós víz és a tavat tápláló édesvízi források találkoznak, létrejöttek ezek a rendkívül fotogén tufatornyok. Egész közel sétálhattunk hozzájuk, annak ellenére, hogy feliratok sokasága figyelmeztette a látogatókat: a tornyokhoz érni tilos. A látszat ellenére ezek a különös képződmények meglehetősen sérülékenyek.

A Mono-tó, közepén a megkövült óriásokkal Forrás: Kisgyörgy Éva

Szerencsére mindenki betartotta az előírásokat, nem úgy, mint a Fort Bragghez közeli Üvegparton. Ennél különösebb tengerpartot talán még sehol sem láttam. A kavicsok között ezernyi színes üvegdarabka csillogott. Akár mezítláb is lehetett rajtuk sétálni, mert

a folyamatos hullámzás az évtizedek során tökéletesen legömbölyítette az élüket.

Az üveggyöngyök háztartási hulladékból származnak, és mivel ma már nincsenek itt szemétlerakók, számuk nem gyarapszik tovább. A természetes fogyás mellett a turisták is megteszik a magukét, hogy a következő generációk már ne láthassák ezt a szürreális strandot. Az egyértelmű tiltó táblák ellenére zacskókkal és kis homokozóvödrökkel felszerelkezett családok gyűjtögették a színes kincseket.

Mint a mesében, üveggyöngyök a parton Forrás: Kisgyörgy Éva

Az elvarázsolt erdőben, égig érő fák között

A kaliforniai partvidék legvadregényesebb része a Redwood Nemzeti Park erdeje, ahol égig érő fák nőnek. Több parkban is jártam, amelyek szintén a fáikról voltak híresek, de messze ez volt a kedvencem. Bár itt nőnek a legmagasabbra a fák,

hivatalosan mégis a Sequoia Nemzeti Park fái a rekorderek.

Mert valamivel alacsonyabbak ugyan, mint a redwoodiak, viszont nagyobb a tömegük. A világcsúcstartó fát úgy hívják, hogy Sherman tábornok fája, de a kisebb példányok mellett is igencsak eltörpültem.

Az óriásfák tövében Forrás: Kisgyörgy Éva

A kétféle fa egyébként rokon, és mindkettő csak Kaliforniában honos. A redwoodnak szüksége van a tenger párájára, ezért a parton él, míg a sequoia időnként igényli a forróságot, ezért beljebb húzódik.

De térjünk vissza oda, miért is lopta be magát a szívembe a Redwood park. Az itt kialakított kis sétaútvonalakon elvarázsolt erdőben éreztem magam, különösen az egyik reggel, amikor a párán átsütő napsugarak misztikus fénynyalábokkal tették még mesésebbé az erdőt.

Az elvarázsolt erdő engem is elvarázsolt Forrás: Kisgyörgy Éva

Sajnos az emberek itt is negatívan nyúltak bele a természetbe. Sok fát elpusztítottak, ami viszont megmaradt, ma már védett, így remélhetőleg még sokáig nyújtózkodnak az ég felé.

A tengerpart folyton megállásra késztet

Kaliforniában nem csak ott jó autókázni, ahol valami nevezetes látnivaló van, az egész állam egy nagy látványosság. A legnépszerűbb persze a tengerpart, én sem hagytam ki a két legendás útszakaszt, a 17-mile drive néven elhíresült részt, valamint a Big Surt.

Így élnek a gazdagok a 17-mile Drive-on Forrás: Kisgyörgy Éva

Az előbbi Monterey-t és Carmelt köti össze, a köztük levő kis félsziget partján fut körbe. Az itteni pompás nyaralók és golfpályák mindig sokakat vonzottak, hogy bekukkantsanak a gazdagok életébe. A helyi lakosok ezt megelégelve

úgy döntöttek, belépőt szednek,

így mindenkinek le kell rónia 10 dollár (2850 Ft) útdíjat, ha erre akar hajtani.

A tengerpart minden szakasza lenyűgöző Forrás: Kisgyörgy Éva

Ha valakit csak a szép partszakasz érdekel, akkor a Big Sur ugyanolyan izgalmas, és fizetni sem kell érte. Itt csak arra kell figyelni, hogy

a látvány gyakorlatilag ötpercenként megállásra kényszeríti az embert.

Hiába néztem ki előző nap az útvonaltervezőn, mennyi idő lesz az út, majdnem háromszor tovább tartott, mert folyton félrehúzódtam fotózni. Még szerencse, hogy nem siettem sehová.

Legszívesebben ötpercenként megálltam volna egy fotóra Forrás: Kisgyörgy Éva

A partvidéken autózva kedves színfoltot jelentett az oroszlánfóka-kolónia. Sok kövérkés, lusta jószág, akik imádnak sütkérezni, a turisták meg imádják őket fotózni. Számos eddig látott kolóniával ellentétben itt még büdös sem volt, vagy legalábbis nem éreztük a szélben.

Fejtől-lábtól alszanak Forrás: Kisgyörgy Éva

Mindez persze csak szemezgetés abból a rengeteg élményből, amely Kaliforniában ért, nem beszélve arról, mennyi hely van még, ahová el sem jutottam. De talán ennyiből is kiderül, hogy Kalifornia sokkal többet kínál a híres nagyvárosainál, gyakorlatilag minden szeglete rejteget valami felfedeznivalót.