De miért menjek éppen Tunéziába?

Tunézia, NEM FELHASZNÁLHATÓAK CSAK GB CIKKEIHEZ

Szűk tíz esztendeje még évente ötvenezer magyar látogatott Tunéziába, az elmúlt évek eseményeinek következtében idén ennek tizede. Az észak-afrikai ország hatóságai mindent megtesznek a biztonság érdekében, még a bevásárlóközpontokba is csak fémdetektoros kapukon át lehet bejutni. A kérdés már csak az, mennyire vagyunk bátrak.

A férfi forog, és minden irányban rúgni próbál. A két kutya vissza-visszahőköl, egyenlőnek tűnik a küzdelem. A tuniszi repülőtérről érkezve egy bevásárlóközpontnál helyi SIM-kártyát venni állt meg a magyar csoport, újságírók, akik a tunéziai kormány meghívására érkeztünk az észak-afrikai országba. Tíz perce. Nem mindenki vásárol, mi, többiek a busz mellett ácsorogva nyújtóztatjuk utazásban megfáradt tagjainkat.

Kifogtuk az időt Fotó: Grimm Balázs - Origo

A döbbenettől és gyávaságtól megbénulva nézzük a küzdelmet. A férfi a nagy forgolódásban elesik, de szerencséjére sikerül nyomban talpra ugrania, aztán végül eljut az épületig, ahol több ember is áll. Ide már nem merészkednek utána támadói.

Erős antré

– jegyzi meg egy kolléga elkerekedett szemekkel, miközben lepöccinti a hamut cigarettájáról.

Egyszerre nyugtat meg és tesz feszültté

Rettentően kínos a helyzet: végtelenül kedves emberek meghívtak az országukba, a tenyerükön hordoztak, itattak, etettek. Nem szeretném megbántani őket, de az olvasókat becsapni sem. A meghívó szerint a többnapos program „Gasztronómia, Harissza fesztivál és sajtótájékoztató a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal vezérigazgatójával”, mégis mindvégig bennem van az érzés, hogy a helyiek azt szeretnék bizonyítani, itt bizony a korábbi merényletek ellenére mindenki biztonságban érezheti magát.

Visz a busz a repülőtérről a szállodába, fegyveresek kísérnek bennünket. Mint később kiderül, mindenhová. Terepjárójuk ablakain fémrács, a civil ruhás rendőrök komolyak, néha váltanak néhány szót valakikkel adóvevőn vagy telefonon – jelenlétük egyszerre nyugtat meg és tesz feszültté. Most akkor félni kell, vagy nem?

Ez is Tunisz Fotó: Grimm Balázs - Origo

Nézem a járdákat, ugyanaz a kutyacsontra emlékeztető szürke Behaton térkő, mint oly sok helyen nálunk is. Azért nézek lefelé, mert mindenhol sok a szemét, és nem akarok semmibe belelépni. Ahogyan a mediterrán térségben máshol, itt is rengeteg a befejezetlen épület, és a tök üres, de kőfallal körbevett telek, ahol térdig ér a hulladék és a sitt.

Fű csak jelzésszerűen

A szállodáknak általában saját kül- és beltéri medencéik is vannak Fotó: Grimm Balázs - Origo

Otthon plusz 5 fok és eső, itt datolyaérlelő meleg van. Ahogy kísérőnk mondja, néha egy nap alatt több évszak is megmutatja magát, bár nagyjából kettő van – teszem hozzá: süt a nap, vagy esik az eső. A tenger kifejezetten meleg, állítólag 27 fokos. Októberben. Szőlő- és mandulaültetvények mindenhol, meg persze narancsligetek és olívafák. Itt, Tunézia északi felében van elég csapadék (évi 700 milliméter), ezért itt viszonylag közel lehet a fákat ültetni egymáshoz, délen 15 méternyire. Fű csak jelzésértékűen van (a perjefélékre gondolok), mégis mindenhol – még az autópálya kerítéssel nem leválasztott – szélein is marhákat, kecskéket, juhokat legeltetnek. Sovány fű, sovány jószágok.

A fővárosban, Tuniszban naponta négy dugó van,

mert a közhivatalok szervezett munkatársai délben hazamennek ebédelni, majd délután még visszamennek dolgozni néhány órácskára. A ráérős turista szemével nézve üdítő látvány, hogy a kávéházak teraszai már délelőtt fél tízkor tele vannak, az kevésbé, hogy kizárólag férfiakkal.

Egy doboz teát és fél kiló távirányítót legyen kedves! Fotó: Grimm Balázs - Origo

Sétálunk a piacon,

VHS-kazettát, palántát, levesbe való galambot – mindent lehet venni.

A szárnyasok frissebbek nem is lehetnének: élve lehet megvásárolni őket, ami ezen a klímán bölcs döntésnek tűnik. Nem is olyan régen ez nálunk is így volt, de aztán a tudósok kitenyésztették a tálcás csirkét, ami fólia alatt nő, és egyszerre hat lába van.

Mindig debrecenit rendelj!

A bátrak megkóstolták. Nagyon finom Fotó: Grimm Balázs - Origo

A piacon zacskókat kavar a szél, amiben annak is szerepe van, hogy a kukásautók nyitottak. Néha eldurran egy-egy műanyag szatyor, ahogy keresztülhajtanak rajtuk az autók, néhányszor lenyelem az ádámcsutkámat, aztán megszokom: kiderül ugyanis, hogy az ádámcsutkát többször is le lehet nyelni. Csirkeárust egyébként csak úgy az utak mentén is látni: az eladó kiül egy ketrecnyi tyúk mellé, kávét iszik, cigarettázik, és várja a kuncsaftokat. Ez utóbbi három tényező évszázadok óta a kereskedők sajátja a térségben, valószínűleg ezért nem kapnak koffeinmérgezést. A cigarettázási, vízipipázási szokásokat összefoglalva fel is jegyzem naplómba:

Tunézia a dohányosok Mekkája”.

Az ételek pompásak. Ez persze erősen személyes műfaj, mert azért van a csapatban, akit többnyire csak vajas zsömlét látok fogyasztani. Az itteni séfek – legyen mindig olajtól fényes a szakálluk! – keleties, egzotikus fűszerezéssel dolgoznak, mi mással? Tunézia francia gyarmat volt 1956-ig, aminek máig érezhető hatása van, például kiválóak a péksütemények és a sajtok. Az európai, pontosabban hipermarketes hatás a nem túl karakteres felvágottaknál is tetten érhető, de szerencsére tényleg van itt minden, mi szem-szájnak ingere. Tulajdonképpen egyetlen kivételt tudok említeni, ami minden szállodában következetesen rossz volt: a rántotta. Színtelen, íztelen, fűrészporos, de sebaj, rántottát otthon kell enni.

Desszert egy kávéházban. Bátran használják a rózsavizet Fotó: Grimm Balázs - Origo

Ennek némiképp ellentmond Adler Zsiga bácsi tanácsa, amit tanítványának, Papp Lacinak mondogatott mindig:

Édes fiam, bárhová mégy a világban, mindig debrecenit rendelj, mert azt sehol nem tudják elcseszni.”

Ma már tudjuk, hogy ebben sajnos nem volt igaza a mesternek.

Kaktuszból van a kerítés

Délutáni tűnődés Fotó: Grimm Balázs - Origo

Mi itt most szívesen végigkóstolnánk mindent, de a többségünk nem meri, az otthoni intelmek szerint a víz csúnya dolgokat okozhat, minek hatására könnyen egész nap a pervátán trónolhat az ember. Nem eszünk gyümölcsöt a piacon, mert nincsen megmosva. Vagy ha igen (egyébként inkább nem), nyilván csapvízben. Nem fogyasztunk fagylaltot, nem iszunk jégkockával hűtött italokat, ügyelünk rá, hogy zuhanyzáskor ne kerüljön víz a szánkba, és legszívesebben pálinkával mosnánk fogat. Az árusok ezt nem tudják, lelkesen kínálgatnak mindenfélével.

Ha Svájcot ötvözni lehetne a mediterráneummal, az volna az igazi

– jegyzem fel, amikor megcsapják a fülemet tunéziai illetőségű idegenvezetőnk szavai. Kérdésre válaszol: nem azért kísérnek minket a rendőrök, mintha bármi baj volna, a tunéziai kormány meghívottjai vagyunk, és ilyen esetben ez a protokoll. Ahhaaa – nézünk össze kevés meggyőződéssel. Mert hát simán lehet, hogy így van, de ha nincsen veszély, akkor minek van díszkíséret? Költői kérdés, ezért inkább felírom azt, hogy sok helyen kaktuszból van a kerítés. Meg hogy lóval szántanak.

És hogy a gyerekek iskolaköpenyt viselnek. Van egy csomó golfpálya. Van egy csomó szegény. Ügyelni kell arra, hogy akad sokcsillagos szálloda, ahol lefekvés előtt az ember az olvasólámpával együtt a szemközti falon lévő konnektorokat is kikapcsolja. Ahová a technikai eszközeit dugta be tölteni. Reggel aztán nagy a meglepetés. Azt a napot csak lerajzolni lehet.

A nap összefoglalva Fotó: Grimm Balázs - Origo

Kötetlen barátság

Találkozunk Abdellatif Hamammal, a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal vezérigazgatójával. Szerencsére az otthoni szervezők tanácsa ellenére nem hoztam öltönyt, a kötetlen barátság jegyében a fődirektor pólóban, laza nadrágban fogad bennünket. Többek közt azt mondja, úgy fest, jó szezonjuk lesz idén. Meg hogy Tunéziának kivételes helyzete van. Az egyetlen arab ország, ahol a nők helyzete jó. Ezt mutatja, hogy a kormányban a 22 miniszter közül 8 nő. Tunézia nem radikális iszlám ország, ezt jelzi az is, hogy tavaly a Tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett nevű szervezet kapta a Nobel-békedíjat.

Furcsa látvány Tunéziában. Kiderült, a tulaj felesége szlovén Fotó: Grimm Balázs - Origo

Hamam szerint a terrorizmus nemzetközi jelenség. Ennek leküzdésében több országtól is kaptak segítséget. Jelenleg a biztonsági helyzet jó, az ellenőrzés maximális – nyomatékosítja. Az országban a nemzetközi biztonsági normákat alkalmazzák, de vannak szállodák, amelyek még ezen felüli szigorításokat is bevezettek.

A hatóságok figyelemmel kísérik, milyen útvonalon mozognak a turisták,

minden buszon GPS van, a szállodákba, bevásárlóközpontokba, repülőtérre csak fémdetektoros, röntgenes beléptetőkapukon lehet bejutni, a tengerparton kutyás őrök teljesítenek szolgálatot.
Meg kutya nélküliek is, ezt akkor tapasztalom meg, amikor társaságunk egy része lemegy a tengerpartra, és elszakadok tőlük egy kis séta erejéig: alig teszek meg húsz lépést, amikor egy férfi követni kezd.

A tevét nem sikerült lefényképezni. Viszont Sidi Bou Said városa is gyönyörű Fotó: Grimm Balázs - Origo

Szerencsére láttam elég hollywoodi filmet ahhoz, hogy ravasz módon néhányszor hirtelen irányt változtassak, aminek két eredménye lesz. Egyrészt megbizonyosodom róla, hogy a hihetetlen nyugodtságot sugárzó kísérőm valóban a kísérőm, másrészt hogy a part közeli rekettyésben egy teve pihen.

Abdellatif Hamam vezérigazgató azt is elmondja, hogy idén év végéig várhatóan összesen 5000 honfitársunk látogat el Tunéziába. (Ez a szám 2006–2007-ben még 50 ezer volt.) Mint mondja, tisztában vannak azzal, hogy ha nem lesz biztonság, akkor nem tudják visszahozni a turistákat. Éppen ezért nagy a szigorúság:

ha valamelyik szálloda nem tartja be a biztonsági előírásokat, akkor nem fogadhat vendégeket.

Azt csinálsz, amit akarsz

Nehéz okosnak lenni. Ha valakinek elég az all inclusive szállodák békés, kényeztető világa, a szervezett kirándulások biztonsága, akkor gond nélkül induljon útnak. Úgy érzem, Tunézia még nem a hátizsákos turisták országa, bár ebben mindenképpen néhai nagyapám állásfoglalására hagyatkoznék, aki a nehezen eldönthető ügyekben ezt szokta tanácsolni: „ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz”.

Kézművesség, csillogás: bazár Fotó: Grimm Balázs - Origo

A látnivalókról itt van például egy cikkünk még 2008-ból, a 2011-es arab tavasz és jázminos forradalom előtti időkből. Ha a helyzet változott is, a nevezetességek nem, azok változatlanul gyönyörűek.

Minket is rengeteg csodás helyre vittek el, köztük természetesen a tuniszi bazárba is, amely kihagyhatatlan. Néhány más országbeli ajándékpiac végiglátogatása után most már nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ha iskolában tanítanák, a bazár létrehozásához alapvető fontosságú dolgokat a következőképpen írná le a tankönyv: végy egy nagyon szűk utcát a történelmi belvárosban, lehetőleg olyan szűket, ahol normális körülmények között sem tud rendesen elmenni egymás mellett két ember.

Dougga, római kori romok Fotó: Grimm Balázs - Origo

Az utca minden szegletébe helyezz boltokat, ezek kínálata terjedjen ki a cirádás réztányéroktól, I Love xxx (xxx = helyi ország, város neve) feliratú pólóktól a ritka, otthon nem használt fűszereken át a bizsukig és arany ékszerekig. Végy még rengeteg turistát, néhány árust, akik tanulják meg a legfontosabb magyar kifejezéseket, mint például „öcsém facsiga”, és nagyjából készen is vagyunk.

A turistákat tanítsd meg a következő varázsigére, amit alku közben kell elsütni:

elnézést, de mennem kell, mert indul a buszom”.

Ennek hangoztatásával akár felére is lealkudható a semmire nem használható portéka vételára, ami így alig lesz drágább, mint néhány utcával arrébb, alapáron. Egyik kedvenc elkapott beszélgetésem a következő volt: – De hát ez nem is ezüst! – Eeez? Berber ezüst, csókolom!

A franciáknak hála néhány száz éves kihagyás után a XIX. században újból nagy lendületet vett a Tunézia területén máskülönben évezredes hagyomány: a borászkodás. Nyugodt szívvel el mernék vinni bármilyen nyelvgyöksznobot az országba, mert a tunéziaiak rendkívül jó borokat készítenek. Kísérőnk valószínűleg egyetért ezzel, de nem mulasztja el megjegyezni egy borászatban, hogy „a bor egészségtelen, egyébként a torok öblítésére szokták használni”. Erre iszunk.

A sajtóutat a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal szervezte.

A Harissza fesztiválról készült beszámolónkat a Táfelspicc rovatban olvashatják.