Megérkezésünk után néhány órával a barátaim habozás nélkül kijelentették, hogy a három balti város közül Tallinn a legszebb. Én ezt ennyi idő után még nem mertem ilyen egyértelműen kijelenteni, de kétségtelen, hogy Tallinn hangulata engem is egyből levett a lábamról.
A 14. századi óváros tűnt a legeredetibbnek Vilnius és Riga után, pedig ez is több háborút és bombázást élt meg. Mindez talán annak is köszönhető, hogy az óvárosba nem engedték be a nemzetközi márkák üzleteit vagy a gyorsétteremláncokat. Ez mindenképpen dicséretes.
Tallinn abban a szerencsés helyzetben van, hogy a város egy része dombon fekszik, ahonnan pazar a rálátás a zsúfolt óvárosra. A tipikus városképet a Patkuli nevű helyről láthatjuk, ahová éjjel-nappal felmehetünk. Igaz, sötétedés után nem olyan látványos a dolog, az égbe szökő tornyok ugyanis nincsenek kivilágítva.
Az északi fényt viszont, amely olykor Tallinn felett is megjelenik, nem lehet utolsó innen pásztázni.
Tallinn várfalai egészen ép állapotban maradtak fenn. Az ódon épületek között sétálva jutunk ki a főtérre, ahol a városháza áll. Az adventi időszakban itt Európa egyik legszebb és leghangulatosabb karácsonyi forgatagába is belecsöppenhetünk. A városháza aljában középkori étterem működik középkori fogásokkal és kiszolgálással.
A III Drakon nevű helyen nincs mesterséges világítás, a sötét falak között
gyertyafénynél fogyaszthatjuk el a jávorszarvasból készült levest és kolbászt,
melyet jófajta helyi sörrel öblíthetünk le agyagkorsóból. A pultos hölgyek nyers stílusával pedig nehezen lehetett ellenkezni.
Ha ők úgy gondolták, hogy a messziről jött vándor nagy adagot érdemel, hiába kérsz csak egy kis kóstolót, akkor bizony nagy adagot fogsz kapni. Természetesen a nagy adag áráért. Mázli, hogy az előttünk szerencsétlenkedő német turista felmérte a terepet, így már tudtuk, hogy mit hogyan kell kérni.
Tallinnban már erősen szembetűnő a turisták jelenléte, egyértelműen itt voltak a legtöbben a balti fővárosok közül. Az árak is itt a legmagasabbak, bár azt kell hogy mondjam, alapvetően az egész Baltikum meglepően drága. Tallinnban átlag 600 forint volt egy doboz sör, de az éttermekben is 10-15 eurónál (3100-4680 Ft) kezdődtek a főételek árai.
Ami felettébb csalódást keltett, hogy
a város tengerpartja teljesen kihasználatlan.
Vétek egy ilyen adottságot ennyire parlagon hagyni. Sehol egy tengerparti sétány vagy promenád parkokkal meg padokkal, csak szemét és betontörmelék mindenütt. Értem én, hogy északon vagyunk, és az időjárás nem mindig csábít a szabadba, de a jelen helyzet is mutatta, hogy Tallinnban sem mindig szakad az eső és tombol a fagy.
Áprilisban is napos időt fogtunk ki, amely kiváló lett volna egy kis tengerparti andalgásra. A városnak is jót tenne, mert így nem sok turista merészkedik az óváros falain túlra. A kikötő mellett ormótlan épület áll üresen, kihasználatlanul, összegraffitizve. Nem éppen szívderítő látvány annak, aki a tenger felől érkezik meg Tallinnba.
Mellette áll az elhagyatott, üres Paterei börtön, ahol
annak idején a deportálásra váró zsidó lakosokat tartották fogva.
Ahogy benéztünk az ablakon, nagyjából minden úgy maradt, ahogyan hagyták, csak kár, hogy minden az enyészeté. Izgalmas múzeumot lehetne benne kialakítani úgy, hogy alig kellene nyúlni bármihez is. Legfeljebb kívülről kéne rendbe hozni.
Remélem, a tallinni városvezetők mihamarabb észbe kapnak, és elkezdik rehabilitálni a területet, mert ez így nagyjából olyan, mintha a Margitszigeten elhagyatott gyárépületek állnának. Az egykori börtön melletti hangárban, valamint a kikötőben tengerészeti múzeum működik, ahol többek között egy Alaszkából idekerült jégtörő hajót is megtekinthetünk.
A városi rehabilitációnak ékes példája a Kalamaja városrész melletti gyárterület, ahol trendi pubokat, éttermeket és szórakozóhelyeket kezdtek kialakítani. A kortárs művészeti installációkkal tarkított negyedben
konténerekből és vasúti kocsikból kialakított gyorsbüféket és kocsmákat is látni.
Az egyik gyárépületből egyedi és dizájnos éttermet alakítottak ki, az F-Hoone nevű helyen mi is ettünk egy jót, némileg olcsóbban, mint az óvárosban.
Tallinn egyik külvárosában van egy igazán különleges hely, az Eesti Vabaõhumuuseum, azaz az Észt Szabadtéri Múzeum, amely tulajdonképpen egy skanzen. Közvetlenül a tengerparton, fenyvesek árnyékában állnak a faházak, amelyek a 19. és 20. századi észt falusi életet mutatják be.
A skanzen dolgozói a korra jellemző öltözetben, ropogó kandalló mellett szövögetnek vagy sütnek, aminek persze kereskedelmi célja van, hiszen az elkészített termékekből szuvenírt vásárolhatunk. De a hangulat abszolút korhű, az ember tényleg úgy érzi, hogy visszament száz évet a múltba.
A skanzen közepén étterem működik. Biztosak voltunk benne, hogy megfizethetetlenül drága, hiszen közel s távol ez volt az egyetlen vendéglátó egység. Meglepetésünkre a napi menü mindössze 5 euróba (1560 Ft) került, és ezért levest, főételt és süteményt is kaptunk. Azt gondoltuk, akkor biztos az adaggal vagy a minőséggel lesznek gondok, de nagyon kellemesen csalódtunk.
Az egész baltikumi utazás alatt sehol nem ettünk ilyen jót.
A fogások között szerepelt az inkább orosz konyhára jellemző szoljanka leves házi cipóval és fűszeres vajjal, sült csirke krumplival, salátával és kapros szósszal, valamint egy számomra ismeretlen túrós sütemény málnaszósszal. Nem találtunk szavakat. Aki meglátogatja a skanzent, mindenképp térjen be ide egy kiadós ebédre.
Baltikumi utazásunk ezzel véget ért, csakúgy, mint a baltikumi tavasz. A reptérre már szomorkás, esős időben mentünk ki. Próbáltam sorrendbe állítani, melyik város tetszett a legjobban, de aztán úgy döntöttem, felesleges. Vilniust a szerénysége, Rigát a nyüzsgése, Tallinnt a bohémsága miatt lehet szeretni, mindegyik más, mindegyik egyedi. A balti térség közel sem olyan homogén, mint ahogy gondoltam. Érdemes személyesen megtapasztalni a hangulatát.