Egy szellentő utas miatt kellett megszakítania az útját az American Airlines gépének a Raleigh-Durham Nemzetközi Repülőtéren (RDU). A repülőtér szóvivője szerint ugyanis
néhány utas fejfájásra és szédülésre panaszkodott.
A földet érés után mindenkit leszállítottak a fedélzetről, ahol a hatóságok megállapították, hogy a probléma előidézője valószínűleg egy felfúvódott utas volt – írja a Travel Mole.
A repülőtér tisztviselői később kissé visszakoztak, és az esetet egyszerűen csak orvosinak írták le. Azt viszont nem árulták el, hogy pontosan melyik járatról volt szó, és hova tartott.
A légitársaság maga is megpróbálta csökkenteni az ügy jelentőségét. „Valóban volt egy repülőgépünk Charlotte-ból RDU-ra ma délután, amelyet jelenleg kivontunk a forgalomból egy mechanikai probléma – és a fedélzeti szag – miatt. Ezt azonban nem szellentés okozta" – idézi a portál Ross Feinstein szóvivőt.
Frissítés: Az Aviation Herald azt írja, a gép célállomása eleve Raleigh/Durham volt. Több utas valóban rosszul lett az úton, akik a leszállás után orvosi segítséget kaptak. A lap ugyanakkor megismétli a légitársaság közleményét, hogy az erős szagot mechanikai hiba okozta.