A kevés kivétel egyike a Zempléni-hegységben van, ahol az egyik, közel Budapest méretű erdőség kellős közepén jellegzetes név hívja fel magára a figyelmet: Kőkapu. Az elnevezés nem természetes sziklahidat jelöl, de van itt számos természeti és emberi alkotás, amelyért érdemes akár távolabbról is ideutazni. Nekünk szerencsénk volt, az ősz utolsó napfényes hétvégéjén jártunk erre, ráadásul a területet kezelő Északerdő Zrt. meglepetésével is találkozhattunk.
A Zemplén központi részének erdőségeit a füzéri várhoz tartozó javadalmakkal együtt 1686-ban kapta meg I. Lipót királytól Károlyi László. A terület a következő évszázadokban végig a nemesi család tulajdonában maradt.
A jól működő gazdaságban már 1888-ban – az országban elsőként – erdei vasút épült,
összekötve a Kemence-patak völgye körüli erdőket a modern pálházi fűrészüzemmel. A pálya a Kőkapu szikláitól indult, és a völgy adottságait kihasználva folyamatosan lejtett, így csak fölfelé menet volt szükség az üres teherkocsikat vontató lovakra, lefelé a fával rakott járművek gyakorlott személyzettel gurultak, akik ügyesen fékezték a szerelvényeket.
A vasúttal együtt épült a völgy fölötti kis sziklán a Károlyiak vadászkastélya, amelyet a svájci kastélyok ihlettek. A kastély tövében a patakot tóvá duzzasztották, majd
1902-ben továbbvezették a vasutat Rostalló felé,
méghozzá az egyetlen lehetséges módon: a kastély alá fúrt alagúton keresztül. A hely rendezettsége és érintetlensége hamar híressé tette a Kőkapu környékét. A 20. század elején az elbeszélések szerint még olyan sok vad élt az erdőben, hogy a lustább vendégek akár a kastély ablakából is vadászhattak rájuk.
A hely szelleme később is a történelem viharai fölé kerekedett, a kastély sokáig megtartotta eredeti funkcióját: vadászott itt Horthy Miklós, Bethlen István, majd Rákosi Mátyás is. Az öregedő épületet végül magánbefektetők vásárolták meg.
A felújítás óta elegáns szállodaként működik
(Kőkapu Vadászkastély és Hotel), így bárki előtt nyitva áll, aki szobát bérel benne néhány éjszakára.
Az erdei vasút története ennél kicsit fordulatosabban alakult. A szerelvények a hatvanas évektől már dízelvontatással szállították a kivágott fatörzseket, majd a kirándulókat Pálháza és Rostalló között. A vasút 1980-ban számos társával együtt bezárt, de szerencsére elkerülte a pusztulást, így tíz évvel később, a régi erdei vasutak közül elsőként újjáéledhetett, immár csakis személyszállítás céljára.
Az egyre nagyobb érdeklődés hatására rövidesen a munka nélkül maradt teherkocsik nagy részét is nyitott személykocsivá építették át, és a következő 27 évben már ma is ismert formájában, Pálházi Erdei Vasút néven szolgálja a kirándulókat.
Időnként fotózással egybekötött nosztalgiajáratokat indítanak,
ilyenkor a vonat megáll a vonal jellegzetes pontjain, hogy az utasok megörökíthessék a látványt.
Bár a legtöbb esetben ezek a különjáratok az egykori személyszállító vonatokat idézik, Pálházán gondos karbantartás mellett a mai napig azok a hatvanéves járművek közlekednek, amelyek annak idején a lóvontatást felváltották. A novemberi tájba valami különlegesebb kellett, a lehetőség pedig ott parkolt a pálházi tehervágány végén.
A vasút munkatársai két öreg rönkszállító kocsit állítottak a szerelvénybe. Ezek a járművek persze nem teljesen elfeledettek, hiszen a jól rakodható teherkocsiknak a pályán végzett munkáknál is rendszeresen hasznát veszik, farönkökből viszont valószínűleg hosszú évtizedek óta nem láttak egy-kettőnél többet a hátukon.
Bár a vasút áprilisig téli álmot alszik,
aki nagyobb társasággal érkezne, bármikor kérhet magának hasonló különvonatot,
természetesen csak személykocsikkal is. A Kőkapu egyébként Kishután keresztül a szálloda vendégei részére közúton is megközelíthető.
Aki túrázni szeretne, Kishutáról könnyen, Rostallóról pedig némi hegymászással elérheti az országos kéktúra útvonalát. A Kőkapu vadászkastélyban többek között horgászási lehetőség és remek étterem várja a vendégeket. Hiány egyedül térerőből és wifiből van, de aki sikerrel akklimatizálódik az itteni környezethez, alighanem ezeket fogja utoljára hiányolni.