Potom pénzért rengeteg élménnyel gazdagodtam

A Teatralna metróállomás turisztikai attrakciónak is beillik

Aki nosztalgiázva gondol vissza a szovjet időkre, ugyanakkor keresi az olcsó kapitalista szolgáltatásokat, nem is találhatna jobb helyet a kikapcsolódásra. Meglepően tartalmas és érdekes hétvégét töltöttem a Dnyeper menti nagyvárosban, Kijevben, ahol nem volt hiány hagymakupolás templomokból, vodkából, seftelésből és ukrán nacionalista légkörből.

A kellemetlen februári időjárás arra ösztökélt, hogy szétnézzek a fapados légitársaságok kínálatában, hátha fennakad valami hosszú hétvégi program a radaron. Első, sőt második ránézésre sem nyerte el Kijev a tetszésemet, de a meglepően alacsony ár (oda-vissza alig 8 ezer forint), a három évvel ezelőtti moszkvai utam emléke, valamint a turistamentes perspektíva meggyőzött arról, hogy végre el kell néznem legnagyobb szomszédunk fővárosába.

Olcsó és finom

Így persze nem menekültem meg a februári hidegtől, de a péntektől vasárnapig tartó szűk három nap elég volt ahhoz, hogy a lehető legpihentetőbb tempóban végigjárjam Kijev fő nevezetességeit, és belekóstoljak az ukrán életérzésbe. Nem bántam meg a döntésemet.

A reptéren hatalmas hóbuckák és pénzéhes taxisok fogadtak.

Az egyetemi évek alatt összeszedett gyér orosz nyelvtudásomra kellett támaszkodtam ahhoz, hogy eljussak a központban lévő szállásomhoz. A Wizz Air gépe Kijev kisebb repterére, Zhulyanyra érkezik, ahonnan viszonylag egyszerű bejutni a városba. A legköltséghatékonyabb módszer, ha a fillérekbe kerülő, sztálini időket megélt tömegközlekedési eszközök valamelyikét vesszük igénybe.

A kék Szent Mihály-templom Forrás: Peso

A troli és a marsrutkának nevezett kisbusz 50-90 forintnak megfelelő hrivnyáért visz el valamelyik központi metróállomáshoz, az időszűke miatt én mégis a drágább, ám gyorsabb megoldást választottam, vagyis a taxit. A turistákra szakosodott sofőrök masszív 400 hrivnyás (kb. 4000 forint) ajánlattal fogadtak a kijáratnál, amit felháborodva, de udvariasan utasítottam vissza. Az orosz nyelvtudásom közel sem volt elégséges ahhoz, hogy helyi tarifát csikarjak ki tőlük, de jó 15 percnyi hadonászás és szitkozódás után így is sikerült levinni az árat 150 hrivnyára (1500 forint), ami már elfogadható árnak bizonyult.

Miután kikászálódtam a taxinak álcázott kockaladából, a hotel éttermében kipróbáltam

a helyi konyha két remekművét, a szoljanka levest és a pelmenyi töltött tésztát.

Ugyan a régió összes népe magáénak mondja e két ételt, ez azonban a legkevésbé sem zavart az ízek élvezetében. Az éttermi árak messze elmaradnak a hazai árszínvonaltól, a két fogásért alig 110 hrivnyát fizettem (1100 forint). Természetesen vannak hagyományosabb helyek is, mint például a híres Cárszkoje Szelo (cári falu) ahol a fogások mellé autentikus ukrán hangulat is jár, persze valamivel drágábban.

Tartalmas és finom kijevi szoljanka leves Forrás: Peso

Kupolák és kávézók mindenütt

A rövid pihenő után elindultam felfedezni a várost. Rögtön feltűnt, hogy szinte bármerre néztem, aranyozott hagymakupolák mutatták az irányt. Középkori és modern pravoszláv (ortodox) katedrálisból is jó néhány van szerte a városban. A leghíresebb a Szent Szófia, a Szent Mihály, a Szent András, illetve a Pecserszka Lavra, azaz barlangkolostor.

Utóbbinál nem a templomok jelentik a főattrakciót, hanem a barlangokba vájt szűk folyosók, melyek mindkét oldalán

vitrinek sorakoznak szentként tisztelt szerzetesek mumifikálódott (és letakart) holttesteivel.

A barlangkolostorok látogatóinak zöme helyi, ukrán lakos, akik a spiritualitás jegyében végigcsókolják az összes vitrint. Alapvetően igen kevés turistával találkoztam a városban, amit a zord téli időnek és az elmaradott infrastruktúrának tudtam be.

A Szent Szófia-templom Forrás: Peso

A sok templom után kiértem Kijev főutcájára, a Krescsatikra, amelynek egyik végét a pár évvel ezelőtti utcai harcokról ismert Majdan tér (Kijev főtere), másik végét a szovjet időkből megmaradt Besszarabszkij piaccsarnok határolja. Útközben az utcai árusok a második világháborús relikviákon át az élő madarakig bezárólag ezernyi kacatot próbáltak meg rám sózni, ám én rendületlenül ellenálltam. Inkább megnéztem a környék romos épületei közül látványosan kiemelkedő Chimerás házat, amely különös állati figuráival ragadja meg az ember tekintetét.

Kijev főutcája, a Krescsatik Forrás: Peso

A kijevi tél melankóliáját a város minden második sarkán fellelhető kávézók űzik el. A minőség egy-két helyen már-már vetekszik a kávézás európai fővárosának tartott, szintén ukrán Lviv kávézóival. A koffein megtette a hatását a koradélutáni órákban, újult energiával ereszkedtem le a világ legmélyebb (105,5 méter) metróállomásához, az Arszenalnajához, ahol

négy és fél percig tart, mire az ember leér a zakatoló mozgólépcsőn a szerelvényekhez.

A kijevi metróállomások – nagy csalódásomra – színpompájukban messze elmaradtak a híres moszkvai vagy szentpétervári metróállomásoktól, bár magukon hordozzák a sztálini barokk markáns nyomait. Az egyetlen kivétel a Teatralna metróállomás, amely turisztikai attrakciónak is beillik.

A Teatralna metróállomás turisztikai attrakciónak is beillik Forrás: Peso

A keleti fronton kialakult helyzettel magyaráztam, hogy kijevi tartózkodásom alatt végig erős nacionalista hangulat uralkodott a városban. Mindenfelé feltűntek a nemzeti hadsereg toborzó hirdetései, a tereken és az utcákon nemzeti hősök életét bemutató installációkra bukkantam, és a legtöbb turisztikai giccstermék is kék-sárga nemzeti színekben pompázott.

Az egyik utcai installáció a sok közül Forrás: Peso

A kora esti szürkületben, hogy felmelegedjek, ellátogattam a Nemzeti Természettudományi Múzeumhoz, amely a legtöbb posztszovjet tudományos múzeumhoz hasonlóan jóval érdekesebb kiállításokat rejt, mint nyugat-európai társai. Olyannyira, hogy számomra ez lett az utazás egyik legérdekesebb állomása.

A legnagyobb élményt a tökéletesen konzerválódott mamutborjú jelentette,

amelyet akár meg is érinthettem (őrök miatt nem kellett aggódni, mindegyikük a kávézással volt elfoglalva a bejáratnál elhelyezett kályha mellett).

Tökéletesen konzerválódott mamutborjú Forrás: Peso

A nap végén beálló kemény mínuszok elrettentettek attól, hogy meglátogassam a hírhedt 6. számú kórterem nevű szórakozóhelyet, ahol a bevállalósabb vendégek fején – egy második világháborús sisakon – tüzet gyújtanak a pultosok. Erre a kijevi attrakcióra várnom kell a következő utamig.

Hóban-fagyban strandolnak

A következő nap korán reggel útnak eredtem, hogy megcsodáljam a városi strandot a Dnyeper folyó egyik elágazásánál, amelyet a Hidropark nevű metróállomásnál kellett keresnem. Legnagyobb megrökönyödésemre a pljázson (strand)

több félmeztelen ember napozott a frissen lehullott hóban,

és úszott a minimum kétes állagúnak mondható Dnyeper jéghideg vizében.

Nagyon remélem, hogy nem igazak a kijevi legendák, melyek szerint a csernobili katasztrófa óta a mai napig mérhető a radioaktív sugárzás a folyó vizében. A helyi rozmárok mindenesetre látványosan fittyet hánytak ezekre a városi legendákra.

Fürdőzők a Dnyeper folyóban Forrás: Peso

A városi strand után egy helyi ismerősömmel a Holodomor emlékműhöz mentünk, amely az 1930-as évek több milliónyi áldozatának állít emléket, akik a sztálini kollektivizálás következtében haltak éhen. Talán kissé morbid, hogy éppen ezek után ettem életem legfinomabb borscsát (kelet-európai céklaleves) a már említett Cári falu étteremben. A leves és a tormás-mézes vodka kellően felmelegített ahhoz, hogy újra kimerészkedjünk az utcára. Az étterem mellett emelkedik a Kijev legtöbb pontjáról látható

62 méter magas, acélból készült Rodina Maty (Anyaország) emlékmű,

amely nyáron kilátóként is funkcionál. Most sajnos le kellett mondanunk a feltehetőleg impozáns panorámáról.

Kijev legtöbb pontjáról látható 62 méter magas, acélból készült Rodina Maty Forrás: Peso

Kijev egyik legszebb részét hagytam a végére. A történelmi Podil negyedben lejtős, macskaköves utcákon ereszkedtem le ismerősömmel a gyönyörű Szt. András templomig, amely felújítás miatt hosszú hónapok óta el van zárva a turisták elől. Az égszínkék templomtól nem messze működik a budai siklóhoz hasonlóan rövid szakaszon közlekedő kijevi sikló, amelyet még a kevés külföldi turista sem méltatott különösebb figyelemre.

Kijev tartalmas hétvégi programot kínált potom pénzért, annak ellenére, hogy a szocializmus düledező öröksége lépten-nyomon felbukkant a városban. Kérdés, hogy az Oroszország és Európa között ingadozó ország mennyire tudja felkelteni a külföldiek érdeklődését gazdag történelmi hagyatéka iránt.