Nincs messze a fővárostól ez a madárparadicsom

Nem csupán a madarak, már az ásóbékák is hallatták hangjukat

Alig ötvenpercnyire a zajos fővárostól és a zsúfolt hétköznapoktól igazi feltöltődés vár ránk a Dinnyési-fertőn. Fenyvesi László környezeti nevelővel jártuk be a területet, akitől végre azt is megtudtam, mi az a varsababa.

Ahogy a vasútállomástól a falu felé tartok, két nyári lúd húz el a fejem fölött nagy gágogások közepette, egy nyárfán tengelic énekel eksztázishoz közeli állapotban. A madárdalt csak a tóparton elsuhanó vonatok zaja töri meg néhány pillanatra. A falu központját lehetetlen eltéveszteni, csak toronyiránt kell haladni. Az ezerfős település közepén emelkedő, dombra épült kis templom mindenhonnan jól látszik.

A klasszicista stílusú Szent György-templom 1824-ben épült Forrás: Turista Magazin

A közelben találjuk a Várparkot, ahol 35 középkori vár miniatűr mását nézhetjük meg, melyek különlegessége, hogy eredeti anyagukból, kőből és fából készültek. Körbejárom a Templom tér melletti hagyományőrző központot. A jellegzetes, Makovecz-stílusban tervezett épületek egyikében rendezvényközpont működik, de van szálláshely és szabadtéri színpad is, amelyen épp egy kisfiú szeretne elmondani egy verset az anyukájának és a kishúgának, de az első sor sehogy sem akar eszébe jutni.

Hollywoodi rackadráma

Itt találkozunk Fenyvesi Lászlóval, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársával, akivel a falu széle felé vesszük az irányt. Innen indul ugyanis a Madárdal tanösvény egyik szakasza.

Dinnyésen tényleg csak egy lépés a természet,

a kertek végében már a madarak birodalma kezdődik. Ahogy elhagyjuk az utolsó házakat, keserves bégetésre leszünk figyelmesek. László rackanyája jelzi, hogy eljött a délutáni legelés ideje.

Rackák, várakozó állásponton Forrás: Turista Magazin

Ahogy kinyílik a kapu, boldog rackák tódulnak ki rajta. Egy kis bárány azonban valahogy elkeveredett, mert az udvar végéből kétségbeesetten béget vékonyka hangján. Ahogy az anyajuh meghallja, szélsebesen megfordul, és rohanni kezdenek egymás felé. Már csak a romantikus aláfestő zene hiányzik, annyira megható a jelenet.

A rackajuh anno az egyik leggyakoribb háziállat volt errefelé,

gyapjából ruhát, sőt nemezsátrat is készítettek. A rackák mellett a nemzeti park néhány szürkemarhája gondoskodik az élőhely fenntartásáról.

Vannak madarak, melyek kifejezetten keresik a szürkék társaságát Forrás: Turista Magazin

A rackák egy darabig követnek bennünket, majd elindulnak a másik irányba. Mellettünk a télen learatott nád már hatalmas kúpokba összerakva vár sorsára. A természetvédelmi területen is aratják a nádat, de bizonyos helyeket kihagynak, mert a madarak, például a kócsagok, a kanalasgémek és bizonyos énekesmadarak az avas nádban raknak fészket.

A Dinnyési-fertő nádasa a 19. század közepéig a Velencei-tó része volt,

akkor azonban megépült a Budapest–Fiume vasútvonal, amely hidrobiológiai értelemben elválasztotta egymástól a tó két részét.

Tájkép, nádaratás után Forrás: Turista Magazin

Hol kiáradt, hol kiszáradt

A Velencei-tó vízjárása századokkal ezelőtt meglehetősen szeszélyes volt, hol kiáradt, hol kiszáradt, 1866-ban például huszárok gyakorlatoztak a medrében. A sorozatos áradások miatt

többször felmerült a tó lecsapolásának terve.

1838-ban az ügy már a megyegyűlés elé is került, de a fehérvári káptalan, amelynek nádasai voltak a tónál, a kiszárítás ellen szavazott.

Polgárdy Géza így ír erről: „Gárdony közbirtokossága kardoskodott legerősebben a tó teljes lecsapolása mellett. 1860-ban a termetes, pocakos birtokosok – ravasz fondorlattal – a rossz levegőre, egészségtelen kigőzölgésekre hivatkoztak a keszeg termetű, cingár megyefőnök előtt. Az egészségtől duzzadó gárdonyiak láttán nevetve azt válaszolta, hogy maga is szívesen ideköltözne erre a kellemetlen levegőjű, egészségtelen helyre.”

Dinnyési látkép – karnyújtásnyira a természet Forrás: Turista Magazin

A nádas fölött folyamatos a madárforgalom, a nyári ludak párban repülnek a falu felé, a bíbicek itt vannak már egy ideje, a csilpcsalp füzikék azonban csak a napokban érkeztek vissza. Most megtudtam, hogy néz ki a varsababa, László ugyanis maga készített egyet úgy, hogy néhány szál nádra nagy csomót kötött. Ezt a babaformájú nádköteget régen arra használták, hogy megjelöljék a vízbe süllyesztett varsákat.

Készül a varsababa Forrás: Turista Magazin

Mint kiderült, ez nemcsak a halászoknak jó, hanem a madaraknak is, mert előszeretettel fészkeltek bele nádi énekesek, például barkóscinegék. László nem egyszer látott példát arra, hogy

a varsababa háromszintes társasházzá vált.

Az alsó szintre récék, szárcsák vagy vöcskök költöztek, a fej alatti védett sátorba nádi énekesek vették be magukat, a fejrészre pedig kócsagok vagy szürke gémek építettek fészket.

A Madárdal tanösvény Müller Istvánról elnevezett szakasza egy körút, amelynek nagyjából a közepén madárgyűrűző állomást és magaslest találunk. Az utóbbiból rálátni a fertő kócsagtelepére, ahol a nagy kócsagok mellett az Afrikából visszaérkezett kanalasgémek is fel-feltűnnek már.

A Madárdal tanösvény három részből áll:

1. Tóparti túra: a dinnyési Hagyományőrző Központtól az agárdi Gárdonyi Géza Emlékházig vezet.

2. Szikes túra: a Dinnyési-fertőtől az Elza-majori Pelikán-ház erdei iskoláig vezet.

3. Müller István túra: 3 kilométeres körút a Dinnyési-fertő melletti, hajdan mocsaras területen. Az első két túra ismereteit a kihelyezett információs táblákon olvashatjuk el. A Müller István túra érdekességeit a Cincér füzetek 10., Madárdal tanösvény című száma ismerteti.

Müller István a Dinnyési-fertő legendás természetvédelmi őre volt, aki 50 évig őrizte a terület természeti értékeit, és nagy szerepe volt abban, hogy 1958-tól védetté válhatott a Velencei-tavi Madárrezervátum. Müller István már kicsi gyermekként megismerte a fertőt, ugyanis pákászcsaládból származott,

a 30-as években az ő édesapja volt az utolsó pákász.

A pákászok annak idején a nagy kiterjedésű mocsarakban, nádasokban éltek, és a terület kincseit gyűjtötték, például halakat, tojásokat, tollakat, gyógynövényeket, vagy épp – innen ered a nevük – pákát, a gyékény termését, amelyet tűzgyújtáshoz használtak.

Nem csupán a madarak, már az ásóbékák is hallatták hangjukat Forrás: Turista Magazin

Mindent tudnak a vidékről

Fenyvesi László lassan három évtizede él és dolgozik a Dinnyési-fertőn. A különös hangulatú, havas teleket szereti a legjobban, és persze a tavaszt, amikor tobzódik a természet. A szikes legelők különösen közel állnak a szívéhez, mivel ott a jószágok mellett sokféle különleges élőlénnyel találkozhat. Például a tocsogók bájos madaraival, a gólyatöccsel, a gulipánnal vagy a cankóval.

Ez a tábla az itt előforduló ludakról mesél Forrás: Turista Magazin

A nemzeti parkok igazgatóságai által szervezett szakvezetéses túrák azért is jók, mert a terepen dolgozó természetvédelmi őröknél, környezeti nevelőknél jobban senki nem ismeri az adott tájat. Kevesen tudnak annyi érdekes történetet mesélni az ott élő állatokról és növényekről, mint ők. Lászlótól tudtam meg azt is, hogy

a rókák egy-egy táplálékra specializálódnak.

Az ő területén például vannak olyan egyedek, melyek kifejezetten a teknősfészkekre járnak rá.

A Dinnyési-fertő és őrzője, Fenyvesi László Forrás: Turista Magazin

Azt sem tudtam, hogy a batlák, ezek a hazánkban ritkának számító íbiszfélék különös kapcsolatot ápolnak a szürkemarhákkal. Mivel kedvenc eledelük, a pióca a marhák vérével táplálkozik, ezért a batlák tudják, ahol van marha, ott lesz pióca is. Furamód a nyári ludak is kedvelik a szürkék közelségét, mert azt remélik, hogy a nagy jószágok közelében nem támadja meg fiókáikat a róka.

Aki szeretné megismerni a Dinnyési-fertő varázslatos világát, önállóan is bejárhatja a Madárdal tanösvényt, de érdemes csatlakozni a rendszeresen induló vezetett túrákhoz, melyekről itt tájékozódhatnak bővebben.

Forrás: Turista Magazin

Forrás: TURISTA MAGAZIN