A paradicsom itt van a szomszédunkban

Vágólapra másolva!

A szűk, sziklás völgyekben nagy zajjal és rémisztő erővel vágtattak a hóolvadástól és a szokatlanul bőséges esőzéstől megáradt patakok. A leghíresebb szlovák nemzeti park ezúttal nem a legparadicsomibb arcát mutatta, de a Sólyom-völgy hatalmas vízesése lélegzetelállító látványt nyújtott.

Turista Magazin

Vágólapra másolva!

Szlovákia Szlovák Paradicsom Kysel-völgy utazás Hernád-áttörés Sólyom-völgy Sztracena Fátyol-vízesés Szepestamásfalva

Az elmúlt években felgyűlt „paradicsomi” tapasztalatok birtokában teljes magabiztossággal indultam neki a túrának, annak ellenére, hogy a Fehér-patak völgye (Biely potok, Tomášovská Belá) és a Sólyom-völgy (Sokolia dolina) szurdoka ismeretlen terep volt számomra. Végül nem is az útvonal újdonsága, hanem

a tavaszi, megáradt patakok állítottak kisebb-nagyobb kihívások elé.

Egy másik magyar csoporttól tudtuk meg, hogy a Suchá Belát le is kellett zárni egy életveszélyessé vált létra miatt. Bár nem tartom a Szlovák Paradicsomot veszélyes helynek, annyi bizonyos, hogy ezúttal nem volt nehéz összeszedni valamilyen végtagsérülést.

Nem a falu a lényeg

A legmagasabb vízesést rejtő Sólyom-völgy már régóta piszkálta a fantáziámat. A megközelítése azonban nem olyan egyszerű, mint a társaié, ugyanis nem a nemzeti park széléről, hanem a belsejéből indul, mivel egy hosszabb szurdok mellékvölgye. Ráadásul az összes többi szurdokkal ellentétben a nyugati végről érhető el könnyebben, ezért célszerű a már bejáratott podlesoki kemping helyett egy kevésbé vonzó, de közelebbi helyen, mondjuk Csingóban (Čingov) letáborozni.

Még valamire érdemes odafigyelni: ha a térképen a nemzeti park közepére bökünk, jó eséllyel a szurdok mindentől távoli zárlatát találjuk el. Ezért a nagy hátizsákos, vándorlós megoldást választottuk, és keresztülszeltük a Szlovák Paradicsomot északkelet–délnyugati irányban.

Mivel az utolsó pillanatban döntöttünk a szlovák célpont mellett, nem volt más megoldás, a tömegközlekedésre bíztuk magunkat. Ez végül kifejezetten jó választásnak bizonyult: 6:30-kor indultunk Budapestről, 11:15-kor pedig már Szepestamásfalva (Spišské Tomášovce) peronján álltunk, ami már-már az autós menetidővel vetekszik.

A falu első ránézésre nem tűnt vonzó üdülőfalunak.

Az azonban szembeötlő volt, hogy nagyon sok a frissen szigetelt, felújított ház. A faluszéli bódésort nemrég elbontották, a helyére szolid, földszintes szociális házsort húztak föl. De a turisták amúgy sem a település, hanem a faluszéli rétre kapaszkodó, zöld jelzésű turistaút miatt jönnek ide. A legelőről tiszta időben a Magas-Tátrától a Lőcsei-hegységen át az Iglóig (Spišská Nová Ves) terjed a panoráma.

Nem úsztuk meg szárazon

A faluszéltől fél óra alatt jutottunk el a Tamásfalvi-kilátó (Tomášovský výhľad) sziklateraszára. A fák közül kilépve hirtelen egy másik világ tárult elénk: előttünk a Fehér-patak mély szurdoka vágta ketté a fennsíkot, az erdő aljáról felhallatszott a Hernád-áttörés robaja.

Látványos megérkezés a kárpáti vadonba.

Sajnos a Tátra a felhők mögé bújt, és bár a panoráma így is kitűnő volt, a hegyoldalakat borító erdők és az alant rohanó patakok zúgása sürgette az indulást.

A vadon felé a Tamásfalvi-kilátóból Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

A Hernád-áttöréshez vezető csúszós ösvény egy hídban ért véget, és ezzel vette kezdetét a túra első szurdokszakasza a Fehér-patak völgyében. Itt nincsenek létrák, többnyire ösvényen kísértük a patakot. Nyáron alighanem a mederben is nyugodtan lehet sétálgatni, most azonban a megáradt patakból helyenként a sziklaoldalba rögzített fapallók is alig lógtak ki.

Ereszkedés a Hernádhoz és a Fehér-patak Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Dél felé fordultunk, majd elértük a nemrégiben via ferratává alakított Kysel-völgy bejáratát. Sokak szerint ez a nemzeti park legszebb szurdoka, és aki még nem látta, nem is járt a paradicsomban. Csak nyári szezonban és megfelelő védőfelszereléssel látogatható. Innentől kezdve sokáig a patak mellett haladtunk, a szűkebbé váló völgy többnyire csak a dorongpallókon volt járható.

Amikor már éppen kezdett kissé egyhangúvá válni a menetelés, egy kisebb sziklán leereszkedve elértük a Sólyom-völgy bejáratát.

Sűrű, akadályokkal teli, sötét völgyaljba léptünk.

Alacsonyabb vízállásnál alighanem tartható a térképen jelzett kétórás menetidő, de most helyenként egyhelyben toporgásra kényszerültünk a természetes akadályok miatt. Eleinte igyekeztük szárazon tartani magunkat, de idővel be kellett látnunk, hogy lehetetlent kívánunk.

Ez már a Sólyom-völgy Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Itt-ott kénytelenek voltunk belegázolni a patakba, de ennél is nagyobb bosszúságot okozott, hogy a fagerendák és a biztosítóberendezések iszonyatosan csúsztak. Elég volt egy rosszul sikerült mozdulat, és máris bekövetkezett a baj. Túratársam belecsúszott a patakba, és mivel az incidens után a vízben tocsogó ruhájával volt elfoglalva (alig 5-6 fokos volt a levegő), csak később vette észre, hogy az egyik térde megsérült. Keservesen, de eljutottunk aznapi célpontunkig. Ha el kellett volna botorkálni az első faluig, az legalább 2,5-3 órás menetelés lett volna fájós térddel, a már ismert mostoha körülmények között.

Szédítő magasságban

Átmenetileg javult a helyzet, amikor egy meredekebb kapaszkodón megérkeztünk a Sólyom-völgy első számú ékessége, a Fátyol-vízesés (Závojový vodopád) lábához.

A 2,5 kilométeres szurdokban összesen 350 méteres szintkülönbséget küzdöttünk le,

ebből hozzávetőleg 80 métert a vízesés oldalában létráztunk. Jóval előbb meghallottuk a vadul leszakadó víz dübörgését, mint ahogy megláttuk a víztömeget. A szűk sziklakatlant víztől nehéz levegő járja be, és a félkörben elkanyarodó patak zúgói a szédítő vízeséssel szinte fenyegető hangulatot árasztottak.

A völgy legnagyobb vízesése Forrás: Turista Magazin/Dömsödi Áron

Az impozáns sziklafalon két híd is átszeli az alábukó patakot, a közel 80 méteres létrarendszer pedig meredeken ível fölfelé. Az első, rozoga vaslétra nem a sziklafalra lapul, hanem ívben hajlik rá, hogy a tetején egy kis híd keresztezze a vízesést. A legfelső létra fokaiba már szédületes magasságban kapaszkodtunk. A tövénél, amely egyben az alá érkező létra teteje is, csak egy hajlott vastálca lógott ki félig a sziklafalból.

A létrarendszer mindent összevetve a szurdoktúra legbiztonságosabb szakasza volt.

A szurdok felső, lezáró szakasza is tartogatott nagyobb vízeséseket és hajmeresztő létrákat, az egyik például kellemes himbálózással lepett meg minket. A vízesések alatti üstökbe helyenként kénytelenek voltunk belelépni, így bőrig ázva érkeztünk meg a szurdok végéhez.

Olcsó és korrekt

Innen még kétórányi séta volt a Geravy turistaház. Az út elejét kissé levágva érintettük a Vel’ká Pol’ana (Nagypolány, Nagy-rét) tisztását, majd egy nem túl izgalmas ösvényen érkeztünk meg aznapi célunkhoz. A hangulatos turistaházról jó emlékeket őriztem, de elég baljósan indult az este. A miénken kívül az összes szobát egy fiatal társaság vette ki, a bömbölő zene és a jelentős mennyiségű alkohol nem éppen egy pihentető éjszaka ígéretét hordozta magában. A személyzet azonnal és segítőkészen reagált: amikor elpantomimeztem nekik aggodalmamat, felár nélkül megkaptuk az épület másik felében lévő „hotel” egyik szobáját.

Ennek folyosója sajátos építészeti megoldással a turistarészleg női vécéjéből nyílik egy fekete függöny mögött. A szoba annyiban különbözött a turistaosztály helyiségeitől, hogy leszakadt, ámde működő radiátor volt benne, valamint franciaágy. A nemzeti park déli részén

ez az egyetlen turistaház a fennsíkon.

Olcsó árai (12 euró, azaz 3800 Ft egy éjszaka fejenként), valamint korrekt konyhája miatt bátran ajánlom azoknak, akik szerényebb körülményekkel is beérik.

Másnap reggel a hóesés és az előző napi baleset miatt lemondtunk a Holló-szikla (Havrania skala) megmászásáról, de az irányt tartottuk. A sárga, majd zöld jelzésen a Malé Zajfy erdőrezervátum hangulatos, tisztásos völgyén botorkáltunk Sztracena (Stratená) felé.

A Szlovák Paradicsomban először láttam medve nyomát az út mentén.

Az Imrikfalvi-víztároló felső, kanyonszerű szakasza igazából jól berendezett terepasztal erdőszéli házikókkal és vasúti alagutakkal. Nagyjából fél óra alatt jutottunk el ebből az idillből Sztracenába, amely két okból is fontos helyszín. Egyrészt innen lehet eljutni Kassára vonattal, másrészt a faluközpontból indul a Tiesňavy szurdokvölgye.

Ez a szurdok kevésbé ismert, mint a többi. Délnyugat felé tart, zárlatától a Dobsinai-jégbarlang bejárata körülbelül félórás séta, de akár Imrikfalvát (Dedinky) is célba vehetjük. A völgybejáratnál elváltunk egymástól, és egyedül indultam neki a szurdoknak. Nem vártam sokat, talán ezért is lepett meg annyira a látvány.

A Tiesňavy semmiben sem marad el népszerűbb testvéreitől.

Sajnos azonban nem sokáig követhettem a vágtázó patakot. Nagyjából félúton rengeteg kidőlt, egymást dominóként elsodró fenyőfa hevert a mederben. Az akadály átjárhatatlannak bizonyult, úgyhogy kénytelen-kelletlen visszafordultam a falu felé.

A nehézségek ellenére most is bebizonyosodott, hogy a Szlovák Paradicsom tartalmas, egzotikus hétvégi program. Ha szárazabb időben megyünk, különösebb veszélyektől sem kell tartanunk, zavartalanul élvezhetjük a valóban paradicsomi környezetet.

Forrás: Turista Magazin