A szerencsi cukorgyár égbe nyúló kéményei már messziről látszanak. A város emblematikus épülete 2008 óta üresen áll, a kéményekből azonban egy hete újra száll a füst, legalábbis egy bizonyos szemszögből nézve. Ha egy lépéssel arrébb megyünk, az illúzió máris eltűnik.
A Debreceni Egyetem építészhallgatói megidézték a múltat, amely ma is elevenen él a szerencsiekben.
1889-es megnyitásakor Európa legnagyobb cukorgyára volt a szerencsi,
akkor 1300-an dolgoztak benne. A gyárat a két világháború nem tudta megtörni, a világgazdaság 90-es évekbeli átrendeződése és az olcsó brazil nádcukor azonban igen. A bezárás rosszul érintette a város lakóit, nemcsak azokat, akik ott dolgoztak, de azokat is, akik reggelente a műszakjelző kürtszó messzire szálló hangjára ébredtek.
Minderről Durbász Zoltán mérnök mesélt nekünk, aki utolsó dolgozóként hagyta el a gyárat, és még ma is könny szökik a szemébe, ha egykori munkahelyéről beszél. Az ipari műemlékek közé hamarosan talán újra visszatér az élet,
a tervek szerint ipari parkot nyitnak a területen.
A cukorgyártás emlékét az egykori dolgozók mellett múzeum is őrzi, amelyet hamarosan felújítanak.
Szerencs felett van egy domb, ahová gyakran járnak fel a helyi fiatalok. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói szokatlan kilátót építettek ide, melyből nem a közeli várost lehet látni, hanem a kis faépületet körbeölelő erdőt és az égboltot. Az erdei házikó stílusában illeszkedik a telepített fekete fenyveshez, és kicsit Skandináviát is megidézi.
A Hello Wood csapata második éve van jelen a régióban, hogy az oktatási programjukban részt vevő egyetemistákkal együtt bebizonyítsák,
az évszázados hagyományokkal bíró táj és a 21. századi kreativitás találkozásából remek dolgok születhetnek.
Itt ugyanis nem az történik, hogy idejönnek a nagyvárosi építészek, aztán kedvükre alkotnak ezt-azt, majd hazamennek.
Az egyhetes tábort hosszas előkészítő munka előzi meg. Nemcsak a Hello Wood csapata, az egyetemek képviselői és a helyi települések önkormányzatai, de a lakók is közösen ötletelnek arról, hol, milyen jellegű alkotások szülessenek, az installációkat pedig a hallgatók féléves szeminárium keretében tervezik meg.
A kiindulópontot minden esetben a helyi értékek és hagyományok jelentik, és az, hogy az elkészült alkotások harmóniában legyenek a környezetükkel. A cél az, hogy a Tokaji borvidék a boron kívül a táj sokszínűségét is bemutathassa az ideérkező nagyközönségnek. A Hello Wood nemzetközi díjat is nyert oktatási programja mindezeken túl azért is remek ötlet, mert összehozza a szakma fiatal képviselőit, és lehetőséget teremt számukra, hogy kipróbálhassák magukat a gyakorlatban.
A Zempléni-hegység déli peremén fekvő kis falu, Tarcal a tokaji borturizmus egyik legnépszerűbb célpontja. Vannak itt modern borászatok, évszázados pincerendszerek, elegáns kastélyszállók, kedves vendégházak, és persze csodálatos környezet. A falu közepén magasodó dombon pedig Európa legnagyobb Jézust ábrázoló gránitszobra áll.
A 2015-ben átadott Áldó Krisztus szobor 8,5 méter magas és közel 50 tonna,
tövéből egészen elképesztő panoráma tárul a szemünk elé. A szoborhoz parkosított sétány vezet fel, de aki nem szeretne 130 lépcsőfokot megmászni, az előzetes egyeztetés után elektromos kisbusszal is feljuthat.
A domb tetején nemcsak a látványban gyönyörködtünk, de a tarcali borokat is megkóstoltuk. Berecz Stéphanie a francia Loire-völgyében kezdett borászattal foglalkozni, de Magyarországon lett belőle ismert borász, miután szerelembe esett a férjével, majd Tokaj-Hegyaljával is. Borait ma már külföldön is szeretik, az Egyesült Államokban például két három Michelin-csillagos étteremben is szerepelnek az itallapon.
Tarcalnak álpincesora is van,
amely a kilencvenes években valódi pincesornak indult, de a beruházók menet közben rájöttek, hogy nem túl szerencsés olyan területen pincéket kialakítani, amelyet egyik oldalról temető, a másikról meg lejtő határol. A beruházás félbemaradt, és évtizedekig nem is történt vele semmi. Aztán feltűntek a Szent István Egyetem építészhallgatói, és létrehozták a Tarczali Platzot, egy olyan kilátópontot az Alföld és a Tokaji-hegy találkozásánál, ahol nemcsak a panorámában lehet gyönyörködni, hanem világmegváltó beszélgetéseket is lehet folytatni.
Ahogy beértünk Bodrogkeresztúrra, rögtön megláttam az első gólyafészket, aztán még egyet és még egyet, és még vagy tízet, csak a főutcán. Mindegyikben három-négy kirepülés előtt álló fióka várta az ebédet, de a falu felett is szép számmal köröztek a madarak.
Az 1100 fős kis településen tavaly 24 pár fehér gólya fészkelt, és 45 fióka repült ki.
A Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet részét képező Bodrog-parti falu környéke valódi paradicsom a természetkedvelők számára, mikor ott jártunk, épp angol madarászok indultak madárlesre.
A falunak saját gólyája is volt, Fülöp, aki Spanyolországban, az Ebro folyó völgyében látta meg a napvilágot, s véletlenül keveredhetett ide, ugyanis neki, mint minden „rendes” nyugat-európai gólyának, a Gibraltári-szoros felé kellett volna Afrikát elérnie. Fülöpnek aztán annyira megtetszett a Bodrog környéke, hogy ha már idevetődött, itt is maradt, és 12 éven át nemcsak a költési időszakot, de az egész évet itt töltötte.
Az eltelt 12 évben 37 fiókát nevelt, és nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a falu életének részévé vált. Még egy futóversenyt is elneveztek róla. Fülöp még sok-sok évig élhetett volna Bodrogkeresztúron, de
idén június 21-én egy középfeszültségű vezetéknek ütközve halálos áramütést szenvedett.
A Pécsi Tudományegyetem hallgatóinak installációja mementóként is szolgál. A Bodrog partjára épített kilátópont ég felé törő, piros gólyacsőrt idéző csúcsa most már mindig a falu gólyájára emlékezteti az erre járókat.
Az egynapos kirándulás sajnos rövid volt ahhoz, hogy minden alkotást megnézzünk. Nem láttuk Rátka szuperkakasát, a megyei II-es Tarcal FC szurkolóinak fedett lelátóját vagy Bodrogkisfalud tavacskájának uszadékfaalapra épített pihenő- és tűzrakóhelyét. Láttuk viszont Golop újjávarázsolt vasútállomását.
A képzőművészeti egyetem hallgatóit a Volt egyszer egy vadnyugat inspirálta,
a leharcolt golopi állomásról rögtön a film klasszikus képsorai jutottak eszükbe.
Az egyetemisták nemcsak rendbe tették a területet és készítettek egy „Élj a MÁV-nak!” fantázianevű, hordólerakatot idéző installációt, de meglepetésként az állomás pottyantós vécéit is felújították, sőt a helyiektől kapott tárgyakkal otthonossá is varázsolták.
Tokaj-Hegyalja nemcsak a méltán híres borairól szól. Érdekes látnivalók sokasága várja a környékre látogatókat, melyek között ma már tíz új fainstalláció is hirdeti a Tokaj-hegyaljai borvidék izgalmas sokszínűségét.
Forrás: Turista Magazin