A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Bezárják a Disney World egyik legnépszerűbb attrakcióját

Vágólapra másolva!
Rengeteg Disney World-rajongó felháborodott. amikor megtudták az orlandói vidámpark legújabb bejelentését, miszerint bezárják az egyik legkedveltebb attrakciót, hogy egy teljesen más tematikájú részt építsenek a helyére.
Vágólapra másolva!

Nemrégiben, Disney Experiences elnöke, Josh D'Amaro mutattabe, hogy a vidámparkban számos újdonsággal készülnek a látogatóknak. Ilyen például a az Encanto témájú túra, az Indiana Jones attrakció és a Zootropolis show. 

Emellett azt is elárulta, hogy a tervek között szerepel a park bővítése is. Az új területek pedig a Disney Pixar mesefilm, a Monsters Inc. alapján fog elkészülni, a másik a kedvelt Verdákon alapul, a harmadik pedig a Disney gonosz főhőseinek szól. 

A hírt azonban vegyes reakciók fogadták a vidámpark régi rajongóinak részéről. Míg sokan izgatottan várják a közelgő újdonságokat, voltak, akik felháborodtak és csalódottak voltak, mikor meg tudták, hogy a bővítések és az átalakítások miatt el kell búcsúzniuk a park egyik ikonikus részétől. 

Ugyanis a cég közölte, hogy az Amerika folyót és a Tom Sawyer-szigetet, a Magic Kingdom egy részét Villám McQueen témájú területté alakítják át. Ráadásul ez azt is jelenti, hogy a Liberty Square Riverboat végleg bezár. 

Ez igazán nagy csalódás számomra. A Magic Kingdom volt a kedvenc helyem a parkban, mert egészen késő estig nyitva volt. Sőt, mivel ez a park egyik kevésbé látogatott helye, ezért sosem volt ott tömeg. 

- írja az egyik látogató az X-en.

Sok látogatót el fog veszíteni a park, sokkal többet, mint gondolnák. Ez egy vészharang mindenkinek, aki szereti a Walt Disney Worldöt.

- figyelmezteti a vidámparkot egy másik látogató. 

disneyworld
Fotó: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Julio Aguilar

Voltak azonban olyanok is, akik örültek az újdonságoknak. Noha, ők kevesebben vannak, mégis az X-en lehet találni olyan kommenteket, akik szerint a park Tom Sawyer-szigete, a Magic Kingdom már régi attrakció ahhoz, hogy legyen helye Disney Worldben. 

Mint modern Disney-rajongó nem érdekel a Tom Sawyer Island, és rendben van, hogy megszűnik

- árulta el az egyik felhasználó. 

A parkban mindezek mellett, a  Dinosaur in Animal Kingdom is változásokon fog átesni, Indiana Jones attrakcióvá alakul át. A DinoLandet pedig egy trópusi Amerika területté alakítják, ami az Encantónak fog otthont adni. - írja a DailyMail.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!