Az egész társaság kókadtan várta a Blikket, már alig bírták nyitva tartani a szemüket. Ágica és Katka kivonultak még egy cigire és arról beszélgettek, hogy Leo és Tommyboy vajon mikor térnek vissza Amszterdamból. Kedden vagy szerdán? Inkább a szerdára tippeltek.
Ágica elmesélte a ceglédi lánynak, hogy bizony nagyon hiányzik neki a benzinkutas. Ekkor még nem sejthette, hogy pár percen belül kedvese karjába vetheti magát. Katka azonban résen volt: "Figyelj csak ajtócsapódást hallottam". Egy szempillantás nem telt bele, és a bejáratnál megjelent a két utazó.
A lányok iszonyatos sikítozás közepette rohantak eléjük, röpködtek az "Ezt nem hiszem el" és az "Atyaúristen" kezdetű mondatok, de alig lehetett valamit érteni, úgy simultak egymáshoz a testek és persze a mikroportok. A nagy zsivajra a többiek is előmásztak, és őszintén örültek a hazatérőknek, akik nem láttak a fáradtságtól és az izgalomtól.
A nappaliban egymás szavába vágva kezdték mesélni élményeiket, a hallgatók pedig ugyanilyen stílusban tettek fel újabb és újabb kérdéseiket. Tommyboy és Leo kipirulva beszéltek kalandos útjukról.
Hogy bekötött szemmel vitték őket a reptérre, csak ott tudták meg, hogy hova mennek. A különböző küldetésekről, amikről mindig úgy értesültek, hogy számukra ismeretlen emberek vitték nekik a leveleket. Hol a szobapincér, hol a könyvesboltból az árus. Hogy a hollandiai város sétáló utcáján találkoztak magyarokkal, akik kiabáltak utánuk, majd autogramot kértek. Egyszóval hogy fantasztikusan érezték magukat.
Indiánt és Frenkit természetesen az érdekelte, hogy láttak-e jó nőket. Ja, és persze, hogy voltak-e a vöröslámpás negyedben. Amikor egyértelmű nemleges választ kaptak, a két keményfiú kiakadt. Hát ilyet!