A Villa szelleme

Marcsi és Anett kint dohányoznak a teraszon és megpróbálnak beszélgetni. Ez eleinte nehezen megy. Mivel a bolondos ápolónő gyakran hajlamos az infantilizmusra, a csevej közepén váratlanul gügyögni kezd, gagyogó gyermekhangra vált, a mi hátunkon meg feláll a szőr, eszünkbe jut az önmagát ötéves királylánynak képzelő "Jituska" a VV2-ből.

Marcsi - (kesereg) Nem bírom ki, hogy ne bújjak oda hozzá.
Anett - (roppant bölcsen) Feleslegesen idegeskedsz, nem tesz jót.
Marcsi - Én kislány voltam, olyat játszottunk. Ő nem a Milo, hanem más volt. Mondtam neki, hogy én nem akarok többet, csak hogy szeressen. (gügyögve) Nekem fáj a szívem, de a fiúnak is fáj a szíve. Nem meri kimutatni az érzéseit.
Anett - De belátta legalább!
Marcsi - Akkor most megbeszéltük, hogy lazítunk.
Anett - De az is jobb, mint a semmi. (nagy bölcsen) Úgyis kibékültök, mindig kibékültetek eddig!

A mély témáknak, komoly eszmecserének váratlanul vége, eztán rucikról, cuki kis nadrágokról csacsognak a lányok. Később Marcsi egy szál melltartóban nekiáll vasalni, de ez sokkal szebb kép, mint ami a hálóban látható: ott az anyáskodó Ágica nagyon precízen, végtelen türelemmel szedegeti ki a lustán hempergő Leo hosszúra nőtt orr- és fülszőreit.