Újabb vizsgálatok

Vágólapra másolva!
Milónak megnőtt a mellbősége és a bajusza, a lányok pedig leadtak néhány dekát. Leo újra orvosi vizsgálatot tartott, de a láng még ég tovább.
Vágólapra másolva!

Leo nagy szakértelemmel végezte el újra az orvosi vizsgálatot. A doktor úr a szinkronúszó Milónak a bajuszhosszát és a lábkörmét is lemérte, mondván ezek nagyon fontos szempontok a sportágban.

Forrás: RTLKLUB

Csaba vizsgálata közben kiderült, az ugyancsak szinkronúszásban jeleskedő sportoló felszedett egy-két dekát, de a nyakmérete és a térdkalácsának formája rendben van. A fülére vonatkozóan az orvos kifejtette, a nagy fülek igazságtalan előnyhöz juttatják Csabát a vízben.

Forrás: RTLKLUB

A talajtornász Marcsinak a hónaljszőrzetével volt probléma, mivel néhány milliméterrel meghaladta az előírásokban rögzítetteket. A tüdőtágulása pedig olyan kiemelkedő, hogy az orvos szerint inkább búvárkodnia kellene.

Forrás: RTLKLUB

A doktor úr Anettnek azt tanácsolta, szedjen fel néhány kilót, ellenkező esetben súlycsoportot kell váltania. Katka is leadott egy-két dekát, tehát már csak kicsivel több, mint kilenc kilótól kell megszabadulnia. A sakkozó Leót Katka vizsgálta meg, és mindent rendben talált.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!