Vásáry Tamás

Liszt Ferenc - a médium és a média

IV. 3. Faust meghasonlása

És ekkor, a baljós csend feszültségében ismét megjelenik a mű elején hallott két pont és a sors-skálák, a második kissé eltorzítva - ily módon készítve elő Mefisztót, aki gúnyvigyorral táncolja körül az alvó szerelmeseket. Ezért is halk, de mégis démonikus itt a zene. Most Faust alakját ölti magára Mefisztó, úgy, hogy a dallam Fausté, a karakter és a tempó Mefisztóé. Így is mondhatnánk: Faust gúnyájában gúnyolja Faustot. Mellette végig ott van a sajátja témája is. Erről a részről mondja Bartók akadémiai székfoglaló beszédében, "a minden külső hatásról lemondó sötét coda... - a legnagyobbat a legvégére hagyva - a pokolian sziporkázó fugato... a legnagyszerűbb muzsikához tartozik". Ennek az ördögi fugatónak a vége felé már külön válik, majd szembesül egymással Faust és Mefisztó. Ekkor Faust Mefisztó hatására meghasonlik önmagával: saját negatívjával kerül szembe, olymódon, hogy amíg a jobb kéz az eredeti dallam irányában mozog, a balban minden irány ennek az ellenkezője. Formailag itt már az ABA szonátaformának megfelelő, visszatérő A rész variánsában vagyunk, ami a két pont újramegjelenésével indult. A visszatérő Margit-rész utáni átvezetőben a Faust-motívum mindkét kézben egyszerre két variációban ábrándozik, cirógat, és ahogy a magas régiókból egyre lejjebb száll, úgy kezd Mefisztóvá torzulni, ami egy későbbi kor rémfilmjeinek egyik kedvenc ötlete lesz. Halljuk még a Mefisztó-Margit közös téma dallamvonalának a Margiténál gyorsabb, Mefisztóénál lassabb tempó-középarányosát, a zene egyre hevesebben háborog, viharzik.