Alkonyzóna: Az utca poétái

Az Alkonyzóna című antológia három hajléktalan szerzője (Marczelli Gábor, Káliz Endre és Sárközi László) többek között arról számolt be, hogy diplomával is könnyű az utcára kerülni, de legalább a lányok buknak a villoni vénával rendelkező hajléktalanokra. A három író derűsnek látja a jövőt, bár abban mindhárman egyetértenek, hogy ha egyszer valaki hajléktalanná lesz, akkor nagyon nehéz visszakapaszkodni.

Hogyan letettek hajléktalanok? Előtte amúgy volt állásotok és tanultatok is? (Elber-)

Gábor: Igen, tanítóképző főiskolára jártam.

Endre: ELTE bölcsészkar, illetve nemzetközi kapcsolatok moszkvai állami egyeteme.

László: Pécsi Tudományegyetem főiskolai kara - művelődésszervezés.

Nektek is két-három diplomátok van? (Amoebaassassin)

Alkonyzóna szerzői: Nekem csak egyetlenegy darab (Gábor), nekem is csak egy, de még kell egy nyelvvizsga, amit most teszek le (László), én egy szóval nem mondtam, hogy két-három diplomám van, tanultam néhány felsőoktatási intézményben (Endre).

Marczelli Gábor

Ilyen képzettséggel hogyan kerültetek az utcára? (balkey1966)

Gábor: Nagyon egyszerű, kell hozzá egy jó nagy adag naivitás.

László: Van, aki annak születik, születésemtől kezdve nevelőotthonos voltam, onnan kikerülve hiába mentem kollégiumba, utána már csak az utca várt.

Rendes állást nem is kerestek? Mert azt azért nem hiszem, hogy ha nagyon akarnátok, nem tudnátok elhelyezkedni diplomákkal! (Daemien)

Gábor: Nekem van rendes állásom, amellett én még hajléktalan vagyok. Amíg nincs saját otthonom, vannak intézmények, ahol lehet lakni kevés ellenszolgáltatásért.

Endre: Harmincegy éve szellemi szabadfoglalkozású vagyok, idegen nyelveket tanítok, régebben fordítottam, lektoráltam, jelenleg az idegenvezetés gondolatával kacérkodom.

László: Természetesen, de annyiszor tapasztaltam már hogy milyen kívülről a munkahelyek kapuja, és manapság nem divat, vagy avíttá vált kiírni a kapuk fölé hogy a cigánynak a munkahely betelt, viszont ez a felírás megvan az embereknek a gondolataiban és onnan semmilyen rendelettel nem lehet kiirtani.

Milyen érzés hajléktalannak lenni? (soma111)

Gábor: Fantasztikus, kívánom, hogy egy kicsit tapasztalja meg mindenki és tudja meg, milyen ez - ez nem rosszkívánság, egyszerűen csak megtapasztalhatná néhány ember, hogy könnyen ellébecolunk.

László: Ezt elég nehéz leírni. A műveim erről is szólnak, önmagukért beszélnek - nem egy olyan folyamat, amit pár szóban fel lehet dolgozni. Az ember megéli ezeket a dolgokat, és ha el akarja felejteni, akkor rögzíti őket egy papíron, hogy aztán többet rá se nézzen. De még így sincs menekvés, mert ez olyan, mint egy nagy kabát, amit nem lehet levetni.

Mitől olyan nagyon nehéz visszakapaszkodni? A politika tehet róla vagy a kedvtelenség vagy esetleg valamiféle mártíromság? Vagy egyszerűen az, hogy nem jó dolgozni? (coll)

Endre: Nem, az árak és a bérek aránya tehet róla, ez nem valamiféle gonoszság, hanem 10 millió forintos lakást nem lehet venni utcaseprésből. Értelmes munkát végezni öröm, főleg ha meg is fizetik.

László: Ki az a bolond, aki azt hiszi, hogy akár százezer forintos fizetésből is fenn tud tartani egy lakást és el tud tartani egy családot?

Gábor: Én küzdök és dolgozom, megpróbálok kitörni innen.

Milyen segélyeket kaphatnak a hajléktalanok? Ezek a segélyek gördülékenyen igénybe vehetők, vagy ez is egy bürokratikus útvesztő? (coll)

Gábor: Én még nem is igényeltem, mert annyira körülményes az egész.

Endre: Én nem kapok segélyt, se nyugdíjat, de nem a két kezem munkájából élek: angolt tanítgatok, néha írogatok.

László: Nekem vannak tapasztalataim ebben az ügyben, amíg el nem kezdtem a főiskolát, addig munkanélküli voltam, tehát kaptam segélyt is. Hogy ez mekkora összeg, azt hagyjuk - sok mindenre nem elég.