Gondolom, íróként/költőként fehér hollónak számítotok a pesti hajléktalanközösségben. Nem nehéz egy ilyen közegben megmaradni gondolkodó embernek? (balkey1966)
Endre: Inkább hülyének nézik az embert, hogy egyáltalán tollat vesz a kezébe, engem speciel elég sokáig csúfoltak az írás miatt, de amikor lobogtattam nekik a honoráriumot, akkor megjuhászodtak.
László: Az írás önmagáért szép, és ebbéli hitemben semmiféle lenézettség nem tudott eltántorítani - azok, akik írnak, azokat krónikusan bolondnak nézik, ennek hagyománya van ebben az országban.
Gábor: Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban (Csokonai).
Nyilvánvalóan minden ember máshogy közelít a kérdéshez, de általánosságban hogyan viszonyulnak hozzátok az emberek a mindennapokban? (balkey1966)
Gábor: Rólam nem szokták tudni, hogy írok, nem látszik, megteszek mindent, hogy ne látszódjon.
Endre: A nőknek sokkal jobban imponál egy írogató, verset költő hajléktalan, mintha csak kukázna.
László: Ha a szaktekintélyek elismerik is az írásaimat, sok mindent még ők is félremagyaráznak, vagy egyszerűen meg sem értenek tőlem. Hogy Arany János szavaival éljek: "akarta mondani a fene".
Van a hajléktalan költői életnek romantikája? Mint például Villonnál? Könnyebb elviselni a mindennapokat? (balkey1966)
Alkonyzóna szerzői: Igen, ez pontosan így van.
Endre: Megemlékeznék még a Carmina Burana szerzőiről, akik szintén értelmiségi csöves csavargók voltak, mint mi.
László: Petőfi Sándor annak idején az országot járta egy színitársulattal, és abból tartották fenn magukat, amit kerestek De lássuk be, hogy gyakorlatilag hajléktalanok voltak, és ha megnézzük, sok más régi-régi költőt (nem csak magyar költőket, hanem kínai, japán, perzsa stb.), találunk, akik gyakorlatilag az utcán éltek vagy a kocsmában pergették le az életüket. A japánok egyik legismertebb költője, Baso Macuo vándorló szerzetes volt - előtte meg szamuráj. A tanítványai építettek neki egy kunyhót, de ő inkább vándorolt Japánban, és az általa kidolgozott versműfajt, a haikut terjesztette, tanította. A halál is, amiképpen megírta az egyik versében, az úton érte egy ködös novemberi éjszakán, és ezt előre látta, mert tudta, hogy ez az ő élete. Az ember több annál, mint aminek látszik, és ez mindenkire igaz.
Endre: Egy konyhaszekrényre való versem és novellám van, a nagyregényemet még csak most írom egyébként cseh-magyar tematikában.
László: Egy saját kötetet tervezek kiadni, a pénzt pályázat útján szándékozom elnyerni.
Engem érdekelne, hogy az utcán mivel töltötték el leggyakrabban az idejüket? (_sCr3w_)
Endre: Ülök egy padon, írok, olvasok, szanszkrit mantrákat mormolok, ismételem a lett főnévragozást, és szemezgetek a csajokkal.
László: Nem feltétlenül töltöm minden napomat és órámat az utcán, ez egy sztereotípia.
Szoktatok könyvtárba járni? Hol művelitek magatokat? (balkey1966)
Endre: Napi tíz órát töltök könyvtárban, ebből tizenkettőt internetezek.
Gábor: Sokat kell olvasni, művelődni színházban is lehet, ott meg én játszom.
Milyen jövőképet képzeltek? (coll)
Gábor: Iskolába iratkoztam be, szeptembertől egy szinkronszínészi iskolát fogok elkezdeni
Endre: Nősülés vagy skandináv csavargás.
László: Nem szándékozom megnősülni az elkövetkező hatvan-hetven évben, mert a jóslat szerint kilencvenhét éves koromig fogok élni.
Az emberek nyilvánvalóan tartanak ettől a szitutól (hajléktalan). Nem is tudják hova tenni. Önök hogyan kezelték annak idején? És önök miben látják a kiutat? (zsolt71)
Alkonyzóna szerzői: Ez is egyfajta kiút, hogy megpróbálsz művelődni, kilépni ebből a körből, ahelyett, hogy sajnálod magad, hogy hú de rossz - bár ez nagyon sablonos, ettől még lehet, hogy igaz. Kiút mindig van, csak meg kell keresni/találni. Ez a nehezebb, és minél jobban keresed, annál távolabb van tőled, és egyre jobban ködbe vész.
Alkonyzóna szerzői: Köszönjük a kérdéseket, a figyelmet, kívánjuk, hogy ezt a kötetet forgassák is, könyvesboltban, könyvtárban keressék, észrevételeket a kiadó e-mail címére várjuk: fekete.mate@axelero.hu.