Most pedig áttérnék néhány olyan eszközre, amelyekről magam sem gondoltam volna, hogy megjelenhetnek internetes felületként (14-15. ábra). Ilyenek a hűtőgépek, a képkeretek vagy azok a telefonok, amelyek a Voice Over internetprotokoll szerint működnek. Egy fiatalember a kaliforniai San Diegóban szörfdeszkájába építette be laptopját, hogy szörfölés közben, ahogy a következő nagy hullámra vár, az interneten is tudjon szörfölgetni. Ellátta Wi-Fi rádiókapcsolattal is, és ma már termékként árulja.
Úgy hiszem, már most is több milliárd eszköz jelenik meg az interneten: több, mint ahány ember van a hálózaton. Hiszen mindannyian tucatnyi eszközzel rendelkezünk otthon, az irodában, a gépkocsiban, vagy esetleg a testünkre erősítve. Hat és félmilliárd emberrel és fejenként mondjuk húsz-harminc eszközzel számolva már elég nagy szám jön ki, úgyhogy az IP 6-os verzióját csakugyan érdemes kifejleszteni. Nagyon sok online eszköz működik már ma is: a szállodai szobámban ott van a webtelevízió kis billentyűkkel, az infra távirányító az interfészekkel stb. De elgondolkodtam azon is, hogy milyen lesz, amikor majd a fridzsider is rácsatlakozik a hálózatra. Ilyen termékeket is lehet persze már kapni: olyan hűtőgépet például, melynek ajtaján folyadékkristályos érintőképernyős kijelző van, s így nem mágnessel kell rögzítenünk a családtagjainknak szóló kis cédulákat. Érdemes elgondolkodni azon is, hogy mi történne, ha a fridzsider tudná, hogy pontosan mi is van benne: mikrochipeket tennénk az élelmiszerek dobozaira, és a hűtőgép felismerné, hogy mit raktunk bele. Míg dolgozunk, a hűtőgép az interneten barangolva olyan ételek receptjét keresné meg, melyek a benne tárolt alkotóelemekből készülnek. De lehetnek más forgatókönyvek is: például nyaralunk valahol, és a telefonunkra érkezik egy sms: a hűtőgépünk küldte azzal, hogy "nem tudom, hogy mennyi tej van bennem, de három héttel ezelőtt került be a hűtőbe és most már a saját lábán jár". A japánok kitalálták az internetes fürdőszobai mérleget, amely azonnal felismeri, hogy melyik családtag lépett rá, és az információt rögtön el is küldi az orvosnak, akinél kartonunkon azonnal megjelenik. De ha a fridzsider is ugyanarra a hálózatra csatlakozik, képzeljük csak el micsoda lehetőségek tárulnak fel: hazatérve túlsúlyos családtagunk diétás recepteket talál a hűtőn, de az is lehet, hogy a program nem engedi, hogy kinyissa a fridzsider ajtaját.