Azt követően, hogy minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher távozott a száguldó cirkuszból, a német sajtó azonnal megkezdte a találgatást, ki lehet a hétszeres világbajnok utódja a Forma-1-ben. A szakírók egyöntetű véleménye szerint az idei F3 Euroszéria második helyezettje, Sebastian Vettel a legesélyesebb arra, hogy Michael nyomdokaiba lépjen.
Mindezek ellenére a mindössze tizenkilenc esztendős versenyző úgy gondolja, túlértékelik tehetségét. A német pilóta egyébként a jövő évben a BMW Sauber harmadik számú versenyzőjeként komoly feladatot kap majd a pénteki, immáron egyenként kilencven perces tréningeken.
"Most, hogy már a Forma-1-ben szerepelek, és emellett német is vagyok, mindenki párhuzamot von köztem és Michael Schumacher között" - mondta a tizenéves sofőr a BMW Sauber hivatalos honlapján. "Azonban az összehasonlításnak semmi alapja nincsen, ezt a sajtó találja ki. Éppen ezért ez nem is jelent számomra extra nyomást. Nem a külvilágnak, hanem magamnak akarok bizonyítani, mert minden versenyt meg akarok nyerni."