Bohár Dániel: A balosok nem tudnak szurkolni a magyar sikernek

kálmán olga, molnár csaba, demokratikus koalíció, árnyékkormány, kormányinfó
Vágólapra másolva!
Ebben nincs semmiféle túlzás. Szó szerint arról van szó, hogy baloldali politikusok képtelen kiejteni a szájukon, hogy hajrá magyarok!
Vágólapra másolva!

Ellátogattam az árnyékkormány árnyékkormányinfójára, amit az árnyékkormány árnyékszóvivője és az árnyékkormány árnyék-kancelláriaminisztere tartott. Ahogy minden alkalommal úgy most is elmondták, hogy milyen döntéseket hoztak, ezt természetesen úgy, mintha ennek bármi érdemi jelentősége lenne.

A Kálmán-Molnár Show után elérkezett a kérdések ideje. Az aktuálpolitikai témákat követően gondoltam felteszem, a nagy kérdést, hogy Dobrev Klára kinek fog szurkolni a Bulgária-Magyarország meccsen. A felvetés azért izgalmas, mert Dobrev édesapja bolgár származású.

Őszintén arra számítottam, hogy a kérdésemre Molnár Csaba vagy Kálmán Olga rávágja, hogy természetesen a magyar válogatottnak és kikérik maguknak a feltételezést, de nem ez történt.

A hazánkban működő baloldali politikusok annyira utálják Magyarországot, hogy képtelen azt mondani, hogy a magyar sikernek drukkolnak.

Molnár Csaba és Kálmán Olga arra hivatkozott, hogy "magánügy" ki-kinek szurkol egy válogatott meccsen.

Magánügy!

Ezt a megközelítést még nem hallottam. Azt gondolom, hogy aki elvileg magyarként nem tud a magyar csapatnak szurkolni az nem magyar ember.

És ez nemcsak a sportról szól, a labdarúgás sokkal több, mint egy sport. A foci identitás. Ha jól szerepel a válogatott, akkor jobb az ország kedve. Valószínűleg pont ez zavarja ezeket.

Hontalanok.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!