Így játszmázunk a kapcsolatainkban

A "játszma" fogalma az elmúlt években kissé elhasznált jelleget kezdett felvenni, a köznyelvben való használata során a "játszmázás" szinte egybeolvad egy alkalmazott, direkt romboló célű, szinte már gonoszkodó magatartással - pedig valójában nem erről van szó.

Eric Berne kanadai származású pszichiáter munkásságához tartozik a tranzakcióanalízis elméletének kifejlesztése, amely alapja az énállapot-modell. A tranzakcióanalízis az intrapszichés és interperszonális kommunikációt helyezi fókuszba, miközben a tranzakciókat elemzi. A tranzakcióanalízis elméletéhez tartozik többek között a játszmák fogalma is: ezek társas érintkezések sorozatai, amelyek ismétlődnek, rejtett kommunikációs mintázatok, amelyekben a résztvevők nem nyíltan fejezik ki valódi érzéseiket és szükségleteiket, hanem különféle pszichológiai manőverekkel próbálnak kielégítést nyerni.

A játszmákra jellemző, hogy van kezdetük, közepük és végük és ezeket mindig ugyanazok a forgatókönyvek, szerepek és kimenetelek jellemezik. A játszmák célja, hogy bizonyos pszichológiai szükségleteket elégítsenek ki, leggyakrabban az elismerés, a hatalom vagy a kontroll ezek a szükségletek.

A játszmázás általában tudattalan szinten zajlik, a valódi érzelmi szükségletek feltérképezése és azok egyenes, asszertív kommunikációja ugyanis komoly önismereti munkát igényel, amely sokaknál hiányos vagy egész egyszerűen egy helyzet vagy emberi kapcsolat olyan automatizmusokat indít be az egyénben, amely aztán egy játszmához vezet – ezeket aztán az egyén azért is alkalmazza, hogy elkerülje a sebezhetőséget. A játszmák lehetőséget adnak arra, hogy az egyének közvetett módon elégítsék ki érzelmi igényeiket anélkül, hogy azokra tudatosan, közvetlenül nekik maguknak is rá kelljen nézniük, ezzel szembesülve azzal, hogy ez a hiányérzet honnan fakadhat, milyen életkorban, milyen kapcsolatban kellett volna megkapniuk és mikor vagy ki által nem teljesült ez be.

Mivel a játszmák forgatókönyv-szerűen zajlanak, előbb-utóbb az adott kapcsolatokon belül feltérképezhetőek. Tipikus játszmák szoktak lenni, főleg párkapcsolaton belül. Ilyen lehet például a „Ha te nem lennél...” – játszma is: 

Ebben a játszmában az egyik fél a saját sérelmeiért, veszteségélményéért vagy kudarcáért a másikat hibáztatja – „Ha te nem lennél, már előrébb tartanék.” Vagy, ha a másik nem „olyan” lenne, hanem másmilyen, akkor az adott sérelem nem történne meg, könnyebb, jobb lenne az életük. Ebben a játszmában a cél az egyén felelősségének a hárítása és egy hierarchikus kapcsolat kialakítása.

A játszmák hosszú távon káros hatással lehetnek a kapcsolatokra. A játszmák megértése és felismerése fontos része az önismereti folyamatban, segíthet feltárni a korai kapcsolatok sérelmeit, az általuk okozott hiányokat, sebeket, ez pedig lehetőséget ad a tudatosabb és őszintébb kommunikációra és a valódi közelség, mély intimitás kiépítésére a kapcsolatokban.