A tanulmányban az utóbbi két év 14 képzési területet érintő hallgatói véleményfelméréseinek eredményeit összesítették. A műszaki, informatikai és természettudományos területen tanuló egyetemisták közül 48-54 százaléka nyilatkozott úgy, hogy számára nem volt különösebben nehéz a bekerülés. A többi képzési terület esetében ugyanezt csak a hallgatók 31 százaléka mondta. A három tudományterület közül az informatikai képzésekre lehetett legkönnyebben, a műszaki szakokra pedig a legnehezebben bejutni.
A biológusok szerint az iskola többet segíthetne
Kiváló értékelést kaptak ezen szakok abból a szempontból is, hogy mennyire nyújtanak korszerű ismereteket és piacképes diplomát hallgatóiknak.
Az oktatás gyakorlatiasságával a három terület hallgatói elégedettek, közülük is különösen a természettudományos hallgatók (69 százalék).
Mennyire segít az egyetem, főiskola az elhelyezkedésben? Erre a kérdésre a műszakisok válaszoltak különösen pozitívan (64 százalék), a leendő informatikusok közül is a többség elégedett (54 százalék). Ellenben a fizikusok, biológusok, matematikusok többsége nagyobb támogatást várna el az iskolától az első munkahely megtalálásában (csak 39 százalék elégedett).
Az első munkahely megtalálásában mindhárom terület hallgatói optimisták: 90 százalék szerint 1-2 éves belül biztosan álláshoz jut szakmájában.