Az úgynevezett munkateszt mind az új, a munkanélküli ellátásból frissen kikerülő támogatottakat, mind a már régebben rendszeres szociális segélyből élőket is érintené. A segélyezettek zöme alacsony iskolai végzettségű, irántuk a munkaerőpiac csekély érdeklődést mutat, így számukra a közfoglalkoztatás valamelyik formája jelenthet átmeneti vagy végleges kiutat, épp ezért legális munkavégzést ajánlunk fel nekik - mondta a Világgazdaságnak Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter. A tervek szerint az új segélyeseknek csak akkor folyósítják majd a havi ellátást, ha részt vesznek az "első munkateszten", amely állami támogatással biztosít rész- vagy teljes munkaidős állást.
Csökkenést várnak az illegális foglalkoztatásban
A rendszeres szociális segélyben részesülőknek az úgynevezett folyamatos munkateszt lehetőségét ajánlják fel. Ez a közfoglalkoztatás keretében megvalósuló rotációs rendszer lesz, amelyben egész évben tesztelik a szociális ellátásban részesülők rendelkezésre állását. Ezzel rendszeresen jövedelemhez jutnak, és csökkenhet az illegális munkavégzés esélye, amely ebben a körben rendkívül elterjedt, akár 60-80 százalékuk is feketén foglalkoztatott lehet - hangsúlyozta Lamperth Mónika. A munkateszt egyelőre még terv, a szaktárca jelenleg több fórumon társadalmi egyeztetést folytat.