Míg azonban egyes országok népessége hihetetlen módon növekszik, vannak olyanok is, amelyek lakossága folyamatosan csökken. Köztudott, hogy hazánk is ezen országok közé tartozik, de azt már talán kevesebben tudják, hogy az előrejelzések szerint Oroszországnak a következő évtizedekben évi egymillió állampolgár elvesztésével kell számolnia.
Minden jel arra mutat, hogy a történelemben eddig ismeretlen léptékű népvándorlási folyamat kezdetén állunk. A nyugat országaiban ma is középponti szerepet játszó bevándorlási politika a fennmaradás kulcsa lehet. A német gazdaság ma már működésképtelen lenne a bevándorlók és a vendégmunkások frissítése nélkül. Ám a fejlett országok befogadókészségét messze meghaladja az a külső nyomás, amit a harmadik világ nyomora elől menekülő embertömegek jelentenek.
Eközben az egész világon az egy gyermekes családmodell válik uralkodóvá, és fokozatosan nő azoknak az idős embereknek a száma, akik megélhetése a dolgozók generációitól függ. Senki sem tudja pontosan, hány embert lesz képes bolygónk eltartani. Egy azonban biztos: az egyre növekvő és idősödő emberiségre számos, ma még ismeretlen kihívás vár a huszonegyedik században.
Tények tükrében
Jelenleg több mint 6 milliárdan vagyunk, és 2025-re Földünk népessége várhatóan megközelíti a 8 milliárdot. Egy nőre átlagosan 2.9 gyerek jut. A férfiak születéskor várható átlagos élettartama 64 év, míg a nőké 68.
Ötven évvel ezelőtt Magyarország a világ 36. legnépesebb országa volt; a sort Kína, India és az Egyesült Államok vezette. Az első tíz helyezett között három európai ország is volt: Németország, Nagy-Britannia és Olaszország. Ma nincs európai ország az első tíz ország között, és hazánk a 77. helyen áll. Az előrejelzések szerint India lakossága 2036-ban fogja elérni a Kínai Népi Demokratikus Köztársaságét, amikor is mindkét ország lakossága túllépi a másfélmilliárd főt. Várhatóan 8,702 milliós lakosával Magyarországot ekkor már hiába keresnénk a jelentős népességű országok százas listáján.
A népszámlálás előzetes adatai szerint 2001. február 1-jén 10 millió 197 ezer személy élt az országban. Eszerint az ország népessége mintegy 178 ezer fővel csökkent az előző népszámlálás, 1990. január 1-je óta.