Gyalogos felüljárót építenének a nudistáknak Kaliforniában

Vágólapra másolva!
Egy terjeszkedő nudista üdülő felüljáróval kívánja összekötni egy forgalmas út két oldalán elhelyezkedő épületeit. A felüljárót másfél méter magas mellvéddel látnák el. A tervet az építésügyi hivatal nem támogatta, de a városi tanács mellé állt.
Vágólapra másolva!

Egy Palm Springs-i nudista üdülő vezetője úgy döntött terjeszkedésbe fog, de mivel területet már csak egy forgalmas út túloldalán talált, felüljárót építene, hogy a vendégek zavartalanul át tudjanak kelni az úton. Az 5,4 méter magasra tervezett gyalogos felüljárót másfél méter magas mellvéddel építenék, hogy megóvják a naturistákat a kíváncsi tekintetek elől. A gyalogoshíd a már meglévő szállóépületet kötné össze tizenegy újonnan felépített faházzal - írja a BBC.

Palm Springs építésügyi hivatala nem támogatta a tervet, mivel eddig még egyáltalán nem építettek gyalogos felüljárót a városban. A városi tanács azonban a kezdeményezés mellé állt.

A Desert Shadows Inn Resort and Villas nevű üdülő tulajdonosa, Stephen Payne így jellemezte a helyet: "Ez egy családi hotel, ahol tilos úszódresszben fürödni a medencékben." Az 59 apartmant, 33 hotelszobát, teniszpályát, úszó és fürdőmedencét magába foglaló üdülő tulajdonosának felesége támogatja ura terveit. "Itt olyan meleg van, kinek van szüksége ruhákra?" - idézi a feleséget a BBC.

Ajánlat:

A Desert Shadows Inn Resort and Villas lapja

A BBC cikke

Üdülők Palm Springsben

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!