Eldőlt, Burns a Peugeot-é

Vágólapra másolva!
A Subaru és a Peugeot között hetek óta zajlott a huzavona a ralivébé legújabb bajnokáért. Rögtön az utolsó futam után az addig hallgató Subaru bejelentette, hogy az előzetes megállapodásokkal ellentétben mégsem engedi el Richard Burnst. Az ok épp a vb-elsőség volt, ugyanis az angol pilóta szerződésében volt egy kitétel, amely szerint abban az esetben, ha a 2001-es szezonban világbajnok lesz, kötelessége a Subarunál maradni.
Vágólapra másolva!

Mivel idény közben az angol úriembernek vajmi kevés esélye volt a győzelemre, sőt volt idő, mikor reményei matematikaivá zsugorodtak, érthető büszkeséggel hirdette a Peugeot, hogy 2002-ben, Burnsszel kiegészülve, komoly gárdával áll rajthoz. Aztán robbant a bomba. Burns a mindent eldöntő
Brit-rali másnapján arra ébredt, hogy egy szerződési vita tárgyát képezi.

A Subaru, hogy bizonyítsa igazát, bíróságra ment, a franciák pedig fogadkoztak, hogy Burns csak azért is náluk fog versenyezni. Mindketten felvonultatták érveiket, de már ekkor látszott, hogy a Subarunak erősebbek az ütőkártyái.

Szerdán aztán bíróságon kívül megegyezett a két csapat. A Subaru előzőleg három lehetőséget kínált fel Burnsnek, amelyből kettőt már elvethetünk. Az első, hogy Burns teljes egészében kihagyja az idényt. A másodikat pedig már a végkifejlet ismeretében zárhatjuk ki, mégpedig hogy Burns a 2002-es szezont a Subarunál versenyzi végig. Maradt a harmadik alternatíva, miszerint tízmillió fontot (közel négymilliárd forintot) kell leszurkolni ahhoz, hogy Burns a Peugeot-hoz igazolhasson.

Mivel a Subaru volt a felperes, s a megegyezés a bíróságon kívül történt, arra lehet következtetni, hogy a Peugeot kénytelen-kelletlen megfizette Richard Burns árát.

"Örülünk annak, hogy lezártuk ezt az ügyet. Sok sikert kívánunk Richard Burnsnek és navigátorának, Robert Reidnek" - szerepel a Subaru kommünikéjében.

Kovács Iván

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!