Vágólapra másolva!
Angliában ugyan a hétvégén rendezték az FA-kupa harmadik fordulóját, amelyben már az élvonalbeli csapatok is pályára léptek, de a hideg miatt több meccset is el kellett halasztani. Ezek közül négyet kedden játszottak le, de a két pályára lépő Premier League-gárda közül egyik sem jutott tovább.

Igaz, ki sem esett: mindkét gárda döntetlent ért el, így újrajátszás következik majd. Szintén kedden került sor a ligakupa egyik elődöntőjének első mérkőzésére, amelyen a Blackburn idegenben nyert.

A Fulham az FA-kupában az ellen a Wycombe ellen játszott, amely az előző kiírás legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy egészen az elődöntőig verekedte magát, miközben a harmadik vonalban a kiesés ellen küzdött. Nos, a Wycombe most is alaposan ráijesztett élvonalbeli ellenfelére, hiszen három perccel a lefújás előtt még 2-1-es vezetésre állt.

Noha a találkozó első találatát a Fulham szerezte Sylvain Legwinski révén, a hazaiak fordítani tudtak: előbb Steve Brown tizenegyese haladt át a gólvonalon annak ellenére, hogy a Fulham portása, a pihenőt kapott Edwin van der Sart helyettesítő Maik Taylor beleért a labdába, majd a Wycombe csatára, Jermaine McSporran (akit a nyáron a West Ham és az Arsenal is meg akart szerezni) a vezető találatot is megszerezte. Már csak két perc volt hátra a találkozóból, amikor a Fulham francia támadója, Steve Marlet megmentette az élvonalbeli együttest: a szeptemberben 11 millió fontért szerződtetett csatár fejese utat talált a hálóba. Érdekesség: a Fulham góljainak több mint felét ebben a szezonban francia játékosok szerezték. Marlet-nek ez volt a második.

Közel állt a meglepetéshez a másodosztályú Wimbledon is, amely a Middlesbrough-t fogadta a Selhurst Parkban. A két együttes a legutóbbi idényben mindkét kupasorozatban (az FA-kupában és a ligakupában) is találkozott egymással, és akkor mindkétszer a Wimbledon ment tovább. Ez még most sincsen kizárva, ám az biztos, hogy még egy mérkőzésre szükség lesz, hiszen gól nélküli döntetlen született. A mérkőzés legnagyobb részében a hazaiak játszottak fölényben, ám az utolsó percben kis híján a Boro szerzett gólt: Gianluca Festa közeli lövése ugyanis a felső kapufáról vágódott vissza.

Ami a ligakupát illeti, itt már az elődöntőnél tartanak a csapatok, és az egyik párosításban a Sheffield Wednesday és a Blackburn került össze. Az első meccset Sheffieldben rendezték, és az élvonalbeli gárda 2-1-re nyerni tudott a másodosztály sereghajtója ellen. Külön örömet jelenthet a Blackburn szurkolói számára, hogy megszerezte első gólját a csapat színeiben a nemrégiben a Manchestertől leigazolt Andy Cole. A ligakupa másik elődöntőjében a Chelsea és a Tottenham szerepel, az ő első találkozójukat szerdán rendezik.

FA-kupa (harmadik forduló):
Southend - Tranmere Rovers 1-3
gól:
Belgrave (76.), illetve Allison (64.), Price (74.), Flynn (80.)

Walsall - Bradford City 2-0
gól:
Bennett (47.), Angell (56.)

Wimbledon FC - Middlesbrough FC 0-0

Wycombe Wanderers - Fulham FC 2-2
gól:
Brown (11-esből 57.), McSporran (66.), illetve Legwinski (47.), Marlet (88.)

Ligakupa, elődöntő, első mérkőzés:
Sheffield Wednesday - Blackburn Rovers 1-2
gól:
Ekoku (52.), illetve Hignett (28.), An. Cole (39.)

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!