Nem alszol velem?

Vágólapra másolva!
Máris előjött az első probléma, ahogy Csabi bement. A lányok nem tudták eldönteni, hogy ki kivel aludjon, ezért úgy gondolták, sorsot húznak.  
Vágólapra másolva!

A következőt találták ki: aki a rövidebbet húzza az alszik a Segallal, a másik pedig Leóval, vagy a legvégső esetben Csabával. A dolog kicsit homályos, ugyanis 10 fekhely van bent, és még csak kilencen vannak.

Forrás: RTLKLUB

Új képek

A helyzetet könnyíthetné, hogy van két stabil páros. Szilvi és Frenki ugye járnak, tehát ez nem lehet kérdés, Pandit nem lehet kirobbantani Tommy mellől, Segal elfoglal egymaga egy dupla ágyat. Arról kéne csak dönteni, hogy Ágica alszik Leóval, illetve Marcsi Csabával, vagy fordítva, de azért ez nem lehetne kardinális probléma, főleg annak tudatában, hogy még öttel fog gyarapodni a létszám.

Csaba kijelentette, hogy ő biztos nem alszik pasival, de nem gond - alszik kint a kanapén. Erre Ági - a fő bajkeverő - a gyufaszálakat szorongatva rikoltozni kezdett, hogy "nyilván nem fogjuk hagyni, hogy itt aludj", majd remegő szájjal, mártír képpel Marcsi felé fordult: "Húzok" rebegte. Csaba nem nagyon értette a tépelődést, de nem is nagyon érdekelte.

A lányok ezek után mégsem húztak, inkább rágyújtottak előtte, gondolták levezetik a feszültséget. Kint a teraszon a borsodi lány felajánlotta, hogy na jó, ő alszik Segallal. Ezt a pálfordulatot már tényleg nem lehetett érteni, de volt már ilyen, lesz is még. Marcsika morfondírozott, majd a kamera felé fordult és megkérdezte, hogy "nem segítesz"? Remélhetőleg erre nem várt igazi választ.

Ágikánk egy határozott mozdulattal elnyomta füstszűrőig szívott cigarettáját, majd megjegyezte, hogy ilyen helyzetbe természetesen csak ők kerülhetnek. De milyenbe? Érthetetlen. Ezt a viselkedést csak egy dologgal lehet magyarázni. A 28 éves lány a beszavazóján, mintha említette volna, hogy a komoly üzletasszonyból pár másodperc alatt át tud változni egy 5 éves kislányra. Valószínűleg ezt láthattuk most.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!