Vágólapra másolva!
Rájár a rúd a Los Angeles Lakers kosarasaira, az együttes a sérült Shaquille O'Neal, illetve Karl Malone hiányában csak szenved, ráadásul a Cleveland elleni, hétfői győztes mérkőzésen elveszítette a vállsérülést szenvedő Kobe Bryantet is. A Dallas hosszabbításban nyert New Yorkban, a Memphis kétszeri ráadásban gyűrte le a Warriorst.

Döbbenetes balszerencse sorozat sújtja a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapatát, amely Kobe Bryant személyében újabb kulcsemberét veszített el. A klasszis a Cleveland elleni, hétfői bajnokin mindössze 17 percet játszott, műtött jobb válla ugyanis megsérült: egy hárompontos kísérlet közben az első negyed utolsó másodperceiben Kedrick Brown esett rá a játékosra.

Bryant ugyan még a három büntetőt bedobta, ám a szünetben azonnal megröntgenezték, s amikor kiderült, nincs törés, visszament a második negyedre. Ám válla már használhatatlan volt, bal kézzel pedig nem tudott úgy dobni, ahogy tőle megszokták, így még a félidő előtt lecserélte őt Phil Jackson.

Bryant végül 10 ponttal zárt, amivel még így is majdnem csapata legjobbja lett. A Lakers ugyanis mindössze 89-79-re tudott nyerni, úgy, hogy az utolsó negyedig a Cavaliersnél volt az előny. Gary Payton és az újonc Brian Cook 13-13 pontot szórt, a vendégeknél Zydrunas Ilgauskas 19, LeBron James 16 találatig jutott.

eredmények:
New York Knicks - Dallas Mavericks 121-127 (25-34, 29-34, 32-33, 29-14, 6-12) - hosszabbítás után
ld.:
S. Marbury 38 (14 assz.), A. Houston 29, A. Hardaway 19, illetve D. Nowitzki 31 (10 lep.), S. Nash 28, M. Finley 25 (10 lep.), A. Jamison 23

Orlando Magic - Philadelphia 76ers 82-87 (25-32, 25-16, 16-25, 16-14)
ld.:
T. McGrady 32 (10 lep.), K. Bogans 20, illetve A. Iverson 26, G. Robinson 19, S. Dalambert 15 (11 lep.), K. Thomas 13 (16 lep.)

Los Angeles Lakers - Cleveland Cavaliers 89-79 (19-21, 21-17, 20-27, 29-14)
ld.:
G. Payton 13, B. Cook 13, illetve Z. Ilgauskas 19, L. James 16

Golden State Warriors - Memphis Grizzlies 113-115 (25-28, 22-21, 34-24, 13-21, 8-8, 11-13) - kétszeri hosszabbítás után
ld.:
E. Dampier 23 (22 lep), N. van Exel 23, J. Richardson 21, illetve M. Miller 24, P. Gasol 17, J. Williams 15 (12 assz.).

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!